:

Spórolni kezdtek a magyarok, de az autózásról nem mondanak le

Spórolni kezdtek a magyarok, de az autózásról nem mondanak le

A magyarok közel 60 százaléka számít ősszel magasabb áram- és gázszámlára, miközben egy átlagos jövedelmű háztartás csupán havi 3-3 ezer forintot tudna erre pluszban kigazdálkodni. A bevásárlások esetében sem jobb a helyzet: havonta mintegy 100 ezer forintos növekedéssel számolnak a háztartások, ha továbbra is az eddig megszokott termékeket szeretnék a kosarukba tenni – derült ki a Cofidis Hitel Monitor reprezentatív kutatásából.

A vállalat közleménye szerint meredeken emelkedik azok aránya, akik szerint romlani fog idén az anyagi helyzetük. Júliusban már a magyarok 59 százaléka látta úgy, hogy 2021-hez képest pénzügyi lehetőségei jelentősen romlanak. Ez az arány rosszabb, mint amit a 2020-as első Covid-hullám alatt mértek. A kétszámjegyű infláció és az energiaválság miatt a legtöbben igyekeznek spórolni, ám a magyarok többsége még mindig ragaszkodnak az autózáshoz.

68 százalékuk akkor sem változtatna jelentősen tankolási szokásain, ha megszűnne a hatósági üzemanyagár.

Cofidis Hitel Monitor

Az autó az elsődleges választás ugyanis a nagybevásárlás elintézéséhez, a munkába járáshoz és a vidéki utazásokhoz is. A kutatás szerint a megfizethetetlen lélektani határ a literenkénti 1000 forintos üzemanyagár lenne.

Sok mindenről lemondanak, de a kávéról és a tévéről nem

A háztartások költségvetésében az elmúlt időszakhoz képest várhatóan hatványozottan jelenik majd meg az élelmiszerárak emelkedése. Ha az elkövetkező hónapokban is az eddig megszokott termékeket szeretnék a kosarukba rakni, akkor a magyarok szerint havonta átlagosan további 100 ezer forinttal kell kiegészíteni a konyhapénzt. A felnőtt lakosság a pluszbevételt a kiadások átcsoportosításával (23 százalék), fizetett túlórával (18 százalék), másodállás vállalásával (16 százalék), kiemelt bérezésű műszakokkal (15 százalék) vagy a megtakarításai felélésével (14 százalék) teremti elő.

A háztartások közel fele viszont inkább úgy dönt, hogy a szükséges árucikkekből inkább az olcsóbb alternatívákat keresi. A megkérdezettek közel fele, pontosan 46 százalék viszont inkább lemond a korábban vásárolt élelmiszerek egy részéről, hogy ezzel is több maradjon a pénztárcájában. Van azonban néhány dolog, amiről a többség nem hajlandó lemondani: kávéra és fixáras kábeltévé-előfizetésre a többség továbbra is költene.

Cofidis Hitel Monitor

Extra kiadás nem fér bele

Az augusztusi fogyasztásokra vonatkozó rezsiszámlák érkezése komoly aggodalommal tölti el a magyarokat, közel 60 százalékuk magasabb áram- és gázszámlára számít. Nehézséget okoz majd a megemelkedett havi rezsi többletköltségének fedezése: az átlagos vagy ahhoz közeli keresetűek úgy látják, mindössze 3000-3000 Ft-ot tudnak pluszban kigazdálkodni az áram- és a gázszámlák kifizetésére. A kutatás szerint ugyan a háztartások felének esetében a lakóingatlan adottságai lehetővé tennék az energetikai korszerűsítést, napelemek felszerelésére 9, az ingatlan szigetelésére 12, kiegészítő fűtési rendszer használatára pedig mindössze 19 százalékuknak van anyagi kerete.

A Cofidis közleményében jelezte, a folyamatosan emelkedő árak miatt a magyar lakosság nagyjából 10 százaléka tervez hitelt felvenni a következő egy évben. Ennek leggyakoribb célja a lakásvásárlás és a lakásfelújítás (36-36 százalék). Ugyanakkor a hitelt felvenni szándékozók 10 százaléka a családi kassza egyensúlyban tartására, 5 százaléka pedig a rezsiszámlák kifizetésére költené a pénzt. Viszonyításképp: az elmúlt egy évben személyi kölcsönt felvevők 14 százaléka költötte az összeget a bevételek és kiadások egyensúlyban tartására.

Lányi Örs további cikkei Katonai delfinekre tettek kamerákat, furcsa videók születtekAzonnal törölje ezt a veszélyes Chrome bővítménytZajos fotóinkat mentené meg a Google kísérleti projektje

The post Spórolni kezdtek a magyarok, de az autózásról nem mondanak le first appeared on 24.hu.