:

Sokan irigyelnek minket, hogy milyen jó munkánk van: télen síelünk, nyáron bringázunk

Sokan irigyelnek minket, hogy milyen jó munkánk van: télen síelünk, nyáron bringázunk

Egy kisebb síoktatóbanda gondolt egyet, és jól bevásárolt elektromos kerékpárokból. Egyrészt bérbe adják őket, másrészt vezetett túrákra viszik velük az aktív kikapcsolódásra vágyókat, például a Tihanyi-félszigetre vagy a dimbes-dombos Káli-medencébe.

Burgyán Péter, Réczi Attila és Uj Róbert a kétezres évek első évtizedében, akkor még egymástól függetlenül, telepített síoktatók voltak Olaszországban az azóta megszűnt Intersí utazási iroda megbízásából. Attila „civilben” katona volt 24 éven át, és mellesleg ejtőernyős világbajnoki ezüstérmes, ám a két szezon – a sí- és az ejtőernyős – annyira összeért, hogy a családjára már egyáltalán nem maradt volna ideje, így pár éve abbahagyta a versenyzést. Péter sokáig a vendéglátásban vállalkozott, aztán vízisíoktató lett, majd évekig világot jártak feleségével, Hajdu Nikivel, aki korábban telente, a vizsgák után egy magyar utazási irodának segített Olaszországban a vendégek fogadásában. Robi pedig korábban egyesületi keretek között tanított gyerekeket focizni Budaörsön – ahogy mondja, otthon.

A Balaton Bike Tour – télen ismert nevén a Sítanoda – sztorija az augusztusi Forbesban.

Miután az Intersí becsődölt, összefogtak, és önállóan folytatták a síoktatást, hiszen vendégkörük továbbra is igényelte szolgáltatásukat. Alig húsz pár sífelszereléssel vágtak bele a síutazás-szervezésbe, először még Sítanoda Sport Klub néven.

2019-ben már nyolcezren utaztak velük, akadt olyan hét, hogy a különböző helyszíneken összesen ötszázan síeltek a szervezésükben.

„Azzal robbantunk be, hogy az első pillanattól komplex szolgáltatást nyújtunk, vagyis nemcsak síutat, -bérletet és szállást kínálunk, hanem a helyszínen animációt, programokat szervezünk, felszerelést kölcsönzünk, és oktatunk is. Majdnem annyi felnőtt jár hozzánk sízni tanulni, mint amennyi gyerek” – mondják. 

A jó élet Somogyi Szonja 9 perc olvasás
Mindegy, csak legyen benne kerékpár! Francia pékműhely, modern kerékpárszerviz fúziója a csopaki Buborék
A jó élet Szalai Péter 9 perc olvasás
Megéri-e most elektromos biciklit venni? Szervizelés, töltés, árak és tévhitek

Voltak már nyolcvanan is

A síutak mellé már korábban is megpróbáltak valamiféle nyári kiegészítő bevételforrást kitalálni, például szerveztek görögországi szörftábort, olaszországi kerékpártúrát, szlovéniai raft & bike túrát. Három éve, lényegében a síoktatásban és túraszervezésben megszerzett tapasztalatokkal vágtak bele az ebike-bizniszbe.

Ebike-túráikkal és a bérbeadással főleg azokra lőnek, akik a Balatonnál aktív kikapcsolódásra vágynak. Idén az első félévben 1023 foglalásuk volt – egy foglalás általában több embert jelent –, ez csaknem a kétszerese a 2021. első félévinek.

A legerősebb águk a kerékpárban egyelőre a csapatépítő, általában húsz–negyven fős csoportokat visznek túrákra, de volt már velük nyolcvan fős társaság is. „Ekkora létszámot más nem tud kiszolgálni ebike-kal Magyarországon” – mondják. Az egyéni magyar vendégek körében egyelőre jobban megy a szimpla kölcsönzés, a vezetett túrákat a magyarok még nem annyira fizetik meg. A legolcsóbb túrájuk – éppen a tihanyi – 12,5 ezer forint, a legdrágábbak, köztük a Balaton-felvidék legszebb útjain végighaladó, 18 ezerbe kerülnek. Ehhez képest a felnőtt ebike-jaikat egy napra – típustól függően – 9,5–15 ezer forintért lehet kibérelni, a cargobringákat pedig 18 ezerért.

Arról, hogy miként kezdtek ebike-okkal foglalkozni, jellemzően kik neveznek be a túráikra, hogyan működnek együtt ebike-okat kölcsönző szálláshelyekkel, és mi várható a kerékpár-infrastruktúra fejlesztésében a Balaton körül, az augusztusi Forbesban olvashatsz. Lapozz bele a magazinba!

Borítófotó: Szabó Miklós / BBT

The post Sokan irigyelnek minket, hogy milyen jó munkánk van: télen síelünk, nyáron bringázunk appeared first on Forbes.hu.