Visszakövethetőbb a kutyák előélete, ha tenyésztőtől vásárolunk, de ez nem jelenti azt, hogy kevesebb munkával járnának, mint egy örökbefogadott kedvenc. Interjú tévhitekről, menhelyi problémákról és a „gazdisítás” folyamatáról a Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát alapítóival.

Pár hónappal ezelőtt szembejött velem egy mém, ami azt taglalta, mitől lehetsz igazán menő 2022-ben. A tippjeik között szerepelt, hogy legyél vegán, gyűjtsd a szobanövényeket, legyen Birkenstock-papucsod, hallgass indie zenét, és végül: fogadj örökbe kutyát a MFÖEK-től. Bár a posztban volt némi (szerintem egyébként nem rosszindulatú) cinizmus az aktuális trendekkel szemben, vitathatlanul igazuk van. A tudatosság menő, legyen szó a természet megóvásáról vagy az állatok védelméről. A MFÖEK – azaz Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát – szervezet pedig még magasabbra tette a lécet. A nagyjából száz tagot számláló önkéntescsapat az elmúlt 8 évben több mint hétszáz kutyát hozott ki a gyeptelepről és juttatott felelősségteljes gazdihoz.

Bár a csapat óriási – többek között fuvarozókkal, fotósokkal, social media teammel, állatorvosokkal, adminokkal, ideiglenes befogadókkal és koordinátorokkal is dolgoznak – mi most az öt vezető közül hárommal, Harmath Eszterrel, Bicsérdi-Fülöp Eszterrel és Dörflinger Edinával beszélgettünk.

Forbes.hu: Sok örökbefogadó szervezet van már Magyarországon, de a MFÖEK mind arculatában, mind a csapat méretét tekintve kiemelkedik a többi közül. Kijelenthetjük, hogy tőletek kutyát vagy cicát befogadni menő dolog. Mi volt az a kezdeti lépés, amit máshogy tettetek meg, mint a többiek?

Harmath Eszter: Szerintem az, hogy pozitív szemléletmódból indultunk ki a kezdetektől fogva. Hogy nem a menhelyek és az állatmentés drámájára koncentrálunk – még ha kerülni nem is lehet – , inkább a mentett állataink lehetőségeire és jövőképére fordítunk nagyobb figyelmet.

A kezdetektől fogva a szabályaink része volt, hogy kerüljük a sajnálatkeltést.

Dörflinger Edina: Bár ehhez fontos azt is hozzátenni, hogy mi nem az a szervezet vagyunk, akik az utcáról összeszedik az állatokat, és akik napi szinten szembesülnek a menhelyi nehézségekkel, kezdve a munkaerő megtalálásától az állatok ellátásáig. Mi ideiglenes befogadókkal dolgozunk, így mikor hozzánk kerülnek az állatkák, már az útjuk örömtelibb részét tudjuk erősíteni. 

Bicsérdi-Fülöp Eszter: Én a kiemelkedő szóval óvatosabban bánnék, talán inkább csak azt mondanám, hogy mások vagyunk. Ha nem lennének olyan szervezetek, akik menhellyel rendelkeznek és begyűjtik az állatokat, akkor erre nem lenne lehetőségünk. Amin ők keresztülmennek, az brutális. Amivel mi küzdünk, az más típusú nehézség.

Azt gondolnám, hogy a gazdihoz kerülést sokkal inkább segíti a sajnálatkeltés, mint a pozitív marketing.

Dörflinger Edina: Ennél összetettebb a célunk.

Amellett, hogy az örökbefogadást támogatjuk, azt is hangsúlyozzuk, hogy nagyon fontos, milyen otthonba, milyen gazdi mellé kerül egy mentvény.

Éppen ezért nem csak az a cél, hogy rövid időn belül minél több állat „gazdisodjon”, hanem az is, hogy aki gazdisodik, az biztosan felelősségteljes családba költözhessen és megkaphasson mindent, amire szüksége van.

Dina, Lizi és Uno. Uno, a félszemű kutyus a MFÖEK egyik aktuális gazdikeresője. Fotó: Sebestyén László

Sosem merült fel, hogy menhelyet nyissatok?

H. Eszter: Beszéltünk róla, de végül mindig arra jutottunk, hogy inkább ne. A jelenlegi működésünk biztonságos a fennmaradásunk szempontjából – erre rendezkedtünk be, ebben vagyunk tapasztaltak és ügyesek.

Mit jelent a tapasztalat egy ilyen alapítvány esetében?

D. Edina: Szerintem sajátunk, hogy a munkánk jelentős részét online végezzük, és online tartjuk a kapcsolatot a gyeptelepekkel, ideiglenes befogadókkal, gazdijelöltekkel is.

Van egy kiépült rendszerünk, ami segít a kutyák kiválasztásában, az ideiglenes befogadók felkészítésében, a gazdisítás folyamatában.

Többeteknek van saját kutyusa is – többségük előbb jött, mint a szervezet elindítása. A személyes gazdis tapasztalatok is segítenek, gondolom.

H. Eszter: Igen, a saját kutyáink voltak a fő inspiráció a szervezet létrehozásában. Amióta velünk vannak, még nehezebben megyünk el a kiszolgáltatott állatsorsok mellett. Emellett folyamatosan tanulunk a saját kutyánkkal együtt, akár a trénerek, akár az otthoni tapasztalatok által.

B-F. Eszter: Engem nagyon inspirál a szervezet arra, hogy minél többet tanuljak és fejlődjek gazdiként.

Ég és föld, ahogy a kutyázáshoz állok, mióta csatlakoztam a szervezethez. Új dimenziók nyíltak ki az új tudások és tapasztalatok által.

Ez egyaránt működik a csapaton belül és a kifelé intézett kommunikációban is. Folyamatosan osztjuk meg az új kutyaiskolákat, tanfolyamokat, technikákat egymással és a követőinkkel, és nem csak kollégákként, de egy nagy családként is működünk. A MFÖEK-ben mindenki tudatos gazdi, és erre buzdítjuk egymást és a követőket is.

Bicsérdi-Fülöp Eszter és Flódni. Fotó: Sebestyén László

Akkor az edukációs vonal legalább olyan erős, mint maga az örökbefogadás lehetősége.

B-F. Eszter: Ez célunk a kezdtektől fogva. Nagyon igyekszünk népszerűsíteni a tudatos állattartást és folyamatos tanulást.

Pontosan miben különbözik a munkátok egy állatmenhelyétől?

B-F. Eszter: Míg egy menhelyen vagy gyeptelepen akár több száz kutya van, nálunk csak néhány, akiket az ideiglenes befogadók segítenek a gazdisodás útján. Szocializálják őket, megkezdik az oktatásukat, elviszik őket állatorvoshoz.

A gyeptelepek túl vannak terhelve, ömlenek hozzájuk a kutyák, nekünk ezzel szemben megvan a lehetőségünk arra, hogy alaposan megválogassuk a gazdikat, és több találkozót is tartsunk, mielőtt örökbeadjuk az állatokat.

Persze a legtöbb menhely is törekszik rá, hogy megszűrje a gazdijelölteket, ők is a legjobb tudásuk alapján dolgoznak, de a kapacitáshiányuk miatt összehasonlíthatatlan a munkánk. Éppen ezért nálunk szigorúbbak a feltételek.

D. Edina: Ráadásul nekünk nem kell attól félnünk, hogy az egyik állat elveszi a helyet a másiktól, ha kettő helyett négy-öt hónapig tart a gazdisítás. Nyilván nekünk is limitáltak a lehetőségeink, de más áron, mint mikor egy gyeptelepre az éjszaka közepén beesik egy alom kiskutya, és sürgősen el kell őket helyezni, különben nem élik meg a reggelt. Mi távol tudjuk tartani magunktól ezt a horrort.

Miért van szükség ideiglenes befogadókra a gazdisodás előtt?

H. Eszter: Az ideiglenes befogadó és a koordinátora segítségével fel tudjuk térképezni az állat személyiségét és igényeit, így sokkal gondosabban tudunk nekik gazdát választani.

Ezek az információk – például a mozgásigény, a viselkedési zavarok, a más állatokhoz való viszony – sajnos nem mindig látszanak még a menhelyen, gyeptelepen, így valamelyest zsákbamacskát jelentenek az oda betérő ember számára.

Harmath Eszter és Ramon. Fotó: Sebestyén László

Ha valaki MFÖEK-állatot szeretne befogadni, szigorú kritériumoknak kell megfelelnie. Mik ezek?

D. Edina: Van néhány alapelvünk, amire minden leendő gazdinál rákérdezünk. Ilyen az például, hogy napi 8, maximum 9 óránál tovább ne hagyja egyedül a kutyáját, hogy ha lakásban lakik, napi háromszor menjenek sétálni – legalább egyszer zöld területre – és járjanak kutyasuliba vagy trénerhez. Ha valaki ettől teljesen elzárkózik, az kizáró ok.

H. Eszter: Idősebb, vagy mozgásszervi gonddal küzdő állatot nem adunk olyan helyre, ahol lépcsőznie kellene, és bizonyos életkor felett csak három év feletti kutyát adunk örökbe. Persze ebben azért rugalmasabbak vagyunk, hiszen hatalmas különbség lehet 60 és 60 éves ember között. Ha valaki ebben az életkorban is fitt és sportos, szívesen kirándul a kutyájával, nem fogunk megtagadni tőle egy kétéves kutyát.

A többi kritérium egyedi, a kutyák személyiségétől is függ.

D. Edina: Emellett sokan kérdezik, hogy úgy is fogadhatnak-e be kutyát, ha nincs korábbi tapasztalatuk. Természetesen ez nem kritérium nálunk, hiszen azt látjuk, hogy aki új a gazdis világban, sokszor még több energiát fektet a tanulásba, a tréningbe, a kutyaiskolába. Belőlük is szuper gazdi lehet.

Sokan félnek attól is, hogy a kutyát megviseli, hogy az ideiglenes befogadónál már otthon érzi magát, erre új helyre viszik. Mivel nyugtatjátok meg azt, aki ettől tart?

H. Eszter: Ahonnan egy gyeptelepi kutya indul, az eleve messze van a tökéletes állapottól. A boldog élet záloga, hogy ezen a nehézségen keresztül kell menni sajnos. Másrészt, ezek az érzések sokszor inkább a gazdiban jelennek meg, mint a kutyában.

A kutyákról való tanulási folyamat része, hogy hajlamosak vagyunk eleinte beléjük vetíteni komplex emberi érzelmeinket, de ezek nagy része csak projekció.

Mindannyian tapasztaltuk az ideiglenes kutyákról, hogy miután gazdisodtak, pár hónap elteltével már meg sem ismernek bennünket. Emellett, az ideiglenes befogadás akkor fenntartható, ha folyamatosan működhet a mentés, és egy gazdásított állat helyére jöhet új kutya vagy macska.

Fejszák Judit és Pamut. Fotó: Sebestyén László

Beszélgessünk egy kicsit a leggyakoribb sztereotípiákról. Sokan úgy gondolják, hogy a kutya nem való lakásba, csak kertes házba. Ti mit gondoltok erről?

D. Edina: Egyáltalán nem értünk ezzel egyet, szinte minden kutya jól érzi magát lakásban is. Emlékszem, hogy amikor idekerültem a MFÖEK-hez és megérkezett az első idikutyám – akit persze meg is tartottam – én is erről kérdezgettem a lányokat.

Most már látom, hogy ha egy kutya megfelelően le van fárasztva, ki vannak elégítve az igényei, akkor teljesen mindegy, hogy 30 négyzetméteren talál magának egy kis sarkot a pihenésre vagy egy hatalmas kertes házban.

A lényeg, hogy eleget foglalkozzon vele a gazdi.

B-F. Eszter: Sőt! Sok olyan emberrel találkozunk, aki kertes házban tartaná a kutyát, viszont úgy gondolja, ezzel le is van tudva minden. Szerintünk nagyon fontos, hogy a kertes házban élő kutyát is kivigyék sétálni minimum napi kétszer, és ne legyen kint felügyelet nélkül, hiszen egy csomó veszélyforrásnak van kitéve. Ráadásul egy kutya nagyon gyorsan megismeri a kertet, minden kis zugát feltérképezi, és unatkozni kezd. A kerti kutyák is gazdag környezetre, élő kapcsolatra és szocializálódásra vágynak.

Szintén a sztereotípiákat erősíti, hogy bizonyos kutyákat – leginkább a fekete, idősebb, bull típusúakat – nehezebb örökbe adni. Ennek mi az oka?

H. Eszter: A fekete és bulltípusú kutyák inkább a vidéki menhelyek számára jelentenek nehézséget, mi szerencsére nem igazán tapasztaljuk ezt. A mi közönségünk inkább a nagy mozgásigényű, beteg kutyusokra csap le nehezebben, akiknek az ellátása nagyobb kihívást jelent vagy költségigényesebb. Illetve idetartoznak a viselkedésproblémás kutyák is, a szeparációs szorongással vagy reaktív viselkedéssel küzdőket is nehezebben fogadják be. De összességében azt látjuk, hogy a mi követőbázisunk más szemmel közelít a kutyázáshoz. Mivel ők is tisztában vannak a sztereotípiákkal, sokan keresnek kifejezetten bull típusú vagy idősebb állatokat, hogy esélyt kaphassanak ők is.

D. Edina: Ami a sztereotípiákat illeti, ide tartozik az is, hogy a nagytestű kutyáknak is nehezebb gazdát találnunk.

Sokan azt hiszik, hogy lakásban csak kistestű kutya fér el, egy nagyobbnak pedig automatikusan nagyobb a mozgásigénye is.

Volt nálam olyan nagyobb testű, ideiglenes kutya, akinek majd’ egy évbe telt a gazdásítása. Velünk is megesik, hogy egy-egy állat hosszabb távra bennragad. Legrégebbi gazdikeresőnk például egy FIV-es (macska immundeficiencia-vírus – a szerk.), allergiás, középkorú cica, Shakira, aki több mint két éve várja az igazit.

Fa Kitti és Nadi. Fotó: Sebestyén László

Említettétek, hogy a viselkedési zavaros kutyák is hátrányból indulnak. Hogyan kezelitek ezt a problémát a gazdisítási folyamat során?

D. Edina: Mindig elmondjuk a gazdijelölteknek, hogy ha az ideiglenes befogadó meg is küzdött például a szeparációs szorongással, attól még simán lehet, hogy az új gazdinál megint előjön majd.

Nagyon fontos, hogy semmilyen problémát ne söpörjünk szőnyeg alá, nem titkoljuk el, ha a kutya szétszedte a kanapét.

Fontos, hogy a gazdi tisztában legyen azzal, mibe vágja a fejszéjét, de természetesen az ideiglenes befogadó is átadja a már megszerzett tapasztalatát. Nem a nulláról kell indulni, tudunk segíteni tanácsokkal, vagy akár kutyatréner ajánlásával. Fontosnak tartjuk azonban azt is hangsúlyozni, hogy bár minden esetben sokat kell foglalkozni egy új kutyussal (akkor is, ha nincsen viselkedési problémája), bámulatos, hogy mennyire gyorsan tudnak alkalmazkodni az új környezethez, szabályrendszerhez.

Igaz az, hogy egy menhelyi kutyát nehezebb megnevelni, mint egy vásárolt, törzskönyvezett állatot, aki „tiszta lappal” érkezik?

D. Edina: Szerintem egyáltalán nem igaz. Sokan érvelnek azzal, hogy a menhelyi, gyeptelepi kutyáknak ismeretlen az előélete és traumatizáltak, de valójában ott is találhatnak olyan kölyökkutyát, akivel nagyjából a nulláról lehet kezdeni. Egyébként az idősebb kutyák is nagyon sokat tudnak fejlődni, még akkor is, ha esetleg tényleg terheltebb az előéletük. A másik észrevételünk, hogy a vásárolt kutyusok esetében is vannak viselkedési és egészségügyi problémák – adott esetben még akár több is, mint a mentetteknél.

B-F. Eszter:

Bár visszakövethetőbb egy tenyésztőtől vásárolt kutya előélete vagy felmenői, ez nem jelenti azt, hogy kevesebb munkát kell beléjük fektetni.

Ugyanúgy kapcsolatot kell velük építeni, egészségügyi kritériumok vannak és meg kell ismerni az igényeiket. Semmi sem garantálja, hogy velük könnyebb lesz, mint egy mentett kutyával. Ha valaki mégis ragaszkodik egy adott fajtához, mindenképpen óvjuk attól, hogy szaporítótól vásároljon, illetve javasoljuk, hogy böngéssze át a fajtamentő szervezetek oldalait is.

H. Eszter:

A kutyázás mindenképp rengeteg lemondással, önfeláldozással jár, rengeteget bele kell tenni, ha boldog életet szánunk az állatunknak.

Ha pedig konkrét igényeket fogalmazunk meg – például olyan kutyát szeretnénk, akivel lehet túrázni, vagy aki gyerekbarát –, egy kis munkával ez az örökbefogadással foglalkozó szervezeteknél is feltérképezhető. Egy menhelyi kutyával is érdemes többször találkozni, és akár trénerrel együtt megnézni, milyen a viselkedése a befogadás előtt. 

Mit javasoltok annak, aki most fogadná be az első kutyáját?

D. Edina: Próbálja ki magát először ideiglenes befogadóként. Ennek a folyamatnak a során olyan dolgok derülhetnek ki, amik meghatározhatják a későbbi döntést azt illetően, hogy milyen kutyával illik össze az illető. Szuper dolog, hogy kipróbálhatod magad gazdiként anélkül, hogy egyből elköteleződnél egy állat mellett 10 vagy 15 évre. A másik pedig, hogy tájékozódjon, beszélgessen más gazdikkal, nézzen videókat kutyás témákról, olvassa el akár a mi posztjainkat.

The post A kutyázás önfeláldozással jár, rengeteget bele kell tenni, ha boldog életet szánunk nekik appeared first on Forbes.hu.