Honnan tudhatjuk, ha az infláció okozta szorongásunk krónikussá vált? Mi az a tudás, aminek megszerzésével könnyebben kezelnénk az anyagi stresszt? Segít vagy ront a helyzeten, hogy mindannyian ugyanazt éljük át? Hogy kezelhetjük hatékonyan azt, amire valójában nincs ráhatásunk? Interjú a Mélylevegő Projekt két tagjával.

FORBES × MÉLYLEVEGŐ

A Forbes.hu új sorozatában a Mélylevegő Projekt pszichológusaival közösen járunk körbe lélektani témákat minden második szombaton. Az első részben a bántalmazó kapcsolatokról beszélgettünk Juhász Bettinával, most pedig az anyagi szorongást elemeztük Pető Dorinával és Gál Dórával.

Migrációs válság, koronavírus, orosz-ukrán háború. Rekordgyenge forint, új kata- és rezsitörvény, a Szigeten 5000 forint egy lángos, de a sarki boltban sem sokkal olcsóbb. Ilyen szintű inflációt 25 éve nem látott a magyar, és ez nem csak a pénztárcánkat, de a mentális egészségünket is megterheli. Van, akinek „csak” a nyaralásáról kell lemondania, de olyan is van, akinek a létbiztonsága került veszélybe.

Forbes.hu: A Mélylevegő felületein több posztot is szenteltetek a stressz és a szorongás fajtáinak. Az inflációs válság mit jelent pszichológiai szempontból?

Pető Dorina: Ehhez fontos tisztáznunk először a stressz fogalmát. A mindennapi életben gyakran használjuk a stressz kifejezést a negatív helyzetek leírására. Általános vélekedés, hogy minden stressz rosszat tesz az embernek, azonban ez nem igaz. A stressz nem más, mint a szervezet válaszreakciója a változásra, amely valójában járhat pozitív vagy negatív következményekkel. A pozitív stresszt eustressznek nevezzük, ez motivál, izgalmas, úgy érezzük, meg tudunk küzdeni az általa okozott kihívással, és még a teljesítményt is javíthatja. Ezzel szemben a negatív stressz, azaz a distressz kellemetlen, szorongást, aggodalmat okoz, ilyenkor úgy érezzük, nem tudunk megbirkózni a kialakult helyzettel. Egyrészt ronthatja a teljesítményt, másrészt mentális és fizikai problémákhoz vezethet.

Az anyagi szorongás a modern társadalom leggyakoribb stresszorai közé tartozik: az Egyesült Államokban már a járvány előtt végeztek egy felmérést, ami alapján

az emberek 72 százaléka szorong a pénzügyek miatt, a magyaroknál pedig a három leginkább aggodalomra okot adó tényező között szerepel. 

Ha jól sejtem, ez máshogy hat a különböző generációkra. Hiszen a Z generáció fiataljai, akik alapvetően még a szüleiktől függenek, most először találkoznak a válság problémájával.

Dorina: Történelmi szempontból szerintem nincs olyan generáció, aki ne élt volna át hasonlót. Régóta a pénz a fizetőeszközünk, és válságtól függetlenül is felmerülhetett már az a kérdés az emberekben, hogy tudnak-e olyan életet biztosítani maguknak, amilyenre vágynak. Ami most relevánsabb köntösbe helyezi az egészet, az a modern társadalom változásaival és az elmúlt néhány év történéseivel függ össze.

Gál Dóra: Attól, hogy a most 10-18 éves korosztály még nem függetlenedett anyagi értelemben véve a családjától, ugyanolyan súlyosan megélheti a jelenlegi helyzetet, mint bárki más. Lehetséges, hogy pénzügyi válsággal még nem találkoztak testközelből, és „csak” a szüleik szorongását érzik, de más válsághelyzetekkel már igen: 2015-ben ott volt a migrációs krízis, aztán a covid, majd a háború – ezek mind megterhelően hatnak a fiatalabb generációkra is.

Pető Dorina: „Az anyagi szorongás a modern társadalom leggyakoribb stresszorai közé tartozik.”

Visszatérve a szorongás szintjére – honnantól számít krónikusnak a helyzet? 

Dorina: Az enyhe szorongás az életünk elkerülhetetlen velejárója. Természetes, hogy stresszesnek élünk meg egy nehéz helyzetet. Ez egy adott szinten, evolúciós szempontból hasznos, hiszen segít abban, hogy felismerjük a problémát, időben cselekedjünk, és akár ki tudjuk védeni azt, ami fenyegetést jelent. A problémát az jelenti, ha a szorongás szintje az indokoltnál magasabb, illetve az indokoltnál tovább fennáll, és már megnehezíti az egyén életét.

Amikor szorongunk, a helyzetet jellemzően kontrollálhatatlannak éljük meg. Ez gyakori az anyagiakkal kapcsolatos szorongás kapcsán is. 

Dóra: A pszichológia legtöbbször azt javasolja, hogy válaszd külön egy krízishelyzetben, hogy mi felett van kontrollod és mi felett nincs, és fókuszálj az előbbire. Viszont a jelenlegi helyzet pont azért specifikus és nehéz, mert nincs túl nagy ráhatásunk egyéni szinten az inflációra, a háború alakulására, a katatörvényre. Az ilyen tényezők esetében csak a reakciónkat tudjuk szabályozni. Ez nem oldja meg a probléma kiváltó okát, viszont a megélésén könnyíthet. És nyilván az sem mindegy, hogy az anyagi szorongás valakinek a létbiztonságát veszélyezteti, vagy a megszokott életszínvonalából kell lejjebb adnia.

Ez elsőre evidensnek tűnik, de elképzelhető, hogy akinek a komfortjáról kell lemondania, vagy pont az általános mentális egészségét támogató dolgokról – mondjuk a havi négy pszichológuslátogatásról – az ugyanannyira szorong most, mint aki nélkülözik?

Dóra: Itt releváns lehet a statisztika, hogy a szegényebb rétegeknél már eleve 60-80 százalékkal gyakoribb az általános értelemben vett szorongás, mint azoknál, akik létbiztonságban élnek. Ez egy objektív adat, viszont szubjektív kérdés, hogy egy ember hogyan éli meg az adott helyzetet és hogyan reagál arra.

Dorina: Alapvetően szubjektív kérdés, hogy egy ember hogyan éli meg az adott helyzetet és hogyan reagál arra. Az egyéni reakciók sokszor nem az objektivitáson múlnak, hanem a sajátos értelmezésen. Elképzelhetőnek tartom, hogy valakinek ugyanolyan nehézséget okoz mondjuk a feltöltő, energizáló tevékenységekről való lemondás, mint másnak a létbizonytalanság – még ha kívülről nézve nem is összehasonlítható a kettő. 

Gál Dóra: „Válaszd külön egy krízishelyzetben, hogy mi felett van kontrollod és mi felett nincs, és fókuszálj az előbbire.”

Visszatérve a stressz formáira. Mit gondoltok, a jelenlegi krónikus stresszhelyzet átkeretezhető eustresszé? 

Dorina: Abszolút. Mivel a szorongás gyakran megfoghatatlan, vagy legalábbis nem egyből felismerhető, az lenne az egyik tanácsom, hogy írjuk le, hogy konkrétan mitől tartunk, mivel kapcsolatban érezzük magunkat rosszul.

Ha megpróbáljuk visszafejteni, hogy mi az a konkrét szituáció vagy helyzet, ami a szorongást kiváltja belőlünk, akkor sokkal megfoghatóbbá és ezáltal kontrollálhatóbbá válik a probléma.

Mondok egy példát. Anyagi szorongásunk van, ami valószínűleg már régóta fennáll, hiszen sok tényező befolyásolta az elmúlt hónapokban. Most különösen előtérbe kerültek a nehéz érzelmek, aminek az az oka, hogy kaptunk egy számlát, amit lehet, hogy most nem fogunk tudni befizetni. Egy ilyen esemény felidézi bennünk az a rengeteg nehéz érzés, ami az elmúlt időszakban felgyülemlett. Viszont, ha megpróbáljuk leírni és specifikálni, hogy most mi volt a kiváltó indok – adott esetben a számla – akkor adunk egy tárgyat a szorongásnak, és lehetővé tesszük a megoldáscentrikus megközelítést. Máris nem a káoszt látjuk, hanem a megoldandó problémát: hogy jelen helyzetben mit tehetek azért, hogy ez a számla kifizetődjön. Ez kedvez annak, hogy eustresszként tekinthessünk rá. A kontroll visszanyerését tartom az elsődleges feladatnak egy ilyen helyzetben, ami vonatkozhat akár a saját érzéseink kontrolljára is.

A saját bőrömön tapasztalom, hogy csak még tovább fokozza az anyagiakkal kapcsolatos pánikot, hogy nincs elég gazdasági és pénzügyi ismeret a birtokomban, olyan szavak röpködnek a hírekben, mint a likviditás. És azt hiszem, ezzel sem vagyok egyedül.

Dóra: Mindenképpen segíthet a kontroll visszanyerésében, ha informálódunk. Úgy is a kezünkbe vehetjük az irányítást, hogy tájékozódunk, olvasunk, és legalább megértjük azt, ami körülöttünk történik, még ha ráhatásunk nincs is.

Dorina: És milyen jó lenne, hogyha társadalmi szinten lenne erről edukáció! Ha megkapnánk akár az iskolában azokat az alapinformációkat, hogy hogyan kezeljük az anyagiakat, egészen addig, hogy mit jelent a likviditás. Már ezáltal sokkal átláthatóbb lenne az embereknek, hogy mi történik körülöttük – ami mellesleg egy alapvető emberi igényünk.

Ha lenne egy olyan tudatos eszköztár, amihez vissza tudunk nyúlni krízis esetén – akár a fogalmak értelmezése, akár a gazdasági tudatosság kérdése – sokkal könnyebben kezelhetnénk ezt a helyzetet. 

Dóra: Tudomásom szerint a magyarok meglehetősen kis százalékának van csak pénzügyi megtakarítása. Ha lenne ezzel kapcsolatos edukáció társadalmi szinten, és ez a százalék csak egy kicsivel nagyobb lenne azáltal, hogy több információ van a birtokunkban, talán könnyebben kezelnénk a pénzügyekkel kapcsolatban megélt szorongást is.

Itt most eszembe jutott a tanult tehetetlenség fogalma, amivel egy korábbi interjúmban jellemezte Forgács Attila pszichológus a magyar társadalmat. Ha jól sejtem, itt is releváns. Mi a legnagyobb veszélye annak, hogyha nem lépünk fel a kialakult stresszel szemben?

Dóra: Igen, a jelenlegi helyzetre sajnos valóban gyakori reakció a tanult tehetetlenség, ami a magyarság teljes múltjához hozzátartozik. A társadalmunk gyakran tapasztalta meg az elnyomást, a kontrollhiányt, azt, hogy milyen az, ha nem tudja érvényesíteni az akaratát, vagy ha be kell hódolnia a túlélés érdekében.

Történelmi örökségünk egy része, hogy posztszocialista országként hajlamosak vagyunk a vészhelyzetekben az aktuálisan fennálló rendszert hibáztatni és nem az egyéni cselekvés az, ami ilyenkor előtérbe kerül.

Dorina: Ez a folyamat érvényesül az egyéni életekben is. Amikor azt tapasztaljuk meg, hogy a helyzet alakulására nincs ráhatásunk, akkor megtanuljuk, hogy nincs értelme küzdeni. Fontos lenne, hogy megkérdőjelezzük ezeket az alapvető hiedelmeket, és elhiggyük, hogy igenis van befolyásunk a saját életünk alakulása felett. Tudom, hogy ez nem olyan könnyű a gyakorlatban, hiszen sokszor nem is vagyunk tisztában azzal, milyen kognitív sémák irányítják a működésünket. Azt gondolom, hogy ez egyénileg, szakember segítsége nélkül nem kivitelezhető.  

