Nem tanult egyetemen közgazdaságtant és nem örökölt vagyont. Büszke arra, amit elért, de alázattal és megbecsüléssel viszonyul a munkához. Pál Dénes huszonéves korában teherautósofőrként dolgozott, akkori főnöke egy alkalommal olyan stílusban jelezte neki, hol a helye, hogy elhatározta: nem fog többé másnak dolgozni. Ma Erdély egyik legnagyobb magyar vállalkozáscsoportjának tulajdonosa, a Melinda Instal és a Melinda Steel azóta Magyarországon is megvetette a lábát.

Nem túl barátságos az időjárás egy interjúhoz, gondolom magamban, amikor már sokadjára keveredem el az épületek között. Hosszas egyeztetés után végre sikerült találkozni Erdély egyik legsikeresebb cégvezetőjével, az épületgépészeti Melinda Instal és a Magyarországon is jelenlévő acélforgalmazó, a Melinda Steel alapítójával. Nem igazán szeret szerepelni, mondják az őt ismerők. Nekem azonban meglehetősen könnyen kötélnek állt, nem kellett sokat győzködnöm, csak időpontot és beszélgetésünk főbb témáit egyeztetnem vele.

Udvarhelyen járunk, Székelyföld egyik városában, ahol a lakosság 90 százaléka magyar.

Ha az ember járt már nagyjából negyvenezer lakosú Székelyudvarhelyen, nem az fog neki egyből beugrani, hogy az egyik legnagyobb erdélyi magyar vállalkozásnak otthont adó város.

Hiszen híres tanítóképzője van, számos neves ember koptatta jónevű iskolájának padjait. Barátságos elrendezésével, kisvárosi hangulatával nagyon könnyen belophatja magát az emberek szívébe.

Üzlet Tamás Endre 8 perc olvasás

Nyugati mintára dizájnboltot nyitottak Marosvásárhelyen, tovább terjeszkedik a három erdélyi művész

Üzlet Bánáti Anna 7 perc olvasás

Ha Segesváron hadat tudtam üzenni a kínai szuveníreknek, az Amazonon is sikerülhet

Lehetetlen eltéveszteni a Melinda Instal és Melinda Steel telephelyét, hiszen egy több hektáron fekvő épületegyüttesről van szó, ami amellett, hogy hatalmas, meglehetősen kanyargós utakat is rejt. Pontosan délre érkezem meg, a vásárlók számára fenntartott parkolóban találok egy helyet, gyorsan le is parkolok, majd körülnézek. Egy gyönyörű, tiszta luxusautót pillantok meg, belőle pedig éppen egy jól öltözött, vidám ember száll ki, ő Pál Dénes, a vállalkozások alapító atyja.

Rövid bemutatkozás után rögtön a lényegre is térünk, látszik rajta, hogy értékes az ideje, és rengeteg mondanivalója van. Szeretné, ha megismerném a vállalkozás történetét a kezdetektől egészen napjainkig. Felkészült az interjúra, mi sem mutatja ezt jobban, hogy ahogyan a tárgyalóterembe érkezünk, rögvest előveszi az iPadjét és megnyitja a jegyzeteit. Már a beszélgetésünk első pillanatában kiderül róla, hogy ez a mosolygós, vicces ember két lábbal a földön jár. Öltözéke elegáns, de a kezén látszik, hogy szeret kertészkedni, később kiderül, hogy ez számára a kikapcsolódás, illetve ez az a tevékenység, ami őt „a földön tartja”.

Fotó: Mihály Csongor

 „A Melinda Impex születése előtt is volt élet! – kezdi rögtön az elején. – Munkás-paraszt családban születtem, teljesen átlagos székely család, teljesen átlagos problémákkal. A szüleim kétkezi munkások voltak, akik a gyári munka után földet műveltek, innen is datálódik az én történetem. Apám lakatos volt, aki földet művelt, állatot tenyésztett, mi pedig a zöldségtermés egy részét a piacra vittük, szüleink jövedelmének kiegészítéseként. Anyám azzal próbált minket motiválni, hogy az eladott áruból szerzett pénz bizonyos százalékát megtarthattuk. Ekkor találkoztam először a kereskedelemmel.”

Pál úr egyáltalán nem szégyelli a múltját, sőt, büszke arra, hogy mindaz, ami most létezik és kitűnően működik, azt ő a saját két kezével építette fel. A 80-as évek elején még egészen másként nézett ki a világ, Romániában a kommunista diktatúrának köszönhetően hatalmas volt a szegénység, és rengetegen nélkülöztek. Akkoriban egy szakma sokkal biztosabb megélhetést adott, mint az egyetemi diploma, így az sem volt kérdés, hogy szakiskolában folytatja a tanulmányait, autószerelőnek tanulva. A kötelező katonaság alatt aztán teherautóra is szerzett jogosítványt, később teherautósofőrként dolgozott. „Történt egyszer, hogy kiszálláson voltunk az akkori főnökömmel, és elhúzódott a dolog, végül megálltunk az egyik ismerősénél.

Amikor be szerettek volna engem is invitálni a háziak, a főnököm a következőt mondta: »A kutyának és a sofőrnek kint a helye!« Ekkor döntöttem el, hogy nem fogok senkinek sem dolgozni.”

Fotó: Mihály Csongor

A megyéből a Tiszáig

Természetesen a 22-23 éves Pál Dénes (1984 környékén) még egyáltalán nem tudta, hogy mit jelent az, hogy vállalkozni, akkoriban nem vállalkozók, hanem kereskedők voltak. Először teherautókat javított, majd ezzel párhuzamosan, a 90-es évek elején cukorszállítással és -árusítással kezdett foglalkozni. A vállalkozás jól ment, ameddig meg nem jelentek az olcsóbb kínai importáruk.

Ekkor nem sokat várakozott, lépett, és teljesen más ágazatba nyergelt át. Az 1996-os választások eredménye végül óriási válságot zúdított Románia nyakába, ebből pedig ő igyekeztek előnyt kovácsolni. (Az addigi Illiescu-rendszert felváltotta a Constatinescu-féle rezsim, előbbi mesterségesen tartotta fent a lej értékét, utóbbi nem folytatta ezt a monetáris politikát, így hatalmas infláció lett.) Ekkorra már az építőanyagokkal és építkezéssel foglalkozó vállalkozás, és az asztalosműhely is megvolt, ezekből lett később a most működő vállalkozás. „Egyik nap nagybátyám leültetett maga mellé, és megkérdezte tőlem, hogy szerintem mekkora lesz az infláció? Erre én mondtam egy számot találomra. Azt tanácsolta, hogy ezt beleszámolva, egy kicsivel magasabb, 250 százalékos inflációra belőtt áron kezdjük el eladni a termékeinket, és egyfajta megőrzéses jegyzőkönyvvel szerezzük be az árukat (mindennap egyfajta szerződést kötöttek az adott gyár és vállalkozás között az elhozott áru kapcsán, fizetési haladékkal – a szerk.).

Ez a döntés meghozta az áttörést. 1999-2001 között már lehetőségük volt terjeszkedni a megyében, ekkorra már öt üzletük volt. Ekkor már épületgépészeti termékeket forgalmaztak, és ezidőben történt a termékportfólió szélesítése is, valamint nagy mennyiségű acél importálása. Bár akkoriban a vállalkozása jelentősen több dologgal foglalkozott, be kellett látnia, hogy az asztalosműhely és az építőcsoport nem tud megférni egymás mellett, el kellett választania a tevékenységeket. Minden tevékenység külön vállalkozás lett, és ezek szigorúan külön is lettek kezelve.

