:

Bárhol is járunk a világban, az esti mese magyarul van

Bárhol is járunk a világban, az esti mese magyarul van

Cseke Eszter és S. Takács András nem határozták el, hogy Balin fognak élni, egyszerűen odasodorta őket a sors, és egy időre a spirituális, varázslatos indonéz szigeten ragadtak. Milyen az életük az istenek szigetén? A Forbes augusztusi címlapsztorijából kiderül. Ajánló.

Több mint tíz éve járják a világot On the Spot nevű produkciójukkal, és amikor Eszter a kislányukkal terhes lett, pánikba esett, nehogy megint olyan helyzetbe kerüljön szüléskor, mint Mózessel került. „Nagyon rossz, traumatikus élmény volt az első szülésem kórházi körülmények közt Magyarországon, ráadásul azóta nem lehet szabadon orvost választani.”

Éppen Costa Ricán forgatták A hosszú élet titkai című sorozatuk egyik epizódját, amikor Eszternek beugrott: korábban, a szülés tematikájú évadukban szerepelt egy csodálatos bába Baliról. És belényilallt a felismerés: azt szeretné, ha ott születne meg a kislánya, mert ha valaki mellett biztonságban érezné magát, az Robin Lim.

Amikor 2021 tavaszán, a koronavírus-járvány kellős közepén megérkeztek, Bali teljesen más arcát mutatta, mint korábban. „Eltűnt a hatmillió turista, ezért nyugodt és kiegyensúlyozott volt, mégis megtépázott, hiszen nehéz helyzetbe kerültek az ottaniak azzal, hogy megsemmisült egy egész iparág” – mondja Eszter.

„És ez a négy hónap valahogy megváltoztatta az életünket” – teszi hozzá András.

2021 júniusában megszületett Kála, és úgy volt, hogy a nyár végén hazajönnek, de olyan harmóniában és nyugalomban találták magukat, hogy átgondolták: végül is bárhonnan tudnak dolgozni. Ráadásul régi álmuk volt, hogy a fiuk, Mózes egy kicsit a Green Schoolba járhasson.

S. Takács András és Cseke Eszter. Fotó: Krasznai Zoltán

Itt azt érzed, vendég vagy

„Itt sokkal zártabb közösségek élnek, rendkívül komolyan veszik a hagyományaikat, szeretik és befogadják a turistákat, de ez nem befolyásolja őket abban, hogy egész életüket a tradícióik köré építsék, az ősök tiszteletétől a családi szentélyeken át a telihold-ceremóniákig. Élik a számunkra varázslatos és titokzatos életüket, és tök jól megvagyunk együtt, de egy pillanatra sincs az az illúzióm, hogy kívül-belül ismerném a kultúrájukat” – mondja Eszter.

„Ubud a sziget kulturális és spirituális szíve, mi állandóan népeket, kultúrákat és vallásokat fedeztünk fel eddig is, most egy kicsit jobban elmélyedünk egy ilyenben.

Ez egy hosszabb fejezet az életünkben a világ megismerésében, de attól még Magyarország az otthonunk, és bárhol is járunk a világban, az esti mese magyarul van” – mondja András.

Az On the Spot dokumentumfilmek jelentős részét amúgy is Ázsiában forgatták, csak akkor Budapestről szelték át a világot. „Most jó, hogy azon a féltekén lakunk, a következő sorozatunkhoz jó pár témát ott dolgozunk fel. Az első gyerekünkkel mindig Magyarországról repültünk nagyon messzire, most próbáljuk kisebb utazásokkal, okosabban” – mondják, és bár az új évad terve és a megrendelő kiléte még üzleti titok, annyit elárulnak, hogy

a téma organikusan kapcsolódik a mostani életükhöz.

Andrásék szerint érzékelhető, hogy erősödött az utóbbi egy-két évben a kivonulási hullám, részben azért, mert egyre többen gondolják úgy Európáról, hogy nem a legjobb hely a gyerekeik felnevelésére. Amerikából meg végképp sokan költöznek Balira, főként azok, akik az elmúlt két évben szinte beleőrültek a pandémia bezártságába. Délkelet-Ázsiában a szabadban vagy, ott van az ég a fejed fölött, Bali most tervezi bejelenteni, hogy digitális nomádoknak ötéves vízumot ad, ráadásul adómentességgel.

Arról, hogy miként kezdtek dokumentumfilmeket készíteni, milyenek voltak az ő iskolai élményeik, hogyan keveredtek életveszélyes helyzetekbe a munkáik során, illetve legújabb üzletágukról, az Ont he Spot könyvekről az augusztusi Forbesban olvashatsz. Lapozz bele a magazinba, van benne még cikk többek között az iskolateremtő Snétberger Ferencről, egy magyar cipőmanufaktúráról, egy ajtógyártó családi cégről, ebike-túrákról, portré Bódi Gabrielláról és interjú Mautner Zsófival. Eszterrel és Andrással pedig legközelebb Balatonfüreden lehet találkozni.

The post Bárhol is járunk a világban, az esti mese magyarul van appeared first on Forbes.hu.