„Mindig arra biztatnak az egyetemen, hogy ne az elefántcsonttoronyból próbáljuk megoldani a mindennapok problémáit. Így amikor március végén megkérdezték a lengyel lányok, lenne-e kedvünk csatlakozni, belevágtunk” – mondja a franciaországi benzinkút mellett parkoló családi autójuk anyósüléséről bejelentkező húszéves Gádor Barnabás. Mentségemre szóljon, nem tudtam, hogy azon a kora nyári délutánon, amikorra megbeszéltük az online interjút, épp hazafelé tart majd nyári szünetére. Az első beszélgetésünk előtt pár héttel véletlenül jött szembe az a Facebook-bejegyzésük, amiben a hazájukat elhagyni kényszerülő ukrán fiatalokat és magyar kortársaikat keresték egy lengyel projekt magyar verziójához.

ADAKOZOL? Minden hónapban írunk egy szervezetről, amit szerintünk érdemes támogatni. Miért teszünk így? Mert Magyar­országon kevesen élnek jól (a jól élők közül sokan olvassák a Forbest), de nagyon sokan küzdenek mindennap. Ez így igazságtalan, és mindenkinek van egy kis felelőssége benne.

Barnabás, a Vár rád egy jó barát! nevű kezdeményezés projektmenedzsere a francia Sciences Po, azaz a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézetének hallgatója. Ugyanitt tanulnak a tinédzseréveknek szintén épphogy csak búcsút intő barátai, Dolgos Laci és Győrváry Dávid is, közös reimsi albérletük nappalijában indították el az eredetileg lengyel program magyar változatát.

Barnabás lelkesen meséli, hogy az egyetem közép- és kelet-európai diákcsoportjában ismerkedett meg a lengyel Mariával (lengyelül: Marysia), a baráttoborzó megmozdulás ötletgazdájával. A program lényege, hogy a jelentkező ukrán fiatalok kapnak egy-egy dedikált barátot, aki a hétköznapok útvesztőjében segít eligazodni a helyi nyelvet nem ismerő háborús menekülteknek. Lengyelországban robbanásszerű sikert arattak, több ezren jelentkeztek a programba. Maria ötletéről az indulás után pár héttel a BBC is beszámolt, villámgyorsan hírük ment, a kezdeményezés azóta is a közbeszéd témája.

Máshogyan kell hozzáállni
Magyarországon most öten vannak a csapatban. Barnabás fogja össze a projektet, Laci a közösségimédia-felületekért és a kommunikációért, Gál-Nádasdi Bori a HR-feladatokért felelős, Dávid a civil szervezetekkel tartja a kapcsolatot. Az ukrán fordításról eddig a határ környékén menedéket kereső Irina gondoskodik, őt egy ismerősön keresztül találták meg. Irina a nyáron családjával visszatér Kijevbe, onnan fogja segíteni munkájukat. Az egész országból keresnek önkénteseket, hogy a Tiszabecsen letelepedett ukrán családban élő fiatal is tudjon valakihez fordulni. A jelentkezőknél nincs se iskolázottsági, se életkori megkötés, de nyilván elsősorban tizen- és huszonéveseket keresnek.

Az első perctől hetente többször is egyeztetnek a lengyelekkel a könnyebb boldogulás érdekében, viszont a projektet ott sikerre vivő tényezők nem feltétlenül adottak itthon. „Lengyelországban sokkal általánosabb az a társadalmi szolidaritás, ami kifejezetten erre a krízisre válaszul megjelent. Az megegyezik, hogy nekünk is ugyanolyan biztonságos keretet kell megteremtenünk egy barátsághoz, mint a lengyeleknek. Ebben nagyrészt építeni tudunk a tapasztalataikra, eddigi munkájukra” – mondják a fiúk.

A biztonságba beletartozik az is, hogy ellenőrzik az önkéntesek személyazonosságát és hátterét, elkérik a jelentkezőktől közösségimédia-elérhetőségüket. Mivel a toborzás és a párok összeállítása nagyrészt online zajlik, a lengyelek most olyan távellenőrző platformot fejlesztenek, amivel – a személyi igazolvány felmutatásával – videóhívással is ellenőrizhetik az önkéntesek személyazonosságát. A technológiát idővel a magyar csapat is átvenné.

Azt tapasztalják, hogy míg Lengyelországban a menekültek többsége tartósan maradni kíván – sokan a háború végéig vagy akár tovább is ott képzelik el jövőjüket –, a Magyarországra jövők rövid távra terveznek, sokan már vissza is mentek Ukrajnába, vagy tovább utaztak Nyugat-Európába. E miatt az alapvető különbség miatt egész máshogyan kell hozzáállni a fiatalokhoz.
A csapattagok szerint a program szívét-lelkét az egyszerű dolgok adják. Olyan párt szeretnének találni az ide érkező ukrán fiataloknak, akihez bármikor fordulhatnak, ha problémájuk akad például az új város tömegközlekedésével, vagy akitől a magyar oktatási rendszer sajátosságaival kapcsolatban, esetleg specifikusan egy adott tantárgyból is kérhetnek segítséget.

Vár rád egy jó barát! program Alapítás éve: 2022 A csapat létszáma: 5 fő Rendhagyó módon – projektjük teljesen civil kezdeményezés lévén – egyelőre nem kívánják szervezetként bejegyeztetni magukat, így adományokat se fogadhatnak. Ezzel szemben szükségük lenne önkéntes szakemberekre, akik tanácsokkal tudják ellátni őket jogi, szociális és mentálhigiénés területeken.

Nem szabnak szigorú kereteket, az adott páron múlik, hogyan és milyen tartalommal töltik meg együtt töltött idejüket. Úgy látják, a magyar tinédzserek és egyetemisták szeretnének segíteni, de se szaktudásuk, se pénzük nincs, amit a háborús helyzetben hasznosíthatnának. „Nekünk van időnk, van lelkesedésünk. Úgy érzem, a mi korosztályunk bír azzal az empátiával, amire az ukrán kortársainknak tényleg szükségük van” – mondja Laci, majd Barnabás folytatja: „Leginkább vágyott elképzelésünk az, hogy a program által megszülető kapcsolatok a háború utáni Európában is megmaradjanak, és a résztvevők között szövődött barátságok hídjai legyenek a jövőben egy békés magyar–ukrán együttműködésnek.”

A nyár közepére már egy tucat magyar önkéntest sikerült bevonniuk. A legnagyobb feladat az ukrán fiatalok elérése. Mostanában épp a határra és a pályaudvarokra érkezőkkel napi kapcsolatban álló civil szervezetekkel egyeztetnek, többségük a fiúk szerint nyitott az együttműködésre. Bár a nyár végével Laci visszaköltözik Franciaországba, Barnabás pedig Konstanzban kezdi meg egyetemi csereévét, Dávid itthonról fogja ellátni a mindennapi operatív feladatokat.

Bravó. Bármi több csak szűkítő jelző lenne.

The post Nekünk van időnk, van lelkesedésünk appeared first on Forbes.hu.