:

Évek óta várt funkciót tesztel a Facebook

Évek óta várt funkciót tesztel a Facebook

Az elmúlt időszak egyik leghasznosabb innovációja volt a Facebooknak, amikor két évvel ezelőtt bevezették a titkos üzenetküldés funkcióját. Természetesen nem jelentette azt a frissítés, hogy beszélgetéseink feltörhetetlenek, de így is jóval nagyobb biztonságérzetet adott a felhasználóknak, ha így kommunikáltak. Beszélgetéseink privát jellege pedig jelentősen felértékelődött, főleg az Egyesült Államokban, ahol a vállalatot vizsgálat alá vonták, amiért adatokat adott ki a rendőrségnek egy kiskorú lány abortuszával kapcsolatosan.

Kapcsolódó 17 éves lányt állítanak bíróság elé abortusz miatt, mert a Facebook kiadta a beszélgetéseit A Meta állítása szerint nem tudta hogy abortusszal kapcsolatos a nyomozás.

A botrány után a Meta anyavállalat bejelentette, továbbfejlesztették a titkos üzenetküldési funkciót. Így hamarosan nem kell minden személyhez külön-külön beállítani ezt a funkciót, hanem mindenki alapértelmezettként használhatja majd a végpont-végpont közti titkosított chatelést, sőt akár a titkosított telefonhívás funkciót is – írja a CNN. Ráadásul nemcsak a Facebookon, hanem jövőre akár már az Instagramon is. A szintén a Meta vállalat alá tartozó WhatsAppon egyébként már régóta elérhető ez a funkció.

A Meta azt is közölte: teszteli a végponttól végpontig titkosított beszélgetések biztonságos tárolási lehetőségét is. Ezeket ugyanis eddig a felhasználók eszközein tárolták. Az új tárolási szolgáltatás, amely a Meta szerint alapértelmezett lesz a titkosított beszélgetések tárolására, lehetővé tenné a felhasználók számára, hogy biztonsági másolatot készítsenek a Facebookkal folytatott beszélgetéseikről, arra az esetre, ha elveszítenék a készüléküket. Kiemelték:

a biztonságos tárolóba helyezett üzeneteinkhez nem lesz hozzáférése a Facebooknak, csak akkor, ha a felhasználók visszaélést jelentenek.

A teszt már a héten kezdetét veszi, viszont ha addig is titkosítani szeretné néhány ismerősével folytatott beszélgetését, mutatjuk hogy teheti meg. Az appon belül a jobb felső sarokban lehet megtalálni az Új üzenet (ceruza) ikont. Ha ezt lekoppintottuk, a jobb felső sarokban lévő lakatot húzzuk el jobbra. Ezzel bekapcsoljuk a titkosított üzenetküldést. Ezután keressük meg a személyt, akivel beszélnénk.

Az illető profilképénél ekkor megjelenik majd egy lakat, és egy felirat: Az üzenetek és a hívások végpontok közötti titkosítással védettek. Ez viszont csak az aktuális beszélgetésre érvényes, a beállítást tehát minden alkalommal meg kell csinálni, ha titkosan akarunk chatelni. Ezt egyébként megtehetjük egy adott beszélgetésen belül is, írja a hvg. Ehhez csak annyi kell, hogy a jobb felső sarokban lévő Információ ikonra bökjünk, majd kiválasszuk a Titkos beszélgetés megnyitása opciót.

Választhatjuk emellett az Eltűnéses módot is – ezt azonban hamarosan ki fogja vezetni a vállalat.

Ennek lényege, hogy az üzenetek csak a beszélgetés idejére maradnak meg, amint kilépünk a chatből, törlődnek. Ez utóbbi persze nem jelenti azt, hogy 100 százalékos biztonságban vannak a beszélgetéseink, képernyőképet ugyanis továbbra is készíthet róla a másik fél.

Lányi Örs további cikkei A jövő otthonai már két méterrel a tenger felett lebeghetnekKihalt fajt hoznának vissza a kutatókÍgy fog kinézni az orosz űrállomás, amit katonai célokra is bevethetnek

The post Évek óta várt funkciót tesztel a Facebook first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés