:

Indul az augusztusi csillaghullás

Indul az augusztusi csillaghullás

Három éve rendezik meg az Egy hét a csillagok alatt elnevezésű programsorozatot, amely során az ország számos pontján kémlelhetik a csillagokat a fényes égbolt iránt érdeklődők, szakértők segítségével. A kezdeményezés két lelkes szegedi csillagász, Barna Barnabás és Ordasi András ötletéből indult két évvel ezelőtt, amikor is elsőként 25 helyszín, majd egy évvel később 50 helyszín került be a programsorozatba.

Idén augusztus 5 és 14 között pedig már több mint 85 helyszínen – az ország határain is túlnyúlva – várják az érdeklődőket.

Szajki Bálint / 24.hu

A megvalósítók és az előadók között vannak hivatásos és amatőr csillagászok, illetve csillagász társaságok is. A tíz napon át tartó esemény, ami e hét vasárnapig tart, távcsöves programokkal, hullócsillag-számlálással, csillagászati előadásokkal, csillagképmustrákkal és planetáriumi bemutatókkal várja az érdeklődőket. Az esemény bemutatóján Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója elmondta, az elkövetkező két hétben mindenkinek érdemes lesz az égre emelni a tekintetét, nem csak a csillagászoknak.

Augusztus első és második hetében ugyanis különösen jó alkalom nyílik arra, hogy égi jelenségeket figyeljünk meg: nemcsak a Hold és az óriásbolygók, de a szemet gyönyörködtető mélyég-objektumok és a Perseidák hullócsillagzápora is színesíti majd az éjszakai égboltot.

2022-ben a Perseidák várhatóan augusztus 11-12-én éri el maximumukat. 

A meteorrajt a 109P/Swift-Tuttle üstökös hozza létre. A Föld minden évben találkozik az égitest törmeléksávjával, ilyenkor a légkörbe belépő apró darabkák elégésük során hoznak létre látványos fényjelenségeket. A meteorraj a Perseus csillagkép felől érkezik, de bárhol feltűnhetnek. A sikeres megfigyeléshez érdemes elvonulni a fényszennyezéstől, és türelmesen várni, hiszen az emberi szemnek nagyjából 20 percbe is telhet, míg alkalmazkodik a sötétséghez.

Kapcsolódó Meteorhullás: már most érdemes az eget nézni Már aktívak a Perseidák.

Az országban szinte mindenhol lesznek programok

A programsorozat célja a 100 ezer fős részvételi szám elérése mellett a bemutatóhelyek és csillagász csoportok összekapcsolása, a csillagász közösség megerősítése és annak megmutatása, milyen sok lehetőségünk van az égbolt tanulmányozására. Mint a programbemutatón elmondták, az elmúlt években több bemutatóhelyszínt is felfedezett magának a helyi közönség – a szervezők ezért szeretnék, ha ez a tendencia folytatódna és a kisebb csillagászati közösségek is nagyobb figyelmet kapnának. Emellett fontos célkitűzése még az eseménysorozatnak, hogy utánpótlást biztosítson a hazai csillagászközösségnek.

Kiss László lapunknak elmondta, a magyar csillagászati helyzet jelentős fejlődésen ment át az utóbbi években, és napjainkban nagyjából 5 ezer amatőr csillagász van az országban. Azonban nehéz a fiatalok figyelmének becsatornázása, ugyanis a közoktatásban nem szerepel külön tantárgyként a csillagászat, így nehezebben jutnak el hozzájuk a gyermekek. Az eseményen hozzátették: a gyermekek jelenléte nem csak az utánpótlás, hanem az előadó csillagászok számára is fontos, ugyanis ha az ő kérdéseikre válaszolni tudnak, akkor a felnőttekkel sem lesz gondjuk a későbbiekben.

Az eseményt kiemelt érdeklődés fogadta: a nagy csillagvizsgálók éjszakai programjaira már hetekkel ezelőtt elfogytak a jegyek, a nappali eseményekre azonban még akadnak helyek.

A kisebb csillagvizsgálókban, illetve az országszerte kihelyezett távcsövekkel pedig szintén látványos égi jelenségek figyelhetők meg. A pécsi Zsolnay negyed planetáriumi előadásai, a Zselici Tájvédelmi Körzet és a Hortobágyi Nemzeti Park varázslatos éjjeli csillaghullástárlata, a káptalantóti meteoritsimogatás és a kiszombori kukoricalabirintus éppúgy a programok között szerepel, mint a Békés megyei vagy Szentesi Városi Könyvtár bemutatói és a csillagképek zavartalan tanulmányozása a csokonyavisontai fás legelőn, távol a város fényeitől.

A helyszínek száma folyamatosan bővül, ezért létrehoztak egy külön térképet is, ahol követni lehet a helyszínek listáját. A program szervezői várják mindazon egyesületek, csillagvizsgálók, baráti körök, amatőr- vagy kutató csillagászok jelentkezését, akik szívesen szerveznének csillagászati bemutatókat, legyen szó távcsöves észlelésről vagy a városi fényektől távoli közös hullócsillaglesről.

Lányi Örs további cikkei Ezért villámlik ritkán a tengereknélNem a mobilozástól lesz hiperaktív a gyerek, pont fordítvaKína titokban lőhetett ki egy újrahasznosított rakétát

The post Indul az augusztusi csillaghullás first appeared on 24.hu.