Fotó: Mihály Csongor

A 2008-as válság kitörésekor már csak két vállalkozása maradt, a Melinda Instal és a Melinda Steel, az előbbi épületgépészeti, míg a másik acélt forgalmazó vállalkozás. Volt még egy vállalkozás, a Color Metal, ami színesfémeket forgalmazott, ebben 50 százalékos tulajdonrésze volt. „Ám a másik vezetővel nem tudtam megfelelőképpen kijönni, egészen más volt a víziónk, így 2008-ban eladtam, akkoriban 400 ezer eurót (akkori árfolyamon kb. 100 millió forintot – a szerk.) kaptam érte. Erre pedig szükség volt, hiszen a Melinda Steelbe kellett fektetni. A Melinda Steelben láttam a lehetőséget már a kezdetek kezdetén, 1998-ban, az acél egy könnyen hordozható, nem igényes, nem kényes anyag, amire az építkezésekben nagy szükség van. Ezért egyértelmű volt, hogy megtartom, és igyekeztem továbbfejleszteni ezt a vállalkozást.”

A válság jóformán csak 2011-ben ért el hozzájuk, addig a rengeteg elkezdett ingatlanberuházást a vállalkozóknak be kellett fejezni, ez pedig fenntartotta a termékeik iránti keresletet. „A válság nagyjából 2014-ig el is húzódott. A jó az volt, hogy több lábon álltunk, ha az egyik cég veszteséges volt, a másik cég nyereséges, illetve fordítva. Megtanultam, hogy az acél esetében nem egy- vagy kétéves átlagot nézünk, hanem legalább hármat. Ennyi idő alatt alakul ki az emberben egy tisztább kép arról, hogy hogyan is áll a szénája.”

Természetesen a folyamatos növekedés a terjeszkedést is indokolta, 2016-ban átlépték a határt és elmentek a Tiszáig. Magyarországon pedig egészen másak voltak az erőviszonyok.

„El kellett döntenünk, hogy büszkeséget szeretnénk, vagy pénzt inkább. A pénzre szavaztunk.”

Teljesen át kellett gondolniuk a működésüket, hiszen, bár a piacok nem különböznek jelentősen, valamiért a vásárlók egészen más mentalitással rendelkeznek, emellett a piaci szereplők is másként viselkedtek egy frissen megjelent vállalkozással. Míg Romániában az átlag eladási ára a termékeknek 1400 euró volt, addig Magyarországon 1900, ettől függetlenül a vállalat az első három évben nem tudott nyereséget termelni.

Fotó: Mihály Csongor

„2019-ig nem igazán volt nyereséges a magyarországi részleg, 2019-ben fordult meg, akkor már 300 ezer eurós profitot termelt, ez 2020-ban tovább növekedett, 2021 első negyedévében pedig már 1 millió eurós profitot tudtunk termelni.” Jól működő vállalkozásról beszélünk, 2021-ben a romániai divízió több mint 4 millió euró nettó profitot (akkori árfolyamon kb. 1,4-1,5 milliárd forintot) termelt, ami majdnem duplája a 2,5 millió eurós nettó profitnak 2020-ban.

Dolgozni bárki tud

Pál Dénesről mindenki csak jót tud mondani. Nagy megbecsülésnek örvend Székelyföldön, egyrészt a vállalatnak köszönhetően, amit felépített, másrészt azért, mert számtalan fiatalnak ad lehetőséget a fejlődésre, tanulásra. Beszélgetésünk során gyakorlatilag minden üzleti döntésére volt egy nagyon jól érthető példája, mondása. Ilyen volt a fiatal tehetségek gondozása is:

„Hogyan lesz harang a toronyba? Egyszerű: kiscsengettyű korában felviszik.”

