Amikor pár hete elterveztem, hogy beszélgetni fogok Bécsbe emigrált honfitársaimmal arról, mihez kezdtek kiköltözésük után, tudnak-e a szakmájukban, hivatásukban dolgozni, hogyan érzik magukat, a belpolitikai történések még nem indukáltak akkora kivándorlási hullámot, mint most, amikor boldog-boldogtalan egérutat keres a bizonytalan, és egyre csak romló gazdasági helyzetből. Arra voltam kíváncsi, hogy az osztrák fővárosban letelepedett honfitársainknak volt-e tervük, elképzelésük, hogyan tudnak majd megélni, befogadta-e őket a nyíltnak mondott nyugati társadalom. Figyelve a napi történéseket, nagyobb hangsúlyt kap egy-egy érzésük, felerősödik a tapasztalataikból szőtt történet. A beszélgetésekből kirajzolódik, nemcsak éltek a lehetőségeikkel, és kemény munkával megteremtették jólétük és jövőjük alapjait, hanem igen, boldogulnak is. Mert a bármitől való boldogság érzése idegenben még fontosabb, mint a sok minden felett szemet hunyó, elnéző szülőföldön.