:
Breaking News

Itt egy 100-as lista arról, hol kapnak a gyerekeink értelmes, használható, 21. századi tudást

Itt egy 100-as lista arról, hol kapnak a gyerekeink értelmes, használható, 21. századi tudást

Idén is összegyűjtött az Edisonplatform száz olyan innovatív szervezetet, akik a 21. századi tudással ruházzák fel a gyerekeket, pedagógusokat és szülőket. Elérhető az Edison100 lista legújabb, 2022-es kiadása, a közönségkedvencről szavazás dönt, az egyes kategóriák legkiemelkedőbbjeit pedig szakmai zsűri díjazza augusztus 30-án.

Az Edison100 célja, hogy mindig friss információkkal segítse a szülők eligazodását az országosan elérhető gyerekfejlesztő programokról olyan hazai szervezeteken keresztül, akik elsősorban óvodások és iskolások jövőben fontos tudását és képességeit fejlesztik az iskolai kereteken túl. Az Edisonplatform ismét 100 olyan innovatív szervezetet gyűjtött össze, akik 21. századi tudásra készítik fel a gyerekeket, a pedagógusokat és a szülőket. A lista szereplői közül saját kategóriájában legkiemelkedőbbeket augusztus 30-án díjazzák, emellett elindult a közönségszavazás is – tájékoztatták a szervezők a Forbes.hu-t. 

Az nlc.hu-n augusztus 29-ig bárki leadhatja a voksát arra a kezdeményezésre, amely a legkedvesebb számára. A legtöbb voksot kapó szervezet kapja meg az Edisonplatform közönségdíját.

Üzlet Forbes 7 perc olvasás
Elismerték az ország leginnovatívabb oktatási programjait, térképre került a 100-as toplista
Legyél jobb! Forbes 8 perc olvasás
Orvosnak tanulj, édes gyerekem! – kiderült, hogy látják ma a magyar szülők gyerekeik jövőjét

Az Edison1oo-as lista friss információkkal segíti a szülők eligazodását az országosan elérhető gyerekfejlesztő programokról olyan hazai innovatív szervezeteken keresztül, akik elsősorban óvodások és iskolások jövőben fontos tudását és képességeit fejlesztik az iskolai kereteken túl. 

A választást segítendő létrehoztak egy keresőt is, ahol életkorra, érdeklődési körre, kompetenciára, vagy akár lokációra szűrve is válogathatnak a szülők.

Az ország 270 településén

Idén 270 településen érhetők el az Edison100-asok foglalkozásai. Találhatunk applikációt, tábort, 1-2 napos, vagy akár hosszabb időszakot átölelő kurzust és workshopokat is.

A lista szereplőit 8 kategóriába sorolták (A világ és én, Digitális világ, Egészség, Esélyt mindenkinek, Fenntarthatóság, Kreativitás, Tudatos nevelés, Tudomány) attól függően, hogy az adott szervezetek fő tevékenységükben milyen területre fókuszálnak. 

A szervezetek játékos formában, élményeken keresztül tanítják a gyerekeket a kritikus gondolkodásra, kreativitásra, vagy többek között a csapatmunkára is, miközben robotokat építenek, VR kalandjátékban vesznek részt, könyvet írnak, vagy éppen a természetben barangolnak. Még az örök mumusnak kikiáltott matematika vagy a fizika is lehet szerethető, ha szórakoztatva közelítjük meg és egy ottalvós pizsama partiba csomagoljuk.

A lista összeállításában szakmai támogatást az Edisonplatform Gondolkodó Köre adott, a platform munkáját 31 cég segíti.

The post Itt egy 100-as lista arról, hol kapnak a gyerekeink értelmes, használható, 21. századi tudást appeared first on Forbes.hu.