Számára elengedhetetlen az, hogy az erdélyi székely fiatalokat itthon tartsa: „Több vállalatvezető egy-egy látogatás alkalmával azt kérdezte tőlem, hogy hogyan van ennyi fiatal alkalmazottam. Számomra elengedhetetlen ez: a patak nemcsak visz, hanem hoz is, ezért olyan jó a termőtalaj körülötte. Valahogy én is ugyanígy gondolkodom, vissza is kell adni a közösségnek, nem csak elvenni tőlük. Én ezt nem megörököltem, mindazt, amit itt lát, mi építettük fel. Természetesen követtük el rengeteg baklövést, volt, hogy átvertek minket. Történt egyszer, hogy a törökök 900 ezer euróval vertek át minket, én akkor kértem 15 percet, kimentem a teremből, majd visszamentem, és meghívtam őket vacsorázni. Hogy miért? Egyszerű: felkészültem a legrosszabbra, innentől kezdve gyakorlatilag minden egyes euró már boldogsággal töltött el. Amúgy is, az, aki ilyenre vetemedik az üzletben, annak vége, ezek már a végső segélykiáltásai.”

Mivel családi vállalkozásról van szó, logikusan tevődik fel a generációváltás kérdése. „A fiam, ahogyan kijött az egyetemről, logisztikai igazgató lett. Az előtte levő logisztikai igazgató egy nagyon okos, sok nyelvet beszélő ember volt, ám volt egy nagy hiányossága: nem beszélt az emberek nyelvén. Ez pedig ebben az ágazatban egy hatalmas probléma, mert társak kell legyünk, meg kell értsük és hallgassuk egymást. Hat évig dolgozott logisztikai igazgatóként, 87 százalékról 94-re emelte a vevői elégedettséget. Jelenleg ő a Melinda Instal igazgatója.”

Fotó: Mihály Csongor

Arra kérdésemre, hogy neki jelenleg mi a feladata a vállalatoknál, mosolyogva feleli: „Olyan vagyok, mint egy tartalékos tiszt, ha hívnak, akkor menni kell, azonkívül rengeteg időt töltök a kertemben, szeretek kertészkedni, nagyon ki tud engem kapcsolni.” Bár az évek alatt a 300 embert foglalkoztató székelyudvarhelyi vállalkozásból regionális vállalkozás lett, ő még mindig kereskedőnek nevezi magát, aki, bár nem végzett egyetemet, megvan a józan ítélőképessége, szerinte ennek is köszönheti a sikerét. Döntést tudatosan nem hoz egyedül, szerinte szükség van a csapatmunkára, ahhoz, hogy jól működjék a vállalkozás. „Sokkal jobban bevonódik az adott személy, ha tudja, hogy egy döntés közösen volt meghozva, ezért a sikernek közösen örülünk, a sikertelenségeket pedig együtt próbáljuk meg a lehető leghamarabb helyrehozni.” Azt mondja, azért dolgozik, hogy éljen, semmiképpen sem fordítva. „Fontos, hogy az embernek legyen ideje pihenni is, én lassan negyven éve vagyok vállalkozó, ilyenkor jobb helyen nyugdíjba szokták már küldeni az embert. Nekem ilyen eszem ágában sincsen, megölne az unalom.”

Amikor azt kérdezem, hogy milyen jövőbeli tervei vannak, jóformán fel sem tudja sorolni, hogy melyek a legfontosabbak, annyi folyamatban lévő projekt, tervezés van. Szeretnének tovább terjeszkedni, még több országban jelen lenni, de ugyanakkor a jelenlegi telephelyeket is szeretné növelni, Székelyudvarhelyen adott a lehetőség, hiszen még van lehetőség a jelenlegi földterületen, ám Magyarországon újabb beruházásokra van szükség. A pénz számára egy eszköz, ami elősegíti a fejlődést, ezzel ő akkor is így volt, amikor még a vállalkozói életének kezdetén volt, s most is, amikor már meglett vállalkozó, és több száz ember dolgozik neki. „Dolgozni könnyű dolog, azt bárki tud, az igazi művészet a dolgoztatás!”

The post El kellett döntenünk, hogy büszkeséget szeretnénk, vagy inkább pénzt. A pénzre szavaztunk appeared first on Forbes.hu.