Eljő az idő (kezdte el magát az első mondat, és azzal akarta folytatni, hogy: amikor politikus soha többé nem mond fajvédő beszédet, vagy ha mond, akkor megébrednek a szájtáti népek a renyhe rajongásban, feltolják a Girardi-kalapot, és elküldik a bánatos kék égbe a felszólamlót, hiszen egyek volnánk mi, emberek, jók is, rosszak is, de mégiscsak egyek és oszthatatlanok, mert annyiszor kiderült már drága véreink árán, hogy az osztás nem vezet sehová, legfeljebb a soába), de aztán a korszakalkotó kaposvári Marat/Sade előadás egyik katartikus képe kéredzkedett be a pillanatba (rendezte: Ács János), Pogány Judit alakításáé, aki a girondista nemeskisasszony, Charlotte Corday szerepében énekli elcsukló hangon, hogy „Eljő az idő, midőn minden nép szép harmóniában él, s az összhang egybefűz”, aztán rákerestem a vonatkozó csodára, nálam ezt csak szebben lehet énekelni, és a felvételen szereplő előadás klasszisokkal szebb, néztem a Charlotte arcát mosó könnyeket, s hallgattam, hogy eljő az idő, amikor „Az erény lesz az úr, és az élen járó honfiak majd vigyáznak miránk, miránk”. Vigyáznak miránk. A francia forradalom nem túl elegánsan, de végül megágyazott a szabadság, egyenlőség és testvériség korának, de hogy ne érje szó a ház elejét, korrektül jelezte még, hogy az állhatatos szabadságpártiság szemvillanás alatt átcsaphat türanniába.