Képes-e a valódi szeretetre egy bántalmazó ember? Milyen belső késztetés miatt manipulálja áldozatát? És legfőképpen: miért olyan nehéz mégis kilépni a toxikus kapcsolatból? Változhat-e a bántalmazó? Mi az, ami sok mindent előrevetít a gyermekkorból a bántalmazottra vagy a bántalmazóra nézve? Interjú.

Forbes × Mélylevegő

A Forbes.hu új sorozatában a Mélylevegő Projekt pszichológusaival közösen járunk körbe lélektani témákat kétheti rendszerességgel. Első közös interjúnkban Juhász Bettinával beszélgettünk a toxikus kapcsolatok dinamikájáról.

Vannak témák, amikről nem lehet eleget beszélni. Legalábbis addig biztosan nem, amíg a statisztikák azt mondják, minden ötödik nőt ér fizikai bántalmazás élete során, és csak Magyarországon jelenleg is több mint 226 ezer nő él abuzív kapcsolatban. Szerencsére a téma egyre nagyobb nyilvánosságot kap – legutóbb például Szilágyi Liliána kiállásának köszönhetően – most pedig mi is mélyre ásunk benne Juhász Bettina, a Mélylevegő Projekt pszichológusa segítségével.

Forbes.hu: Mit jelent a bántalmazó kapcsolat? Minden párkapcsolatban vannak problémák, veszekedések, melyik az a pont, amikor kijelenthetjük, hogy a két fél közti dinamika toxikussá vált?

Juhász Bettina (Mélylevegő): Ez azért is kifejezetten nehéz kérdés, mert a bántalmazó kapcsolatokról sokunknak első körben a testi és a szexuális bántalmazás jut eszébe, és kevesebben gondolunk arra, hogy a lelki bántalmazás különböző formái is idesorolandók. Egyénenként eltérő lehet, hogy mitől számít valami bántalmazó kapcsolatnak, de nagy hangsúly van a rendszerességen. Amikor rendszeresen fordulnak elő megalázások és kontrollálás, amikor már nagyon egyoldalúvá válik a kapcsolat, az toxikusnak számít. Szintén redflag, amikor a bántalmazott fél minden gondolata akörül forog, hogy hogy tud úgy viselkedni, hogy a másik fél ne találjon kivetnivalót benne, hiszen minden el tudja indítani a bántalmazást. 

Gyakran hangoztatott közhely, hogy mindig kettőn áll a vásár. Létezik olyan, hogy valaki egy adott ember mellett bántalmazó, más mellett viszont már egészségesen működik? 

Szerintem nem. Általában a bántalmazók sem bántalmazónak születnek, csak különböző, főként gyerekkori sérelmek hatására formálódnak azzá. Ezek a mintázatok állandóbbak annál, mintsem, hogy csak egy bizonyos helyzetben vagy egy bizonyos személlyel jöjjenek elő. Emellett az is gyakori, hogy a bántalmazó fél személyiségzavarral küzd. Elterjedt tudás, hogy a nárcizmus például általában együtt jár a lelki bántalmazó viselkedéssel. 

Persze nem szeretnék általánosítani, biztosan van arra is példa, hogy két személy egyszerűen nem kompatibilis egymással, de szerintem az a ritkább.

Aki bántalmazó, az általában minden kapcsolatában bántalmazó.

Juhász Bettina/Mélylevegő Projekt
Fotó: Sebestyén László

Említetted a gyerekkori sérüléseket. Kifejted egy kicsit bővebben, hogy mitől lesz valakiből bántalmazó?

Nagyon fontos dolog a fejlődésünk és a személyiségfejlődésünk során, hogy milyen családi környezetben nevelkedünk. Sokszor nem is a gyereket bántalmazzák, viszont folyamatos csatatéren él, ahol a szülők az orra előtt veszekednek, minősíthetetlen beszélnek egymással,  megszégyenítik egymást. Amennyiben ez mindennapos, úgy építi majd be a gyerek az életébe, mint egy normális, evidens működési mintát. Még akkor is, ha valójában tudja, hogy ez nincs rendjén.

Erről írja Tisza Kata azt a Kékre szeretni című könyvében, hogy a bántalmazott gyerek egyenlőségjelet tesz a szeretet és a bántás közé gyakorlatilag.

Igen. És az is nagyon sokszor előfordul, hogy a szülő kegyetlenül bánik a gyerekkel, megveri, majd amikor a gyerek eljut a töréspontra és sírva fakad, akkor a szülő 180 fokos fordulatot vesz, ölelgetni kezdi, bocsánatot kér, puszilgatja.

A gyerek így egy zavaros mintát tanul meg, hiszen ugyanaz a kulcsfontosságú személy bántalmazó és szerető szülő egyszerre. 

Ezeket nem lehet megfelelően szintetizálni, viszont beépülnek, és tudattalan folyamatként továbbgördülnek és végigkísérik a gyerek kapcsolatait. 

Amit most mondtál példaként a szülő-gyerek kapcsolatról, az sok szempontból párhuzamba állítható a toxikus párkapcsolatok fázisváltásaival, a love-bombinggal és az azt követő bántalmazással. Honnan lehet gyanús, ha maga a szeretetkifejezés az intő jel?

Például, amikor még csak az ismerkedési fázisban jár egy kapcsolat, de már az első randi után nagy szavak és ígéretek hangzanak el, az nem egészséges. A bántalmazó kapcsolatokra jellemző a honeymoon-phase, ami illuzórikusan tökéletes, azonban ezt általában bántó fázis követi. A kettő váltakozása tipikus jellemzője ezeknek a kapcsolatoknak. 

Emellett a nagy szavak, a nagy ajándékok tipikus jelei lehetnek annak, hogy a bántalmazó meg akarja vásárolni a párját. Elhiteti vele, hogy mennyire szereti és hogy mindenek fölé helyezi, hiszen erre mindig vissza lehet utalni egy-egy bántalmazó viselkedést követően.

Olyan mondatok hangzanak el, mint hogy „hogy vittelek volna világkörüli utazásra, hogyha nem szeretnélek?” – és ebbe mindig bele lehet kapaszkodni egy bántó időszakban.

Szintén riasztó jel, amikor valaki úgy állítja be magát, minthogyha ő lenne az egyetlen szeretője és védelmezője a párjának. Hogy elhiteti, hogy ő soha másra nem számíthat, hogy nélküle egyedül maradna. Azzal, hogy a bántalmazó a saját szeretetét kivételesnek tünteti fel, tulajdonképpen kizárja a külvilágot ebből a szeretetbuborékból.

Tulajdonképpen mire vágyik ilyenkor a bántalmazó?

Hogy elszigetelje a párját a külvilágtól, és ezáltal kisajátítsa. Gyakori, hogy tiltás kerül a családtagokra, a barátokra, a munkatársakra is. Amennyiben pedig a bántalmazott erre daccal reagál, a bántalmazó fél manipulációhoz folyamadik. Elhiteti a társával, hogy ő csak jót akar, hogy rajta kívül senki sem szereti őt, és a barátai, a családtagjai mind ellenségek, akik számára ő nem fontos igazán. És ebben az a legijesztőbb, hogy egy ponton sok bántalmazott is elhiszi, hogy ez a helyes döntés, és jobb, ha megszakítja a kapcsolatait. Ennek az is nagy veszélye, hogy

minél inkább elszigetelődik a bántalmazott, annál kisebb esélye van annak, hogy kiderül a bántalmazás.

Úgy sejtem, ez azért nem tudatos folyamat a bántalmazó fejében sem. Ugye?

Az esetek nagy részében tudattalan, hiszen a bántalmazók nagy része nem tudja magáról, hogy ő bántalmazó és nem úgy ébred fel reggelente, hogy bántalmazni szeretne. Viszont, ha valakitől kap egy visszajelzést, megszülethet benne a változtatás igénye, és tudatosíthatja ezeket a belső folyamatokat. Ebben segíthet egy cikk, egy videó, egy poszt is, ami által magára ismer az illető, és akár segítséget kér szakembertől a rossz minta levetkőzéséhez. Amikor volt egy posztunk a kapcsolati bántalmazással, több kommentelő kérte, hogy készítsünk posztot arról is, hogyan haladhatja meg magát a bántalmazó.

Ez bíztatóan hangzik.

Igen, abszolút. Persze van egy kis hányad, akinél meg tudatos a bántalmazás, és módszeresen uralkodni kezd a párján. Emögött szintén állhat agresszió vagy dominancia iránti igény.

Beszéljünk egy kicsit a másik oldalról is. Mennyire van predesztinálva valaki arra, hogy bántalmazott legyen?

Itt is hasonló folyamatok zajlanak, mint a bántalmazó esetében, hiszen ezt is gyerekkorban tanult, rossz minták táplálják. De alacsony önértékelés, vagy nagyon erős kapcsolódási vágy is állhat a háttérben, amikor a bántalmazott fél úgy érzi, jobb a toxikus kapcsolatban is, mint egyedül. Itt fontos megjegyezni, hogy félrevezető lehet, hogy a bántalmazó kapcsolatokban is vannak boldog vagy boldognak tűnő időszakok. Ezek miatt egy rossz időszakban a bántalmazott könnyen felmenti a párját, mondván, hogy bár itt ez a hullámvölgy, de múlt héten meg a tenyerén hordozott, szóval biztos szeret.

