:

Hivatalos látogatást tesz Magyarországon Ferenc pápa

Novák Katalin ma pápai magánaudiencián járt Rómában, ezután közölte, készülődhetünk a jövőre esedékes magyarországi pápalátogatásra.

A köztársasági elnök az MTI tudósítása szerint 40 percet töltött audiencián a katolikus egyházfőnél. A találkozónak három fő témája volt: a jövő évben esedékes magyarországi pápalátogatás, az ukrajnai háború és a családok támogatása.

A köztársasági elnök elmondta, hogy a találkozón átadott egy hivatalos meghívólevelet Ferenc pápának, és kérte, hogy jövőre látogasson el Magyarországra. A főpásztor megerősítette, hogy szándékában áll Magyarországra látogatni, így elkezdődhet a pápalátogatás előkészítése – tette hozzá.

Utazását megelőzően Novák Katalin Facebook-bejegyzésben árulta el, mit visz ajándékba Ferenc pápának: egy hímzett papi stólát, melyen kalocsai, békési szűcsi, nógrádi palóc, matyó, sióagárdi és úri díszítésű motívumok vannak.

Több ebből Megint szellemi termék lenyúlásával vádolják Taylor Swiftet Ezúttal a tojástermelők jelentettek be komoly áremelést

The post Hivatalos látogatást tesz Magyarországon Ferenc pápa appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés