:

Újabb drágulásra felkészülni: ennyibe fog kerülni jövőre a Sziget

Újabb drágulásra felkészülni: ennyibe fog kerülni jövőre a Sziget

Megkezdték az úgynevezett „early bird” akciót, jelentős drágulásra lehet következtetni belőle.

Alig heverte ki az orrnyálkahártyánk az idei Sziget elképesztően nagy porát, már lehet kapni a jegyeket a következő bulira: negyvennyolc órás villámakciót indítottak a fesztivál szervezői. Az akció keretében egyelőre csak a bérletek (sima és VIP) elérhetőek, ezek közül

a sima, 6 napos bérlet 110 ezer forint,a VIP-bérlet pedig 198 ezer forint. A Sziget elbújtatott titka, amiről sokan nem tudnak

Összehasonlításképp idén az utolsó körös, azaz legdrágább bérletek közül a sima 130 ezer, a VIP pedig 202 ezer forint volt, egy évvel a fesztivál előtt azonban jóval olcsóbban lehetett megvenni: akkor 90 ezer és 160 ezer forintért lehetett megvásárolni az elővételes bérleteket.

Ha a későbbi körökben is tartják az árazási különbséget, a 2023-as Sziget-bérletek végső ára 150-160 ezer forint körül mozoghat majd.

Idén a bérletek végső árával naponta nagyjából 10 ezer forintot lehetett spórolni a napijegyekkel szemben. Ha ezt az arányt tartják majd a Sziget szervezői, 160 ezer forintos bérletárak mellett a 2023-as napijegyek ára 37-38 ezer forint körül fog mozogni.

A 2023-as Sziget Fesztivál augusztus 9-14. között kerül megrendezésre.

Több ebből Ennyit kellett költened, hogy jól érezd magad a Szigeten Először egy pár száz fős klubkoncerten látta Dua Lipát – ő hoz el minden sztárt a Szigetre Brutális árakkal nyit a Sziget, mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat

The post Újabb drágulásra felkészülni: ennyibe fog kerülni jövőre a Sziget appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés