A Hold évezredek óta lenyűgözi az emberiséget, de égi kísérőnk tudományos igényű vizsgálata is már négyszáz évre, Galilei első távcsöves megfigyeléseiig nyúlik vissza a múltba. Tudjuk, hogy a Hold Földhöz viszonyított nagy relatív méretével rendkívülinek számít a naprendszerbeli kísérőégitestek között, és nagy vonalakban abban is konszenzus van a tudományos közösségen belül, hogy ez minek köszönhető.

A Hold rendkívüliségének oka keletkezésének különleges körülményeiben rejlik. Azt majdnem biztosan tudjuk, hogy a Hold a fiatal Föld és egy közel Mars méretű bolygókezdemény súrló ütközése nyomán, nagyrészt a korai Föld kirepülő anyagából jött létre évmilliárdokkal ezelőtt. Ám az ütközéssel, az azt követő eseményekkel és a Hold végső formájának elnyerésével kapcsolatban még számos nyitott kérdés vár megválaszolásra. Ezekhez a vizsgálatokhoz nyújt fontos új geokémiai mérési eredményeket egy, a napokban a Zürichi Műszaki Egyetem (ETH Zürich) kutatói által közzétett tanulmány.

Az ETH Zürich kutatói megállapították, hogy a holdkőzetekben található nemesgázok közvetlenül az ősi földköpenyből származnak. Az ehhez szükséges tömegspektrométeres méréseket a Holdról származó földi meteoritokból vett mintákon végezték. Az ETH Zürich munkatársai olyan meteoritmintákat kerestek, amelyek a Hold mare-területeinek magmás elöntésében gyorsan lehűlő bazaltból származnak, mégpedig egy elöntési eseményen belül is a mélyebb rétegekből, ahol a kozmikus sugárzás és különösen a napszél nem érhette az anyagot, így megőrződhettek bennük a mélyből felhozott nemesgázok ősi izotóparányai.

Vékonycsiszolat a NASA holdi mare-bazaltból származó LAP 02436 számú, ősi nemesgázokat magába záró meteoritmintájából. Ez volt az itt ismertetett tanulmányban vizsgált egyik minta. Forrás: ETH Zurich/Patrizia Will.

Most először sikerült felszíni hatásoknak ki nem tett bazaltanyagban ősi nemesgázokat, héliumot és neont azonosítaniuk a kutatóknak. Az eredmények eléréséhez szükség volt az ETH Zürich nemesgáz-laboratóriumának különösen érzékeny tömegspektrométerére, ami a maga nemében a legprecízebb a világon. A vizsgálatok logikus folytatása a Holdról származó 70 ezer ismert meteorit még alaposabb átvizsgálása lesz, további nemesgázok és egyéb nyomjelzők után kutatva. Ezekkel a vizsgálatokkal a földi élet eredetének megfejtéséhez is közelebb kerülhetünk.

Érdekes lehet még egy percet eltűnődnünk a pályafutásukat a zürichi laboratórium csúcstechnológiájú tömegspektrométerének mélyén befejező üveggyöngyöcskék anyagának meglehetősen kalandos élettörténetén. A korai Naprendszer anyagfelhőjéből összeálló, kialakulóban lévő fiatal Föld köpenyébe mélyen bezárt egyes nemesgázatomok joggal képzelhették, hogy izgalmasan induló karrierjük ezen a ponton talán végleg megrekedt. De nem így lett. Egy hatalmas bolygóközi ütközés váratlanul visszarepítette őket a Földről a világűrbe, ahol aztán beépültek az újonnan keletkező Hold anyagába. Ám ott sem leltek tartós nyugalomra, mert egy vulkánkitörés a mélyből a felszínre vetette őket. Ott azonban rögtön egy újabb elöntési esemény következett, így részecskéink immár harmadszor találták magukat a felszín alatti mélyebb rétegekben. De a mi nemesgázatomjaink története még itt sem ért véget. Egy újabb, az előzőnél kevésbé heves becsapódás innen újfent kirepítette őket a világűrbe, ahonnan egy meteorit belsejében hamarosan visszaestek a Föld felszínére, mégpedig az Antarktisz jégmezőire. Ez már egészen a közelmúltban történt, a meteoritokat pedig megtalálták és begyűjtötték az éppen arra járó kutatók. A svájci laboratóriumban megvizsgált minták anyaga tehát, akárcsak az Apollo-program néhány szerencsés űrhajósa, oda-vissza megjárta a Föld–Hold útvonalat.

Forrás: ETH Zürich