Ez valódi szeretet ilyenkor?

Én erre azt tudom mondani, hogy aki szeret, az nem bánt. Az érzelmeink alapvető funkciója, hogy cselekvésre motiválnak minket. A szeretet általában gondoskodó, együttérző cselekedetekre motivál, nem pedig ártásra. Arról nem is beszélve, hogy ez nem csak egy érzés, és nem csak szavakban kell megnyilvánulnia, hanem tettekben is.

És hogyha valaki szeret, akkor törekszik arra, hogy kontrollálja az agresszív késztetéseit, hogy ne akarjon fájdalmat okozni.

Persze biztos vannak szeretetteljes részei a kapcsolatnak, de azt őszinte és igazi szeretetnek nem nevezném. Inkább rajongás, vagy valamilyen nosztalgikus érzés. 

A bántalmazó kapcsolatban gyakori, hogy az abuzív fél elszigeteli párját, és tiltás kerül a családtagokra, a barátokra, a munkatársakra.

Ez egy nagyon erős következtetés lesz, de vessünk össze két dolgot. Mondod, hogy aki bántalmazó, az a legtöbb kapcsolatában bántalmazó marad. Illetve azt is, hogy aki szeret, az nem bánt. Lehetséges-e, hogy egy bántalmazó jellem alapvetően nem képes a szeretetre?

Erre nagyon nehéz válaszolni, viszont, ha abból indulunk ki, hogy a bántalmazók egy része nárcisztikus személyiségzavarral küzd, akkor az a szakmai álláspont, hogy a kezelésükben nagyon kicsi százalékos a hatékonyság, maximum kisebb javulás lehetséges. Viszont ez kényes kijelentés, mert ez a gondolat tovább mélyíti a nárcisztikus személyiségzavarral élők stigmatizációját, amit viszont kerülni szeretnék.

A nárcisztikus személyek általában nagyon magabiztosnak tűnnek, viszont emögött egy iszonyúan sérülékeny szelf-koncepció áll, aminek védelmezésére alakul ki a bántalmazó attitűd.

Emellett, ahogy mondtam is korábban, a legtöbb személyiségzavarral élő nincs tisztában a saját állapotával. Sőt, fő ismérv, hogy a személyiségzavarosok a környezet számára jelentenek terhet, és nem saját maguk számára. Belátás nélkül nagyon nehéz elindulni a gyógyulás útján, és nagyon nehéz kimozdulni a szeretetlenség állapotából. Amennyiben valahol mélyen képesek is a szeretetre, sokuk esetében az a rész szinte elérhetetlen.

Miért nehéz mindennek ellenére kilépni ezekből a kapcsolatokból?

Nagyon furán hangzik, de valakiknek, aki nagyon vágyik a kapcsolódásra, még egy ilyen viszony is lehet biztonságos az ismerőssége miatt. Mert hiába bántják, azért mégiscsak van valaki mellette. Az ismerős biztonságot – még ha rossz is – félelmetes otthagyni. Emellett, a bántalmazott felek gyakran anyagi függőségben állnak a bántalmazóval, hiszen gyakori, hogy az abuzív fél nem engedi dolgozni a párját, vagy ő határozza meg, hogy mikor és mire költheti a pénzét. Mindent kontrollál, pontosan tisztában van vele, hogy mennyi pénze van, így nehéz kártartalékokat képezni arra, hogy esetleg kilépjen a kapcsolatból. Emellett sokaknak nincs kapcsolati hálója sem, ahová menekülni tudnának, hiszen a bántalmazó elszigetelte őket.

Szintén gyakori, hogy a bántalmazott fél folyton próbálja felmenti a párját, és azzal győzködi magát, hogy amúgy nem is mindig erőszakos a párja, igenis vannak jó időszakaik.

Hiszen gyakran elhangzik otthon a szeretlek, meg akár az is, hogy az illető meg fog változni – pláne egy bántalmazás után. Ezt szolgálják a korábban említett honeymoon-phase-ek.

Ha pedig mégis eljut a bántalmazott a szakításig, gyakori, hogy a bántalmazó fél öngyilkossággal fenyegetőzik, és párját teszi felelőssé a saját viselkedéséért és rossz kedvéért. Ez gyakran fajul odáig, hogy a bántalmazott fél elhiszi, hogy minden az ő hibája, az ő alkalmatlansága miatt fajult el úgy a kapcsolat. Ez a fajta manipuláció és gázlángolás a bántalmazóhoz tudja láncolni az áldozatát. Ez mind olyan dolog, ami a kapcsolatban tartja a feleket, és ami elveszi a bántalmazott erőforrásait.

Egy ilyen viszonyban minden erő a túlélésre korlátozódik, és elérhetetlen opciónak tűnik a szakítás.

De minden bántalmazottnak fontos tudnia, hogy van hova fordulni. Vannak segélyszervezetek; az Ökumenikus Segélyszervezet és a NANE honlapján például sok hasznos információ elérhető. Ha a bántalmazott eljut szakemberhez, az segíthet neki a felismerésben, és egyben megerősítheti abban, hogy igenis vannak erőforrások, amik segítségével biztonságos tervet készíthet a kapcsolatból való kilépésre. Ha a család, a baráti kör már el is távolodott, akkor is ott vannak a segítő szakemberek, akik támogatást tudnak nyújtani.

Viszont sokan félnek segítséget kérni, hiszen ha kiderül, az még olaj lehet a tűzre otthon. 

Abszolút. És bár nem lehet rangsorolni a verbális és a fizikai agresszió súlyosságát, azért a fenyegetettség különösen nagy, ha a bántalmazott félnek a testi épsége is veszélybe kerül. Ilyenkor ott a félelem, hogy ha el is hagyja a közös háztartást, a volt párja tudni fogja, hol keresse, esetleg megtámadja a környezetében élőket is, vagy őt sokkal súlyosabban bántalmazza, mint korábban. 

Vagy ott a korábban említett opció, amikor öngyilkossággal fenyegetőzik a bántalmazó, és nyilván senki sem szeretne együttélni azzal a teherrel, hogy adott esetben ő „felel” valaki haláláért, amennyiben valóban eljut az öngyilkosságig a másik fél. Nehéz eldönteni, hogy egy ilyen fenyegetőzés hátterében valódi késztetés áll, vagy ez egy manipulációs technika.

Eddig elsősorban párkapcsolati abúzusról beszélgettünk, így az lenne a kérdésem, hogy mennyire hasonló a dinamika egy szülő-gyerek abúzus, vagy a munkahelyi zaklatás esetén.

A családon belüli erőszakkal nagyon sok hasonlóságot mutat a párkapcsolati erőszak. Éppen ezért sokszor nem is választjuk őket külön, hanem mindkettőt kapcsolati erőszaknak nevezzük. Nyilván egy szülő-gyerek viszonyban máshogy néz ki a love-bombing vagy a honeymoon-phase, de a mögötte meghúzódó dinamikák azonosak. Sőt, itt halmozottan igaz, hogy a gyerek egy anyagi függőségben van, a szülő pedig úgy korlátoz, ahogy csak akar – tehát elszigetelheti őt a baráti körtől, más szociális hálótól. Ez azért is nagyon veszélyes, mert a gyerek számára sokszor a szülő a világ közepe, minden tudás birtoklója és az élet fenntartója, így amellett, hogy nem kérdőjelezi meg a viselkedését, nem érzi azt sem, hogy mástól kérhetne segítséget. 

Sokat hallani olyan esetekről is, hogy a gyerek nagy nehezen jelzi az iskolában, hogy őt otthon bántalmazzák, de amikor bemegy a szülő, aki amúgy fenntartja a látszólag tökéletes család képét, meggyőzi a pedagógusokat, hogy a gyereknek tévképzetei vannak.

Ha pedig a gyerek segítségkérés közben falba ütközik, akkor onnantól kezdve még inkább elszigetelődik és egyedül marad a problémájával. A szülő egy olyan hatalmi helyzetben van, amiből nagyon könnyű manipulálni a gyereket és a környezetet is, és titoktartásra bírni az elszenvedőt. Emellett, sok kiskorú azért sem mer segítséget kérni, mert félnek, hogy állami intézménybe kerülnek.

Milyen lehetőségek maradnak ebben az esetben?

Sajnos van pár hiba a családsegítő rendszerben,

például 18 év alatti gyerek pszichológushoz csak szülői beleegyezéssel mehet el – mondanom sem kell, hogy a bántalmazó szülők nem arról híresek, hogy nagylelkűen osztogatják a beleegyezésüket.

Úgyhogy elsősorban nekik is a segélyszolgálatot tudom javasolni, ami ingyenes, és gyerek számára is nyitott hely. Fontos lenne, hogy ez a rendszer minél láthatóbb legyen, és nyíltan megszólítsák a kiskorúakat is, de ebben sajnos még fejlődni kell.

A bántalmazó kapcsolat ismerőssége fals biztonságérzetet kelthet a bántalmazottban.

És mi a helyzet a munkahelyi bántalmazással? Mennyiben hasonlítható össze a párkapcsolati vagy családi erőszakkal?

A főnök-munkavállaló viszonyban ugyanígy megvan ez az alá-fölérendeltségi kapcsolat, ami hasonló dinamikákat eredményezhet, de a munkahelyi bántalmazásnak azért más formáit emelném ki. A leggyakoribb talán a negging, ami olyan derogáló mondatokban jelenik meg, amik nagyon meg tudják nehezíteni a hétköznapokat. Ide tartozik az, amikor olyan mondatok hangzanak el, mint hogy „neked elég csak szépnek lenned”, vagy „nem gondoltam volna, hogy nem csak jól nézel ki, de még eszed is van.” Nyilván nőtől is irányulhat férfi felé negging, de a saját narratívám miatt ezek a példák jutnak elsőként eszembe. 

Gyakran hangoztatjuk, hogy az asszertív kommunikáció a kulcs, de azért azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez mit sem ér, ha a másik képtelen befogadni és folytatja az agresszív viselkedést. 

A kapcsolati erőszakhoz hasonlóan pedig a munkahelyi abúzusban is fontos tényező az anyagi függőség, az egzisztencia fenntartása – nyilván más szinten.

Ideális esetben az elszenvedőnek van lehetősége kilépni, mert stabil az anyagi helyzete vagy el tud menni más munkahelyre, de sajnos vannak olyan szituációk, amikor a bántalmazott kénytelen a munkahelyen maradni, hiszen az az egyetlen megélhetési forrása, nincs tartaléka, esetleg egyedül tartja el a családját. Ez egy még kiszolgáltatottabb helyzetet eredményez, amiben még intenzívebbé válik az alá-fölérendeltségi viszony, amennyiben a főnök a bántalmazó fél. Arról nem is beszélve, hogy nagy cégek esetében a vezetőség is előszeretettel tussolja el az ügyet, hiszen védeniük kell a brand nevét, és nem engedhetik meg maguknak, hogy kiszivárogjon egy botrány. Ettől függetlenül nekik is azt tanácsolom, hogy keressenek alternatív megoldásokat, vagy forduljanak a vezetőséghez, hiszen ez az egyetlen lehetséges út.

Itt most vissza is kanyarodnék oda, ahonnan indultunk – hogy gyakran rossz családi minta áll annak hátterében, hogy valaki bántalmazó vagy bántalmazott lesz. Mi a módja annak, hogy levetkőzzünk egy ilyen kapcsolati attitűdöt, egy ilyen toxikus mintát?

A Mélylevegőnél szívügyünk, hogy minél kisebb kortól önismeretre buzdítsuk az embereket.  Az lenne az ideális, hogyha mindenkinek lehetősége lenne arra, hogy megismerkedjen önmagával, megismerkedjen az értékeivel, az erősségeivel, lássa, hogy mik a fejlesztendő területei.

Hogy már gyerekként megtanulja, miért fontosak a személyes határai. Hogy nem önzőség, ha nemet mond, vagy magát helyezi előtérbe egy olyan helyzetben, ami nem komfortos számára.

Hogy ki tudja és ki merje fejezni a szükségleteit, hogy megtanulja az asszertív kommunikációt és felismerje az agresszió jeleit. Szerintem ez a kulcs, és még ha nem is reális világkép ez 2022 Magyarországán, akkor is fontos ebbe az irányba törekedni. 

És amit még hozzátennék, hogy bár a bántalmazó mindig talál majd módot arra, hogy felmentse magát és manipulálja a bántalmazottat, viszont az mindig az abuzált döntése, hogy megpróbál-e kilépni a kapcsolatból, megpróbál-e segítséget kérni. Ha azt nem is tudja kontrollálni, hogy viselkedik a párja, a saját döntései igenis az ő kezében vannak.

Könyvek a témában  Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz, Tisza Kata: Kékre szeretni, Jess Hill: Mert kihozod belőlem az állatot, Susan Forward: Mérgező szülők, Shannon Thomas: Gyógyulás a rejtett bántalmazásból, Alice Walker: Bíborszín Filmek a témában Én, Tonya, Láthatás, A láthatatlan ember, Lány a vonaton, Az asszisztens, Az én szerelmem (Mon Roi), Berlin-szindróma, Porto 35 mm

The post Forbes × Mélylevegő: Csak rossz napja van, vagy ez már egy bántalmazó kapcsolat? appeared first on Forbes.hu.