:

Pontosították a gázrezsi szabályait, Gulyás szerint nem a tűzijáték miatt menesztették az OMSZ-vezetőket

Kormányinfón ismertették a kormány döntéseit.

Kedden 13 órára váratlanul Kormányinfót hirdettet meg a Kormányzati Tájékoztatási Központ. A satjótájékoztatón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mellett Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő vett részt.

Az alábbi bejelentések születtek:

eddig 1729 köbméterben határozták meg az átlag gázfogyasztást, amelyre még érvényes a rezsicsökkentés. Nem volt világos, hogy a különböző forrásból beszerzett, eltérő fűtőértékű gázzal hogyan fognak számolni. A kormány úgy döntött, hogy a fűtőértéket 63 ezer megajoule fölött állapítja meg, így még a leggyengébb fűtőértékű gázból is elfogyaszthatják a felhasználók az 1729 köbmétertGulyás szerint az OMSZ eddigi előrejelzései is hagytak kívánnivalót maguk után, ezért nem a tűzijáték lefújása miatt menesztették hétfőn az OMSZ vezetőit, és az enélkül is megtörtént volnaintenzív tárgyalásokon van túl a magyar kormány az Európai Bizottsággal. Az utóbbi időben mindennap tárgyaltak a Bizottsággal, a tegnap elküldött levélre utalva pedig azt mondta, „minél eddiginél szigorúbb és átláthatóbb rendszert hozunk létre az uniós pénzek felhasználására és elköltésére”a Bizottság legkésőbb harminc nap múlva válaszol a kormány levelére, Gulyás optimista azzal kapcsolatban, hogy pozitívan értékeli-e Brüsszel a magyar választtavalyhoz hasonló nyugdíjprémiumra lehet számítani, ennek felső határa 80 ezer forint leszoktóberig biztosan maradnak az élelmiszerárstopokhogy van pénz a Vodafone megvásárlására, ha a repülőtérre nem volt? Gulyás szerint azért, mert ez még hosszú folyamat, csak annak a végén kell fizetni. A repülőtér nagyobb összeget emésztett volna fel, mondtaNagy Márton miniszter repült kormányzati gépen a héten Moszkvába. Gázbeszerzésről tárgyalt, Gulyás egyelőre nem tudja, sikerrel járt-ea magyar gáztározók jelenlegi töltöttsége alapján 76 napra elegendő lakossági és ipari gáz felhasználására van lehetőség. Ha csak a lakossági felhasználást nézzük, ott félévre elég gáz vanGulyás szerint hiába a tanárhiány, semmi nem veszélyezteti a tanítás folyamatosságát. Kiemelte, hogy engedélyezték a nyugdíjas tanárok munkába állását úgy, hogy közben a nyugdíjukat is megkapjáka gyengélkedő forintról a miniszter azt mondja, hektikus az árfolyammozgás, nem érdemes egy rosszabb napot kiemelni, hosszabb tendenciákat érdemes néznia Vodafone nyereséges vállalkozás, a profitjából akár pedagógusbéreket is lehet majd emelniMagyarország élelemiszer-ellátása a súlyos aszály ellenére nincs veszélyben
Cikkünk frissül…

The post Pontosították a gázrezsi szabályait, Gulyás szerint nem a tűzijáték miatt menesztették az OMSZ-vezetőket appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés