:
Breaking News

A dollármilliárdos alapító már bánja, hogy cég lett a Twitterből

A dollármilliárdos alapító már bánja, hogy cég lett a Twitterből

A legnagyobb hibája, mondta Jack Dorsey.

A Twitter alapítója és korábbi vezetője, Jack Dorsey csütörtöki tweetjében beszélt arról, hogy a legnagyobb megbánással arra tekint, hogy a közösségi média platformból vállalat lett, írja a Reuters.

The biggest issue and my biggest regret is that it became a company.

— jack (@jack) August 25, 2022

„A legnagyobb problémám és megbánásom az, hogy cég lett belőle” – írta Dorsey.

Szerinte cég helyett a Twitternek „protokollként” kéne működnie, így sem állam, sem pedig más magáncégek nem tulajdonolhatnák a vállalatot. Ez egy újabb fricska lehet részéről a Musk-Twitter saga egyre kacifántosabb cselekményszálában.

Több ebből Musk emeli a tétet, a Twitter-alapítót is beidézteti a bíróságra Szabadul Musk a Tesla-részvényektől, azt mondja, a Twitter miatt

Anyalapunk, az amerikai Forbes becslése szerint Dorsey-nak mintegy 5 milliárd dolláros vagyona van. Ha mégis végbemegy a Musk-felvásárlás, 978 millió dollárt kaphat részvénycsomagja után.

The post A dollármilliárdos alapító már bánja, hogy cég lett a Twitterből appeared first on Forbes.hu.