:
Breaking News

Mi lesz így a hétvégén a benzinkutakkal? A kormány próbálkozik, a kutasok végveszélyről beszélnek

Támogatást ígért az agrártárca a kiskutasoknak. Az ágazati szövetség délután tanácskozik, hogy megvitassa közös álláspontját.

18,5 milliárd forintot különített el a kormány a kisbenzikutak támogatására – közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel. Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára hozzátette, a támogatási program lebonyolítója még ezen a héten megnyitja az igénylés lehetőségét, a pályázók már augusztusban hozzájuthatnak az újabb támogatáshoz.

A kutasok végveszélyről beszélnek

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) ezután közleményt juttatott el lapunkhoz, melyben azt írják: köszönik a kormányzatnak, hogy „meghallották segélyhívásukat”. Délután 15 órára közgyűlést hívott össze, hogy az államtitkárral folytatott megbeszéléseiket a tagok megvitassák, és kialakítsák álláspontjukat.

Fura hangvételű közleményük két bekezdését szó szerint idézzük:

„Büszkék vagyunk arra, hogy a MOL NyRt. az első hat hónapban történelme során a legnagyobb nyereségét érte el, örülünk annak, hogy a magyar állam a megnövekedett üzemanyag felhasználás miatt rekord adóbevételt realizált.

Ugyanakkor szeretnénk megemlíteni, hogy a kis- és közepes családi vállalkozások az üzemanyag kiskereskedelem területén itthon végveszélybe kerültek, megélhetésük, tulajdonuk sincs biztonságban.”

Mi lesz így a hétvégén?

Egyelőre nem tudni, mi lesz a hétvégén. Korábban az FSZB azt mondta, hogy augusztus 19-20-án több száz kutat zárnak be, mert mindig nem kapták meg a júliusi, literenkénti bruttó 20 forint állami támogatást.

De azt is jelezték, hogy ha a hét elején mégis megkapják az elmaradt júliusi állami támogatást, közgyűlésen döntenek arról, hogy megtartják-e a tiltakozást.

A kormány idén márciusban vezette be a kisbenzinkutak támogatásának programját. Literenként 20 forint vissza nem térítendő állami támogatást kapnak, mert beszerzési ár alatt kell értékesíteniük az üzemanyagot, tehát működésükkel veszteséget termelnek. Ez az az összeg, amit július után még mindig nem kaptak meg a kutasok.

Mi az az FSZB?

A 2022 februárjában megalakult, a kisebb kutak érdekvédelmi szervezeteként működő szövetség már többször felhívta a figyelmet a kormány benzinárstoppal kapcsolatos intézkedéseinek jelentős hátulütőire. Megalakulásuk után egy hónappal, márciusban öt pontban foglalták össze, mi kell ahhoz, hogy helyzetük az elszálló energiaárak és a kormány által bevezetett ársapka mellett rendeződhessen. 

The post Mi lesz így a hétvégén a benzinkutakkal? A kormány próbálkozik, a kutasok végveszélyről beszélnek appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés