Hat-hét éves volt, elsős, műteni kellett a bokáját. A kórházban nem a lányokkal, hanem egy fiúval rakták egy szobába, elkülönítették a két cigánygyereket. Hogy a nővérke látta-e így helyesnek, vagy más gyerekek szülei kérték, nem derült ki, de Gabi apja nagy balhét csinált belőle. „Kisebb koromban még sötétebb árnyalatú volt a bőröm, kamaszkoromra elkezdett kivilágosodni. Onnantól elmaradoztak az ebből fakadó negatív tapasztalások.”

„Nyitottnak lenni… lehetőség.” Júliusban a pesti Anker köz egyik bárjának utcai frontján csupa nagybetűvel ez a felirat volt olvasható Bódi Gabriella arcképe mellett. Aki a Budapest Pride heteiben arra járt, több más hasonló üzenettel is találkozhatott a Madhouse Bistro falán: nyitottnak lenni alap, bátorság, felelősség, bizalom, jó ügy, szeretet. A Nyitottak vagyunk nonprofit szervezet és társadalmi vállalkozás aktivistái és önkéntesei ezzel a kampánnyal csatlakoztak a büszkeség hónapjához, de aki kicsit is ismeri Gabit és történetét, tudja, messze nem csak a Pride hónapjában vallja ugyanezt.

Ha nem így gondolná, aligha alapított volna céget, és tűzte volna annak zászlajára, hogy játékos csapatépítők, vezetői tréningek és gyorsan növekvő szervezetek fejlesztése révén a hazai munkahelyi kultúrát is a nyitottság és befogadás felé terelje. Az Eureka Consulting & Games nyolc éve ezen fáradozik, és nem (csak) azért, mert a világ felvilágosult felében ennek az ellenkezője már rém ciki.

Eddig több mint négyszáz hazai vállalatnak dolgoztak már – köztük olyan nagyoknak is, mint a Mol, az OTP, a Telekom, az UniCredit, a GE, a Nokia, a KPMG, a PwC, a Heineken vagy a Bortársaság –, általában néhány hónapos projektekre szerződnek, hogy rendbe tegyenek bizonyos folyamatokat, vagy összerázzák a csapatokat. Nem válságmenedzserek, ritkán hívják őket tüzet oltani, de amikor egy szervezet nagy tempóban fejlődik, folyamatai és maga a struktúra viszont lassan és nehezen követik ezt, segítenek letisztázni a dolgokat, átvilágítani a csapatot, hogy a kulcsemberek tényleg a megfelelő pozícióban legyenek, és a cég egy következő szintre juthasson.
„Fél éven át figyelték a napi működésünket, elemezték a folyamatainkat, és mindenkivel mélyen beszélgettek. Utóbbiban főleg Gabi volt erős, talán pont az élményei, sérelmei miatt érzelmileg nagyon finomra van hangolva – mondja Péter Viktor, egy korábbi portréalanyunk, a társasjátékokat fejlesztő Mindclash Games ügyvezetője (Forbes 2021/7). – Nem végzik el helyetted a munkát, de mint egy pszichológus, rávezetnek a megoldásra.” Közös munkájuk eredményeként nagyjából megduplázódott az árbevétel, miközben csökkent a munkaterhelés, bővült, és átalakult a csapat. „Hihetetlenül jót tett a cégnek” – ismeri el Viktor.

Az Eureka most nem bérel irodát, Gabi távmunkában dolgozik, a fotók a Haris Parkban készültek.

Gabi egyik legfontosabb missziója, hogy úgy zárjanak le egy projektet, hogy az adott munkahely jobb lett, oda szívesen járnak be dolgozni. Ilyen-olyan felmérések garmadája taglalja, hogy akkor igazán hatékony egy cég, összetartó a csapat, és vannak tulajdonosi szemléletű munkavállalói, ha a munkahelyen is megvan a kellő pszichológiai biztonság és bizalom, de Gabi nem csak a szakirodalmat ismeri. Nincs annál erősebb élmény, mint amikor újra és újra átéli, hogy az őszinteség és nyitottság megtérül.