A kérdésedre válaszolva: a kutatások azt mutatják, hogy a krónikus stressz gyakori tünete lehet az inszomnia, a visszatérő, mardosó gondolatok, amik egy idő után a tanult tehetetlenség, vagy a szorongás, vagy a depresszió irányába mozdítják el az ember állapotát.

Fontos azt is kiemelni, hogy ilyenkor az emberek egy része nem feltétlenül adaptív megküzdési módszerekhez nyúl.

A dohányzás, az alkoholhasználat, a kábítószerek, a kényszerevés vagy az ételmegvonás, a szexuális élmények impulzív és excesszív keresése olyan önkezelési stratégiák, amik bár átmenetileg csökkenthetik a nehéz érzéseket, de a probléma kiváltó okára nem hatnak. Jó hír, hogy léteznek adaptív megküzdési stratégiák is, többek között ilyenek a relaxációs technikák, a rendszeres testmozgás vagy a mindfullness.

Nem szeretnék nagyon pesszimista lenni, de elég elkeserítő képet fest együtt a gazdasági tudatosság hiánya, az örökletes tanult tehetetlenség, a magyarok hajlama az alkoholizmusra és a depresszióra, és a kurrens anyagi problémák. Ebből úgy sejtem, csak egy nagyon szűk rétegnek van lehetősége arra, hogy önreflexiót gyakoroljon egy ilyen krízishelyzetben.

Dorina: Valóban van egy ördögi kör ebben a folyamatban. Az anyagi problémák szorongást okozhatnak, ez a rosszabb mentális egészségügyi állapot pedig megnehezíti, hogy effektív megoldást keressünk a kialakult helyzetre. Egy mentálisan nehéz, szorongást keltő helyzetben sokan előbb nyúlnak mondjuk alkoholhoz, mint relaxációhoz, és ez újabb anyagi problémákhoz vezethet, folytatódik a spirál. Így nehéz kilépni a körből.  

Nem az inflációs krízis az első nehézség az elmúlt időszakban, ott volt a covid, a háború, a rezsi- és a katatörvény is. Létezik, hogy egy ponton immunissá válik ezekre a társadalom, és könnyebben kezeljük a szorongást?

Dorina: Létezik a pszichológiában a deszenzitizáció fogalma, ami arra mutat rá, hogy ha folyamatosan ugyanaz az inger ér bennünket, egyre kevésbé leszünk érzékenyek rá. Úgy látom, ez jelen van társadalmi szinten is. Gondoljunk csak arra, hogy mennyiszer jósolták azt, hogy világvége lesz. A harmadik-negyedik alkalom után az emberek már nem tudták annyira komolyan venni, nem volt akkora hatóereje ezeknek a pletykáknak, mint az első alkalommal. Viszont az, hogy kevésbé váltanak ki erős negatív viszonyulást ezek a történések, nem azt jelenti, hogy mi lettünk képesek jobban kezelni a szorongást. Fennáll a veszélye, hogy ilyenkor is a tanult tehetetlenséggel válaszolunk: nem érdekel, mi történik a világban, úgyis mindegy, mit csinálok, majd lesz valahogy.

Dóra: Viszont ezekben a helyzetekben rákényszerülhetünk arra, hogy adaptívabb megküzdési stratégiákat fejlesszünk ki.

Tehát, egy ideális forgatókönyv szerint a személyiségfejlődés tekintetében akár hasznos aspektusa is lehetne a folyton visszatérő kihívásoknak.

Dorina: Egyrészről egyetértek, másrészről viszont visszatérnék az előző témánkhoz. Ha elképzeljük Maslow szükségletpiramisát, alul helyezkednek el a legfontosabb szükségletek, a testi szükségletek és a biztonság; hogy tudjunk mit enni, hogy ne bombázzák le a lakásunkat. És hogyha ezek a szükségletek kielégültek, csak akkor tudunk olyan magasabb rendű igényekkel foglalkozni, mint az önfejlesztés. Létbizonytalanság idején nehéz azzal foglalkozni, hogy mennyire növelné a rezilienciámat, hogyha egészségesen étkeznék, eljárnék futni, leraknám a cigit, és beruháznék pár önfejlesztő könyvre. Ilyen helyzetben nem könnyű a nulláról fejleszteni ezeket a készségeket. Ezért jelentős a prevenció szerepe: hogy amikor már szükségünk van arra, hogy ezekre a készségekre, erőforrásokra támaszkodjunk, akkor már ott legyenek. 

Dóri, egy fél szóval említetted, hogy mind hasonló problémákkal küzdünk. Javít vagy ront az anyagi szorongás helyzetén az, hogy nem vagyunk benne egyedül? 

Dóra: Abszolút segíthet a „nem vagyok egyedül” érzése. Részben ez mozdítja előre  a tüntetéseket, társadalmi összefogásokat is. Már csak a közös ellenségkép, ami adott esetben az anyagi krízis, is össze tudja hozni az embereket. Az érzés, hogy valahova tartozom, hogy nem vagyok egyedül, segíti a helyzet kezelését. Viszont megvannak ennek a veszélyei is.

Ha sokan ugyanazzal küzdünk, nehéz nem belesüllyedni egy egymást körbesajnáló spirálba, ahol minden beszélgetésünkben ugyanazokat a megterhelő kérdéseket járjuk körbe.

Ha nem kapunk ebből kitekintést, előremutató támogatást egymástól, akkor ez a dinamika még mélyebbre húzhat egy eleve küzdelmes helyzetben.

Ezzel a gondolattal akár át is térhetünk arra, hogy mik azok a dolgok, amikbe kapaszkodhatunk a jelenlegi helyzetben. Mit tanácsoltok, hogy enyhítsük az inflációs szorongást, és hogy vegyük a kezünkbe a kontrollt?

Dorina: Én két részre bontanám a megoldásokat. Az egyik az a halmaz, ami az egyéni megküzdési készségeket helyezi a középpontba: ilyen a kontrollérzet erősítése, például, hogy rutint alakítunk ki a mindennapjainkban, és ápoljuk a társas kapcsolatainkat. Ide tartoznak a relaxációs technikák is. Emelettt érdemes kerülni a túlzott közösségi média használatot, de legalábbis tudatosabb tartalomfogyasztóvá válni, hiszen a társas összehasonlítás tovább súlyosbíthatja a szorongásunkat.

Amikor végigpörgetjük az Instragramot, könnyen az az érzésünk támadhat, hogy rajtunk kívül mindenki háromezer forintos koktélokat iszik a Tokioban, a Szigeten bulizik vagy épp külföldön nyaral, biztosan csak a mi dolgaink alakulnak rosszul, csak a mi anyagi helyzetünk vált bizonytalanná.

A közösségi média tudatos és korlátozott használata sokat segíthet ezen érzések enyhítésén.

A másik halmaz pedig a problémára fókuszál – ebben az esetben idesorolandó, hogy edukálódjunk a témában, gazdagítsuk az ismereteinket. A probléma megfogalmazása – amellett, hogy a kontrollérzetünket is növelheti – segít a megoldást elősegítő konkrét lépések azonosításában. 

KÖNYVEK A TÉMÁBAN Morgan Housel: A pénz pszichológiája – Időtlen leckék vagyonról, mohóságról és boldogságról, Orvos-Tóth Noémi: Szabad akarat, Ruby Wax: Mindfulness kalauz – Tudatos jelenlét az agyonhajszolt elmének, Almási Kitti: A te döntésed. FILMEK A TÉMÁBAN Biutiful, Én, Daniel Blake, Rosie, A boldogság nyomában, Floridai álom, Isten városa.

The post Hogyan éljük túl az inflációs szorongást? – Forbes × Mélylevegő appeared first on Forbes.hu.