:

A Twitter-per első döntése nem Musknak kedvez

A Twitter-per első döntése nem Musknak kedvez

Nem éppen úgy alakul eddig a Twitter és Elon Musk közötti per, ahogy azt a világ leggazdagabb embere tervezte. Kedden ugyanis egy delaware-i bíróság kimondta: októberre tűzték ki a tárgyalás időpontját a két fél között, amelynek tárgya Musk kihátrálása a közösségi oldal felvásárlásából, írja a Verge.

Musk még áprilisban jelentette be, hogy 44 milliárd dollárért felvásárolná a Twittert, nem sokkal ezután azonban már kételyeket fogalmazott meg az üzlettel kapcsolatban. A milliárdos azt állította, hogy a Twitter hamis adatokat közölt az oldalukon lévő hamis fiókok és botok számáról. Erre hivatkozva végül július elején ki is szállt az üzletből. A Twitter szerint azonban a Tesla tulajdonosának célja nem a cég felvásárlása, hanem a piacba történő beavatkozás volt. A Twitter végül beperelte a techmilliárdost, mondván tartania kell magát az üzlethez.

Az ügyben eljáró bíró, Kathaleen McCormick előtt tartott szóbeli tárgyalás során a Twitter azt állította, hogy Musk botokkal kapcsolatos érvei csak arra szolgáltak, hogy visszaléphessen az üzlettől. Musk csapata ezzel szemben azt állította, hogy sokáig húzta a Twitter az adatok kiadását, és azt is nehezményezték, hogy a vállalat előbb küldött példányt a keresetről a The New York Timesnak, mint hogy a milliárdos csapatának átadták volna.

A bíró döntése szerint a felvásárlástól való elállás, és az üzlet körüli huzavona helyrehozhatatlan károkkal fenyegeti a Twittert.

Ezért októberre tűzte ki a tárgyalás időpontját. A platform ügyvédjei eredetileg szeptemberi időpontot akartak, Musk csapata viszont februárig késleltette volna a meghallgatást. A tárgyalás várhatóan ötnapos lesz – ami szintén közelebb áll a Twitter által javasolt hosszhoz. A pontos dátumokat még nem tűzték ki.

Lányi Örs további cikkei Jövő évig maradhat a káosz a repterekenKétmillió kilométert is meg lehet tenni egy TeslávalHamarosan 200 évig is élhet az ember

The post A Twitter-per első döntése nem Musknak kedvez first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés