:

Csányi többször is odaszúrt Mészáros bankjának

Az MCC fesztiválon tegnap ült egy kerekasztalban az OTP-vezér, a Gránit Bank vezetője és Rogán Antal régi munkatársa, aki most a Mészáros-féle nagybank vezérigazgató-helyettese.

Esztergomban beszélgetett arról Csányi Sándor, OTP-vezér, Hegedüs Éva (a Tiborcz István által felvásárolt Gránit Bank egykori nagyrészvényese, jelenlegi vezetője) és Puskás András, a Magyar Bankholding vezérigazgató-helyettese (utóbbi Rogán Antallal dolgozott együtt évekig, majd a bankszektorba igazolt át), hogy miért jó, ha egy bank magyar tulajdonban van.

Mint a hvg.hu tudósítása írja, Csányi többször is odaszúrt a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó, erős állami hátszéllel építkező Magyar Bankholdingnak.

Rákérdezett, kik a bank tulajdonosai, és amikor Puskás az eredeti tulajdonosokat elrejtő tőkealapokkal jött, Csányi a közönség fele fordulva megjegyezte:

„ennyire transzparens a Magyar Bankholding és az MKB tulajdonosi szerkezete”.

Később azt is mondta: „Nagyon drukkolok az MKB-nak, hiszen az OTP részt vett a szanálásában, ami nekünk került a legtöbbe. Remélem nem fog újra sor kerülni rá.”

A panel címére reagálva Csányi azt mondta, a fontos az, hogy döntések Magyarországon szülessenek, önmagában az nem jelent semmit, hogy egy bank magyar. A bankvezetők azért megegyeztek abban is, hogy közöttük a viszony amúgy remek, Puskás pedig azt is mondta, fontos, hogy legyenek viták.

The post Csányi többször is odaszúrt Mészáros bankjának appeared first on Forbes.hu.