:

A Xiaomi szépen rálicitál a Samsung új hajlítható kijelzős csúcsmobiljára

A Xiaomi szépen rálicitál a Samsung új hajlítható kijelzős csúcsmobiljára

A Samsung augusztus 10-én mutatta be a legújabb hajlítható kijelzős csúcstelefonjait a Galaxy Z Flip4 és Galaxy Z Fold4 modelleket, melyek közül az utóbbi a komolyabb változat, többek között a nagyobb képernyők, a stylus támogatás és a multitasking miatt.

Kapcsolódó Közel egymilliót kell fizetni a Samsung legerősebb hajlítható kijelzős mobiljáért Ráncfelvarrást kaptak a Samsung új hajlítható kijelzős készülékei, komoly előrelépésről sem a Z Fold4, sem a Z Flip4 esetében nem lehet beszélni.

A telefon emellett méretre sem kicsi, hiszen behajtva 67,1 x 155,1 x 15,8 mm-es kiterjedésről beszélünk, míg táblagép módban ugyanez 130,1 x 155,1 x 6,3 mm. Ehhez képest kifejezetten karcsúnak mondható a Xiaomi legújabb üdvöskéje, a Mix Fold 2, aminek a leleplezésére jó érzékkel nem sokkal a Samsung bemutatója után került sor. A szintén hajlítható kijelzős mobil méretei egész medöbbentőek: szétnyitva 5,4 milliméter a vastagság, és becsukva is csak 11,2 milliméteres. A magasság emellé 161,6 mm, a szélesség pedig 73,9 mm zárva és 144,7 mm nyitva.

A Xiaomi készüléke ráadásul nemcsak vékonyabb a konkurenciánál, de nagyobb képernyőket is nyújt: 8,02 hüvelykes belül, 6,56 hüvelykes kívül. panel fért, megnyerően kevés kávával. A tablet méretű Eco OLED LTPO 2.0 panel tudja a 120 Hz-et, a felbontása 2160 x 1914 pixel, adott a HDR10+ és a Dolby Vision támogatás, és a gyártó ígérete szerint a fényerő is megüti az 1300 nitet. Kívül ALOMED panel található, Gorilla Glass Victus védelemmel, 1080 x 2520 pixel felbontással, 120 Hz-es képfrissítéssel, HDR10+ és Dolby Vision támogatással, és 1400 nit fényerővel.

Hardver terén szintén nincs ok szégyenkezni,

hiszen a burkolat alatt Snapdragon 8+ Gen 1 chip kapott helyet, 12 GB memória és 256/512/1024 GB háttértár társaságában. Emellé jön még egy 4500 milliamperórás akkumulátor, amit 67 wattal lehet gyorstölteni. Ehhez képest egy kicsit nevetségesnek hat a Galaxy Z Fold4 mindössze 25 wattos teljesítménye. A telefon emellett tud mindent, amit manapság egy csúcskategóriás modellnek tudnia kell, így nem hiányzik az NFC, a Wi-Fi 6 és a Bluetooth 5.2 sem.

Xiaomi

Kamera fronton az előlapon egy 20 megapixeles szelfi modul várja a felhazsnálókat, a hátlapon pedig adott egy 50 megapixeles főgyeség, Sony IMX766 szenzorral, amit egy 13 megapixeles ultraszéles kamera (15 mm, f/2,4) és egy 8 megapixeles, kétszeres nagyításra képes telefotó modul egészít ki. Mindez pedig a Leica közreműködésével jött létre – hiszen a legendás kamerás cég egy ideje már nem a Huawei-jel, hanem a Xiaomival működik egyik mobilfotós területen.

A Galaxy Z Fold4 legnagyobb előnye a Xiaomi mutatós újdonságával szemben, hogy biztos kapható lesz Európában, így hazánkban is, míg a Mix Fold 2 egyelőre csak Kínában elérhető. Van ugyanakkor egy olyan tényező is, amiben a két telefon megegyezik, méghozzá az ár, ugyanis egyik sem olcsó mulatság. A Samsung üdvöskéje itthon 780 ezer forintról indul (a plafon pedig közel egymillió), a Xiaomi újdonságánál pedig 9000 jüan a kezdőár. Ez átszámítva alig több, mint félmillió forint, de ha figyelembe vesszük, hogy a kínai telefonok mennyit drágulnak mire Európába érnek, szinte biztosra vehető, hogy ez a modell sem lesz olcsóbb 800 ezer forintnál – már ha egyáltalán egyáltalán kapható lesz valaha itthon hivatalos csatornákon keresztül.

Birkás Péter további cikkei A Microsoft végre beismerte, hogy feleannyi Xbox One fogyott, mint PlayStation 4Extra adatot ad ügyfeleinek a Vodafone a megtévesztő reklámok miattKözel egymilliót kell fizetni a Samsung legerősebb hajlítható kijelzős mobiljáért

The post A Xiaomi szépen rálicitál a Samsung új hajlítható kijelzős csúcsmobiljára first appeared on 24.hu.