„Az előítéletek ugyebár az első benyomással jönnek a felszínre, Gabiról pedig az első benyomás nem az, hogy roma vagy biszexuális. Ezek a többségnek elsőre nem egyértelműek, ezért nyílt megdöbbenéssel még nem találkoztam, de azt már láttam, hogyan kezeli, ha rendszerszintű előítéletek bukkannak fel, akár a felsővezetésben. Ezek azért nem ritka esetek, az unconscious bias (tudatalatti előítélet – a szerk.) széleskörűen jellemzi a társadalmunkat” – mondja Kalmár Péter, az Eureka társalapítója, tulajdonosa és ügyvezetője. A legtöbbet ő látta, látja Gabit munka közben, és ugyanazt tapasztalta, amit Gabi széles networkjében mások is mondanak róla: nem hivalkodik, nem hangoskodik a másságával, de nem is takargatja. Nem ugrik a megjegyzésekre, de ha véletlenül kinyílik egy kapu, finoman és természetesen beslisszol a falak mögé.

Ilyenkor érzi, mekkora szerencse, hogy bár nem pont úgy szocializálódott, mint megrendelői többsége, egy nyelvet beszél velük, külső jegyekben, stílusban, ízlésben, munkahelyi és szociális etikettben kicsit sem rí ki közülük. „Óhatatlanul elengedik magukat az emberek mellettem, és én ezt szeretem – mondja Gabi diszkrét tetoválással a karján, és azzal a tanulhatatlan kisugárzással, amitől tényleg bárki megnyílik a társaságában. – Jönnek a buzi viccek, meg a »hú, baszki, az a cigány gyerek már a múltkor is ezt meg azt csinálta«, és nekem a szemem se rebben, nem veszem magamra. Nincs dolgom vele, ez az ő problémája, ha felhúznám magam miatta, azonnal lenne köztünk egy fal.”

Inkább beszélgetni kezd, elejt valamit arról, hogy mit tapasztalt a romák között, vagy hogy hol járt a hétvégén a barátnőjével, és onnantól mernek kíváncsiak lenni, és mernek kérdezni. „Nagyon jó beszélgetések indulnak el abból, hogy rácsodálkoznak: »Ja, te roma vagy? Nem is gondoltam, olyan értelmes vagy, és milyen jól fogalmazol… Barátnőd van? De hát mindig olyan nőiesen öltözködsz, csinos vagy«, és ehhez hasonlók. Kimondják az előítéleteiket, és ebből el lehet indulni, erre rá tudok rakni egy réteget a személyiségemmel és a felfogásommal, azután már nem tudnak általánosítani. És ez is a célom, ez egyfajta tudatos evangelizmus. Mert az emberek nem szándékosan buziznak meg cigányoznak, csak annyira benne van a magyar kultúrában és a hétköznapi nyelvben, hogy nem is gondolnak bele.”

Átlagos, alsó-középosztálybeli család. Gabi ma így írja le, hova is született Budapesten, Zuglóban. Külön szobája volt, jártak nyaralni, eljutott a Disneylandbe is, tanult angolul, korrepetálták matekból, ha kellett, mindene megvolt, hogy koncentráltan tanulhasson otthon, nem ugráltak a fején a testvérei, és nem kellett marakodni az egyetlen családi számítógépen.

Ha kilépett az utcára, sok minden egy kicsit már más volt. A Lövölde tér melletti iskola környékén nagy roma közösség élt, a roma srácok sokszor meglökdösték, megcibálták, elvették a Budmil hátizsákját, mert neki olyanja volt, más gyerekek és olykor a tanárok is beszólogattak a bőre miatt. Roma származásáról mégis azt mondja: „Abból nagyon keveset érzékeltem. Az én sztorimban nem az az izgi, hogy milyen a mélyszegénységből kiszakadni. Én azt tudom elmondani, hogy mi történik egy generációval később, azután, hogy valaki már megcsinálta.”
A valaki, született Bódi Ernő, 1950-ben Érsekvadkerten, Gabi „feminista roma” apja. Az északi határszéli faluban ritkaságszámba ment, hogy csak ketten voltak testvérek, de az is, hogy egy nő eltartsa magát és a családját. „Nagyapám korán meghalt, nagyanyám egyedül nevelte a gyerekeit, ápoló volt, Izraelbe is járt ki dolgozni, gondozni az időseket, otthon sem állt meg soha – mondja Gabi. – Közben olvasott, fejlesztette magát, és sosem házasodott meg újra. Egyszerűen csak úgy döntött, hogy ilyen életet fog élni. Ez a vakmerő kitartás és a hagyományok egy részének újraértelmezése abban az időben meglepő, egyedi volt a környezetében.”

Gabit mélyen foglalkoztatják a társadalmi mobilitás kérdései, ki, miért, mitől tud kitörni a közegéből, hogyan tud máshol jobb körülményeket, egzisztenciát teremteni, első generációs roma értelmiségivé válni, és főleg mi ennek a lelki ára. Amit itt-ott tanulmányokban olvas – hogy például a szegénységben élő roma közösség árulónak tekinti azokat, akik „elmagyarosodnak”, emiatt állandóan bizonyítaniuk kell, hogy igenis cigányok maradtak, miközben az új csoportban rengeteg előítélettel kell megküzdeniük –, neki zsigeri tapasztalat. „Ez abszolút apám története. Én ebbe a feszítő családi konfliktusba születtem bele, ami végül szakadáshoz vezetett.”
A rebellis nagymama fia, Gabi édesapja egész más életutat választott magának, mint testvére, korán Pestre költözött, és rengeteg fusizással megalapozta az életét. Építkezéseken dolgozott, fokozatosan haladt előre, a 90-es években már önálló cége volt, és brigádja – (nem roma) felesége az üzleti ügyeket intézte a vállalkozásban –, lakásfelújításokat vállaltak. Egyszerű melósból küzdötte fel magát, és nem hagyta, hogy kicsinálják. „Pedig őt is érték támadások – mondja Gabi. – Ha egy építkezésen eltűnt valami, hát kit vettek elő, nyilván a roma gyereket. És neki újra és újra be kellett bizonyítania, hogy nem iszik, nem lop, meg lehet bízni benne. Sosem kesergett, minden bántás lepergett róla, és végül mindent az előnyére fordított. Nem átvészelni akarta a hullámokat, megtanult szörfözni rajtuk.”

Gabi is szörfözik, beleáll, és meglovagolja a hullámokat, de ha úgy érzi, túl erős az ellenállás, irányt változtat, és másfelé halad. Senkit sem akar megbántani, de a céljait is eléri, és akárcsak az apja, megszokta, hogy dupla annyit tegyen le az asztalra, duplán bizonyítson. És élvezi, hogy ennek megvan a gyümölcse. Két tannyelvű gimnázium, angol nyelvű üzleti diploma, rendezvényszervezési munkák – a tizennyolc évesen már vállalkozó lányból profi szakember lett. Van, aki makacsnak látja, ő inkább öntudatosnak tartja magát. Felém finomságot és egyszerre némi vadságot áraszt a lénye. Természetes élettere a belpesti startupper-corporate-hipszter világ, angolból átszivárgó ösztönös nyelvhasználattal és megnyerő magabiztossággal.
E mögött? „Komoly küzdelem és nagy belső munka lehet napi szinten” – mondja Pistyur Vera, a vállalható üzleti kultúrát sok oldalról építgető Bridge Budapest Egyesület ügyvezetője. „Tudom, hogy húsz éve benne van az önfejlesztésben, sok útkeresésen túl, és még messze a végállomástól. De már erősen, elszántan és bátran, például ahhoz, hogy vállaljon egy csomó ügyet, amit ma nehezen enged át a világ.”

Az ügyek listája egyre hosszabb. Gabi benne van az Egyenlítő Alapítványban, ahol nő és férfi vezetők egyenlő esélyeiért dolgozik. Az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány (Forbes, 2019/6) programsorozatán roma lányoknak segít megtalálni a hangjukat és az önérvényesítésüket, miközben a roma identitásukat is erősítik. És ott van a már említett Nyitottak Vagyunk kezdeményezésein, beszélgetéseket moderál, és saját történetét is megosztva próbálja megkímélni a bántásoktól azokat, akiket amúgy sűrűn érnek.

„Mindig úgy éreztem, hogy én vagyok a megoldó ember. Abba születtem, hogy ha csinálod a dolgodat, akkor van lehetőséged.”

„Nagyon hamar megtanultam, hogy jobb önazonosnak lenni, mint szerepekbe beleállni” – mondja, és akárcsak a származásáról, a queerségéről is van egy erős, kora gyerekkori élménye. „Talán második általánosba jártam, amikor elmentünk valamit ünnepelni apukámékkal és a baráti körével. Ültünk a vendéglőben egy nagy asztal körül, és mentek a viccelődések, az akkor teljesen normálisnak számító buziviccek is. És valami olyasmit mondtam, hogy ezt nem kéne, apám meg próbált zavarba hozni, hogy »miért, te csókolóznál lánnyal?«. Én erre mondtam, hogy ha szerelmes volnék, miért ne. Hirtelen csend lett, aztán mindenki evett tovább.”

Love is love – ezt akkor ösztönösen érezte, később meg azt élte meg, hogy roma és biszexuális volta miatt is két világ között él, ahol igazából nincs jó válasz, illetve egy van: önmaga vállalása. „Ha szerepet játszol, akkor is lesz, akinek nem fog tetszeni. Szerintem rosszabb nincs, próbáltam ezt is. Úgy érzed, hogy a könyv minden sorát teljesíted, minden pipa, you live by the book, és valaki mégis beszól, nem kapsz meg egy lehetőséget, nem vagy elég jó. Akkor inkább vállalom magam, ha köpdösnek, köpdössenek magamért.”

Gabi most Berlinben készül új életet kezdeni. Hátrébb lép az Eurekából, ahol hivatalosan ő a fő stratéga (CVO, chief visionary officer), és a jövő irányait keresi. Egyrészt a vállalkozásuknak – hogy hogyan tudják nemzetközi kapcsolataikat bővíteni és mélyíteni akár egy kinti cégalapítással –, másrészt magának. „Engem az érdekel, hogy milyen lesz a munka világa, öt–tíz év múlva – mondja. – Mert ami nyugaton van, az lesz majd itt is. Szeretném fejleszteni magam, szeretnék képben lenni a nemzetközi trendekkel, átélni, ahogy lecsapódnak, és aztán hazahozni a tudást.”
Persze közben itthon is van min töprengeni, a friss adóváltozások őket is érintik, kollégáik közül többen katáztak – az egész üzleti tanácsadói szektorban jellemző, hogy sokan több megbízóval együttműködve, szabadúszóként, eddig a kata legális keretei között dolgoztak. „Az ő jövőképük most megrendült. Ebben közösen vagyunk benne, közösen is mászunk ki belőle” – mondja Gabi. Cégtársával most minden bizonnyal áremelésre kényszerülnek, és bíznak benne, hogy ami eddig is erősségük volt, az most is segít: rugalmasan, kreatívan és összetartóan mennek tovább. A covid alatt is ez mentette meg őket, féléves piaci leállás, hat hónap bevétel nélküli időszak után 2020-at végül rekordbevétellel zárták. (Nem sok száz milliós összegekre kell gondolni: a covid töredékévében 22,3 millió, békeévekben 30–40 millió forint között alakult a bevételük.) Most is előre néznek. „Keressük az üzleti lehetőségeket, külföldi ügyfelek felé is tekintünk, és ahol lehet, segítjük egymást.”

De az sem mellékes, hogy Gabi magát is újabb teszt elé akarja állítani: Mire képes Berlinben, egy teljesen ismeretlen terepen és közegben, és hogyan tudja európai szinten is elősegíteni a munkahelyek befogadóbbá válását? Önmaga és feladatai újraértelmezésében Oravecz Nóra énmárkaszakértő (Forbes, 2020/9) is segíti – az elmúlt két-három hónapban sokat dolgoztak és gondolkoztak együtt.

A végére az a kép állt össze Nórában, hogy Gabi valószínűleg a világ bármelyik részén megállja a helyét. Megvan hozzá a karaktere, a sztorija, a vibrálása és kapcsolatteremtő képessége, és hozzá a hatni és segíteni akarása. Tudja, milyen, amikor meg vagy különböztetve, és mindent megtesz az ellen, hogy ezt más is átélje.

Önazonosság felsőfokon.

The post Akkor inkább vállalom magam appeared first on Forbes.hu.