:

120 km hosszú épületet terveznek a szaúdi herceg utasítására

120 km hosszú épületet terveznek a szaúdi herceg utasítására

Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceg néhány évvel ezelőtt arra utasította a hatóságokat, hogy építsék meg az ország leggrandiózusabb épületét, „a saját egyiptomi piramisait”. Részletekről ekkor még nem esett szó, csupán annyi volt a cél, hogy a beruházás fényűző legyen, és a parlagon heverő sivatagi területeken épüljön meg. Mostanra azonban elő is állt a terv: két olyan 120 kilométer hosszú, és 500 méter magas komplexumot terveznének, amely akár 5 millió ember befogadására is alkalmas lehet – írja a Wall Street Journal a többszáz oldalas terv alapján.

A Mirror Line elnevezésű projekt, ha elkészül, a világ legnagyobb épülete lehet, amelynek építése akár egybillió dollárba is kerülhet.

A tengerparti, hegyi és sivatagi területeket átszelő két, párhuzamosan egymás mellett futó tükörépület részeit egy hosszú sétány kötné össze, a föld alatt pedig egy nagysebességű vonat is közlekedne, amellyel akár pár perc alatt el lehetne érni a terület egyik végéből a másikba. A lakók élelmezését a tervezők az épületekbe integrált vertikális farmokkal tennék lehetővé. A szórakozás és a fényűzés is komoly szempont: 300 méterrel a föld felett építenének stadiont, és jachtkikötőt is terveznek.

Wall Street Journal

A projekt célja a portál szerint az, hogy diverzifikálja a királyság vagyonát és visszaszorítsák az olajtól való függőséget. A szaúd-arábiai állami vagyonalap tulajdonában lévő Neom ezt külföldi befektetők bevonzásával érné el, amellyel több ezer munkahelyet teremtenének. Ez azonban nem lesz egyszerű, tekintve hogy számos nyugati állam és vállalat bojkottálja a királyságot és a herceget az országban történő emberi jogi visszaélések miatt.

Ezen az sem segített, hogy alig egy évvel ezelőtt a Neomot emberi jogi csoportok bírálták, amiért erőszakkal költöztette ki a törzseket a beruházás tervezett helyéről, sőt, a biztonsági erők egy lakost is meggyilkoltak.

Joe Biden múlt heti látogatása azonban nem kizárt, hogy utat nyithat a további külföldi befektetéseknek.

A Mirror Line tervezője az amerikai székhelyű Morphosis Architects vállalat lesz, amely további kilenc építész céggel együtt válthatja valóra a szaúdi herceg álmát. Ez azonban szinte lehetetlennek tűnik a mostani 2030-as határidővel. Főleg úgy, hogy a tervezőknek számos problémára kell megoldást találniuk. Az útvonal ugyanis madarak millióinak vándorlási útvonalán húzódik, továbbá a 120 kilométeres hosszúság során már a Föld görbületével is számolniuk kell az építészeknek a fekvő felhőkarcoló tervezésekor. Emellett a talajvíz áramlásának dinamikája is megváltozna a területen, amire szintén megoldást kell találniuk.

Wall Street Journal

Mohamed herceg először 2021 januárjában mutatta be az autók nélküli és a környezetszennyezéstől mentes városról szóló terveit. Ekkor a herceg elmondta, a céljuk, hogy lehetővé tegye a lakók számára, hogy naponta akár öt perc sétával találkozhassanak, és hogy 20 perc alatt végig lehessen utazni az útvonalon. A projekt a tervek szerint teljes egészében megújuló energiával működne. Az egyik legnagyobb kihívást a két magas épületből álló, egymással párhuzamosan futó struktúra számára az árnyékolás jelenti. A természetes napfény hiánya ugyanis káros lehet az egészségre a kutatók szerint.

Lányi Örs további cikkei A Meta beperelte a MetátMagyarország élen jár az önvezető autók fejlesztésébenMiért van ilyen kevés női e-sportoló?

The post 120 km hosszú épületet terveznek a szaúdi herceg utasítására first appeared on 24.hu.