:
Breaking News

Sok állami cég önállóságát számolja fel Lázár János

Az indokolás szerint önálló építési minisztériummal már nincs rá szükség, hogy külön-külön cégeknél legyenek az egyes projektek és feladatkörök.

Jó eséllyel már 2023-tól megszűnik az összes nagy állami cég, amely szervezetileg az és Beruházási Minisztérium alá, azaz Lázár Jánoshoz tartozik – tudta meg a miniszter hivatalának tevékenységére rálátó forrásból a Telex.

Kivétel ez alól a Magyar Közút, mivel az ottani feladatok jó része (úthálózati nagyberuházások kivitelezése, közúthálózat karbantartása) és a több mint 6500 fős dolgozói állomány nem olvasztható be a minisztériumba. Megmaradnak még az olyan projektcégek is, amelyek egy konkrét feladat menedzselésére jöttek létre (mint például a Fertő tavi beruházást lebonyolító társaság).

De úgy tűnik, hogy

az útépítéseket kivitelező NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.,a stadionokat fenntartó BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.,a Steindl Imre Program Kft. és aNÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztő Kft.,

a jövőben nem lesznek önálló jogi személyek, hanem a beruházási tárcán belül látják majd el a tevékenységeiket. A megszűnő cégek közül a legnagyobb hal egyértelműen a NIF, az 1999-es alapítású (ekkor még Nemzeti Autópálya Rt. néven futó) cég gyorsforgalmi utak, közutak építésével foglalkozott, 2007-től vasútfejlesztési feladatokat is ellát.

Az önállóan működő társaságok beszántásának indoka forrásunk szerint a párhuzamosságok megszüntetése, valamint az, hogy

önálló építési minisztériummal már nincs rá szükség, hogy külön-külön cégeknél legyenek az egyes projektek és feladatkörök

– írja a Telex.

The post Sok állami cég önállóságát számolja fel Lázár János appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés