:

Leleplezte új csúcsmobiljait a Samsung, itt vannak a futurisztikus, hajtogatható telefonok

Leleplezte új csúcsmobiljait a Samsung, itt vannak a futurisztikus, hajtogatható telefonok

Futurisztikus, hajtogatható telefonokról, új szolgáltatásokat kínáló okos órákról, valamint minden korábbinál kisebb, és jobb zajszűrést kínáló fülhallgatókról rántotta le a leplet a Samsung.

A telefonos szektor egyik legerősebb szereplőjének számító Samsung évek óta hagyományosan augusztus elején mutatta be az adott évre szánt legmenőbb, legprogresszívebb telefonjait. A korábban ezt a szerepet betöltő Note családot mára leváltotta a Flip és a Fold, azaz a hajtogatható telefonok, és idén nyáron is színre lépett a konszern néhány új eszközzel.

A jó élet Smejkál Péter 9 perc olvasás
Hétszázezer forintba kerül, egymilliót adtak el belőle, és megbámulják az utcán
Üzlet Szalai Péter 7 perc olvasás
Erődemonstráció: Megérkeztek Magyarországra a Samsung új telefonjai
Üzlet Szalai Péter 9 perc olvasás
Mit várhatunk ma egy félmilliós telefontól? Megéri egy vagyont kiadni egy mobilért?

Ráadásul a drámai Covid-érától eltérően most ismét megadták a módját, hiszen egy nagyszabású londoni eseményen mutatták be az új telefonokat, illetve néhány kiegészítőt az európai partnerek előtt, a magyar Forbes is jelen volt ezen a rendezvényen.

Origami telefonok

Globálisan a Samsung számít a hajtogatható kialakítás első számú támogatójának, és a jelek szerint a vállalat elégedett az elért eredményekkel, illetve magával a koncepcióval. Radikálisan ugyanis nem változtattak semmin, 2022-ben is két ilyen modellel bővítik portfóliójukat, a kagylószerű Samsung Galaxy Z Flip4, és a tabletté alakítható Samsung Galaxy Z Fold4 személyében.

A multitasking állítólag még jobb lett.

A rendezvényen a cég munkatársai felhívták a figyelmet arra, hogy a fejlesztések ezúttal sem egy területre koncentrálódtak. A cél az volt, hogy még strapabíróbb, még nagyobb üzemidőt kínáló, még erősebb, és még jobb képalkotási funkciókkal ellátott termékeket tudjanak letenni az asztalra. Ennek részeként a telefonokat ellátták a jelenlegi legjobbnak számító Gorilla Victus+ védőüveggel, valamint megkapták az IPX8 cseppállóságot bizonyító minősítést.

Ha minden igaz, az üzemidejüket sikerült kitolni, és az erősebb hardvernek köszönhetően a multitasking is egészen jól működik.

Az abszolút szintlépésnek tűnik, hogy megkapták a hagyományos csúcsmodell, az S22 kamerarendszerét, hiszen a korábbi hajtogatható Samsung telefonok a képalkotás terén nem tartoztak az elit ligába. Mindez jól hangzik, ám, hogy a változtatások a hétköznapi használat során miben nyilvánulnak meg, azt majd csak később tudom kideríteni. Ugyanis most még nem kaptam tesztkészüléket, de ígéretet kaptam arra a vállalattól, hogy a rendelkezésemre bocsátanak egy-egy példányt, amelyeket kedvemre nyúzhatok.

Abszolút prémium kategóriás modellek érkeznek.

Elnézve a kínálatot, mostanra világosan kiderült, hogy egyáltalán nem olyan könnyű origami telefonokat gyártani, mint ahogy azt sokan hirdették. Több nagy cég is visszakozott a hangzatos bejelentései után, a Samsung pedig érezhetően igyekszik ütni a vasat, amíg lehet, és megmutatni mindenkinek, hogy ki is az uralkodó ebben a szegmensben.

Órák és füles

A dél-koreai holding a telefonok mellett bemutatott még néhány, alapvetően mobilok mellé szánt kiegészítőt is, egészen pontosan két órát, valamint egy vezeték nélküli fülhallgatót. A Watch5 és Watch5 Pro névre hallgató intelligens kronométerek külsejükben hasonlítanak az elődökre, viszont a belül tartalmaznak néhány komoly újítást.

Új órák is piacra kerülnek.

A cégtől kapott infók értelmében az üzemidő növelésén sokat dolgoztak a mérnökök, és az erőfeszítések állítólag sikerrel jártak. Emellett a termékek megkapták a minden korábbinál pontosabb fiziológiai adatokat produkáló érzékelőket, amelyek kombinálva a saját Health alkalmazással, segíthetnek, hogy a felhasználók még hatékonyabban óvhassák meg egészségüket.

A személyre szabhatóság vonzó lehet.

Ha minden igaz, akkor ezek a viselhető eszközök már a prevencióban is komoly szerepet képesek játszanak, illetve segítsenek elérni a kitűzött célokat, ami lehet például fogyás, izomtömeg megszerzése, vagy akár a jobb, pihentetőbb alvás is. A két masina sokban hasonlít, de a Watch5 Pro amellett, hogy nagyobb, kapott néhány extrát is, például ellátták az exkluzív Track Back funkcióval, amely kirándulásnál megjegyzi a megtett utat, és konkrétan lépésről-lépésre segít visszatalálni, ha eltévedtünk volna a vadonban. Ha a Blair Witch Project idején lett volna már ilyenjük a fiataloknak, akkor a gonosz banya még mindig rágná a kefét az idegtől!

Az új fülhallgatónál rámentek a kényelemre.

A Galaxy Buds Pro2 fülhallgató esetében azt emelték ki, hogy sikerült tovább csökkenteni a méretet, aminek köszönhetően még kényelmesebb hordani. Emellett nyilván jobban szól, mint az elődei, támogatja a virtuális térhatású hangzás megteremtését például. Illetve az aktív zajszűrés is hatékonyabb, ami kincset érhet, ha például bömbölő kisdedek mellett utazik valaki órákat a repülőn. Végül de nem utolsó sorban az energiagazdálkodás terén is sikerült előre lépni, azaz az akkumulátor tovább bírja a strapát, mint korábban.

A londoni eseményen az derült ki, hogy forradalmi újítással egyik termékcsalád esetében sem rukkolt elő a Samsung. A jelek szerint jelenleg inkább csak a finomításra, a már bevált megoldások kalapálgatására törekszenek.

Ez persze valahol érthető, hiszen a korábbi termékeik is abszolút életképesek voltak, a labda már régóta nem az ő térfelükön pattog.

The post Leleplezte új csúcsmobiljait a Samsung, itt vannak a futurisztikus, hajtogatható telefonok appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés