Aj Vej Vej több mint negyven éve figyeli maga körül az igazságtalanságot, ez lett művészetének legfontosabb hajtóereje. Talán nincs még egy ma élő művész, aki a munkáival olyan erős felhatalmazást ad arra, hogy mindenki tehet az elnyomás ellen, mint ő. Ezt az erőt most kifejezetten jó hazahozni, és csak Bécsig kell menni érte.

A bécsi Albertina Modernben az eddigi legátfogóbb, legrészletesebb retrospektív kiállítást láthatjuk még szeptemberig Aj Vej Vej munkásságából, a 70-es évekbeli New York-i öntudatra ébredésétől fiatalkori dadaista útkereséssel, installációkkal, szobrokkal, fotókkal és sok-sok legóval.

Horror és humor

A 2008-as szecsuáni földrengésben 70 ezren vesztették életüket, közülük 5335-en diákok voltak. Megmagyarázhatatlanul sok iskola dőlt össze a katasztrófában, és mint később kiderült, azért, mert tömegével voltak szakszerűtlenül megépítve az épületek vasbeton tartószerkezetei. A korrupció és a hivatali visszaélés feltárását Aj Vej Vej, egy kínai művész és aktivista kezdte el, akinek több hónapnyi kutatómunkája mellett is sok volt már a rovásán. Lerombolták pekingi stúdióját, megfigyelték, kormányellenes blogja miatt még a nevét is száműzték a kínai internetről, de 2009-ben két rendőr már azzal próbálta visszatartani a tanúskodástól, hogy brutálisan összeverték a lakásán gumibottal, adócsalással vádolták. Később életmentő agyműtétre is szüksége volt. Ilyen körülmények között, elhurcolása közben, szétverése után Aj tükörszelfit készített a liftben bántalmazóival, amiből aztán egyik leghíresebb műve lett, ez:

Aj Vej Vej: Illumination

Horror? Igen. Vicces? Az is. A diktatúra groteszkjében megfér egymás mellett ez és még megannyi más érzés is a dühtől a pusztítás vágyán át a tenni akarásig, és Aj művei megható emberséggel hagyják nekünk, hogy mindezt érezzük.

A földrengéssel kapcsolatos akciójának lezárása, egyben talán legerősebb eleme az a több mint ötezer név és születési dátum a falon, amit ő és maroknyi segítője gyűjtött össze nyilvántartásokból és hozzátartozóktól, ezzel állítva emléket a kínai állam által névtelenül hagyott diákoknak, akik a kínai egykepolitika miatt egyedüli gyerekek voltak a családokban.

Panda to Panda

Aj Vej Vej egész életében harcolt a kínai autokrácia hol keményebb, hol puhább megnyilvánulásaival. Édesapja, Aj Csing Kína egyik legismertebb költője volt, mozgalmi tevékenysége miatt válogatott módszerekkel szégyenítették meg, nyilvános vécéket pucoltattak vele, a családot munkatáborba küldték, majd amikor Aj egyéves volt, 16 évre száműzték őket Pekingből. A család csak Mao Ce-Tung halála után, a kulturális forradalom végével térhetett vissza. A jó ég tudja, hogyan, de a diktatúra megnyilvánulásaira ő mindig a fenti példához hasonló fáradhatatlan tisztán látással reagált. Művészete nem értelmezhető az aktivizmusának ismerete nélkül, ennek fényében a tárlaton minden darab mellett ott a részletes háttértörténet. Forma és tartalom csak együtt ad teljes képet.

Aj Vej Vej: Panda to Panda

A fotón látható plüss pandában poliészter bélés helyett felaprított papírhalom van, a miszliken a Wikileaks-botrány részletei olvashatók. Az amerikai hírszerzéstől Jacob Applebaum, amerikai újságíró, hacker és Laura Poitras filmrendező szerezték meg a több ezer oldalnyi dokumentumot, amikor Edward Snowden ügyét segítették. Ai megkereste az azóta már USA-ból emigrált Applebaumot, hogy kollaboráljanak, így született meg az a húsz kibelezett, majd titkosított dokumentumokkal kitömött plüsspanda, amit szétosztottak az Egyesült Államok, Kanada, Kína, Németország és Franciaország múzeumai között, hogy biztonságban tudják akkor is, ha az állami gépezet máshogy akarná. (Az már csak extra, hogy a kínai szlengben pandának nevezik a titkos rendőrséget.) A miszlik mellé került egy memóriakártya, ami a sértetlen dokumentumokat tartalmazza. Egy tiszteletpéldányt Edward Snowden is kapott.

Ugyanebben a szobában kapott helyet Julian Assange futópadja, amin napi több órát futott, amikor a lakását is alig hagyhatta el hónapokig, majd Ainak ajándékozta, miután a művész dokumentumfilmet forgatott róla. De itt van az a legóból épített, nonfiguratív kortárs festménynek kinéző darab is, amin a két fröccsentés igazából a pekingi parlamentet tojással megdobáló, majd bebörtönzött aktivisták bátorságának állít emléket.

1994.6. Forever: Bicycles Straight Julian Assange futópadja, amit önmagában műalkotásnak minősített Aj Vej Vej, egyfajta omázsként a száműzetésben élő újságíró munkásságának.

Aj életművének minden darabja így vagy úgy politizál. Művészetének befogadásához nem kell jártasnak lenni a kortárs művészetben, akkor sem, ha az állati szőrrel bevont ásó, a katonai kabátból kilógó óvszer vagy egy halom felaprított biciklitartozékra zsigerből azt gondolnánk, hogy ezt mi nem érthetjük.

A kiállítás azt üzeni, elég ránézni a darabokra, elolvasni a történetüket, és megkérdezni „hát nem nevetséges?”

Lenyűgöző, húsba vágó, groteszk módon elképesztően vicces és tettekre sarkalló életműve úgy állt össze, hogy de az eredmény sokszor olyan, mintha a fülében mindig a Benny Hill Show főcímdala szólt volna.

Persze nem mindegyiknél. Ai 2015 óta Portugáliában és Németországban él, és az abban az évben tetőző migrációs hullámot minden eszközével feldolgozta. A dokumentumfilm-részletekben nincs semmilyen humoros közjáték: a hatperces videóban két emberekkel zsúfolásig teli lélekvesztőt látunk hánykolódni a tenger közepén, majd vágás, és egy üres, félig leeresztett gumicsónak körül evez Ai, a csónakban cipők és víz. Mert van, amikor egyszerűen csak közel kell menni, figyelni, és olyannak meglátni a dolgokat, amilyenek önmagukban.

Aj Vej Vej: Crystal Ball. A kristálygömb körül életmentő mellények.

The post Az elnyomás röhejes, de legyőzhető – ezt üzeni a kínai művész, akinek tényleg elhihetjük appeared first on Forbes.hu.