:
Breaking News

Érdemes ugrálni, hogy megússzuk az idei hatalmas inflációs buktát?

Érdemes ugrálni, hogy megússzuk az idei hatalmas inflációs buktát?

Mivel az inflációkövető állampapírok csak késve követik az inflációt, jövő év elejéig, illetve közepéig elég keveset fizetnek. Érdemes ugrálni, hogy a kamatfordulókig hátra levő időben se veszítsen a pénzünk az értékéből nagyot?

Amikor szűk egy éve elkezdtem sokat foglalkozni azzal, hogy a megugró infláció totál versenyképtelenné teheti az agyonreklámozott és a pénzügyi sajtóban is sokáig szuperállampapír címkével agyonsztárolt MÁP Pluszt, az gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a frissen érkező befektetők jobban járnak az inflációkövető Prémium papírokkal. Utána néhány hónapig még azt lehetett számolgatni, hogy akik már benne ülnek a MÁP Pluszban, azoknak is érdemes-e átváltaniuk az inflációkövetőre, de ez is hamar eldőlt az igen irányába. Néhány hónapja a nem lakossági, fix kamatozású állampapírok által kínált hozam is annyira megnőtt, hogy vetélytársai lettek az inflációkövető papíroknak. Most pedig sorozatosan azt a kérdést kapom meg, hogy a következő fél-egy évre mit érdemes lehet csinálni, hiszen év végén 20 százalékot közelítő infláció is lehet, közben a Prémium papírok csak jövőre kezdenek el 5,85-6,6 százaléknál többet fizetni. Tehát hogyan bekkeljük ki a következő hónapokat a legkisebb reálhozam-csökkenéssel?

Szia, uram! Infláció alatti kamatozás érdekel?

Nézzük, mi jöhet szóba. Ha az inflációkövető papírokba fektetünk, akkor a ma kapható négy éves kötvény (2026/J) kamatfordulója február 23-án lesz. Addig ketyeg 5,85-ön, utána az idei évre várt infláció alapján 13 százalék körül fizethet egy évig, majd 9-10 százalék körül egészen 2025 februárjáig. Onnantól pedig már csak egy év van a lejáratig, de nagyjából senkinek fogalma se lehet arról, hogy az utolsó év kamatát meghatározó 24-es infláció hogyan alakul.

A hatéves inflációkövető kötvény (jelenleg 2026/K) tuti befektetésnek tűnik a következő évekre, de ennél június 23. a kamatforduló, ez tehát mostantól még 10 hónapig 6,6-on ketyeg, mielőtt 2024 nyaráig 14 százalék körül, majd még a a következő 12 hónapban kicsivel 10 százalékot adhat – a jelenlegi piaci inflációs prognózisok alapján.

A kérdés tehát az, hogy vállaljuk-e a messze infláció alatti kamatozást a következő 10 hónapra, vagy tegyük a pénzt valami másba, mielőtt átpattintjuk a lóvét az inflációkövetőbe.

Felejtős a banki kamat és a lakossági állampapír

Nincs egyértelmű válasz, aminek a legfontosabb oka, hogy fogalmunk nem lehet, milyen feltételekkel lesz elérhető a piacon inflációkövető papír jövő nyáron. A kibocsátó bármelyik pillanatban leállíthatja egy adott sorozat értékesítését, az újat más feltételekkel dobhatja piacra. Sőt, az sincs kőbe vésve, hogy egyáltalán kínálnia kell inflációkövető papírt bármekkora prémiummal. (Ha nem friss pénz befektetése a kérdés, hanem kiszállnánk a Prémium papírokból, rögtön bukunk egy százalékot.)

De nézzük, mi adja magát a minimálkockázatú kategóriában szűk egy évre. A banki kamatok felejtősek, a lakossági állampapírok szintén. Megemelték ugyan az egyéves lakossági papír kamatát 4,25-ről 4,75, a a Kincstári Takarékjegyét pedig szintén 4,75 százalékra, de ezt nagy ívben kenhetjük a hajunkra. A jövő június 28-án lejáró diszkontkincstárjegyet a pénteki árfolyamjegyzés alapján 9,41 százalékos hozam mellett vehetjük meg, ebből érdemes kiindulni.

Tehát 6,6 helyett 9,4 százalék, de futjuk a kockázatot, hogy amikor a kincstárjegy lejár, már nem olyan feltételek mellett ülhetünk át az inflációkövető papírba, mint amit most látunk.

Jelenleg a hat éves papír prémiuma (ennyivel fizet többet az előző évi inflációnál) 1,5 százalék, ha ez fennmarad, nyilván nyerünk, ha a következő 10 hónapra a kincstárjegyet választjuk.

Kis matekozással kiszámolható, hogy ha 1 százalékra mérséklik a prémiumot, nagyjából ugyanott leszünk mindkét verzióval, ha meg 0,75-ra, akkor már bukunk a pattogással.

Amit még érdemes lehet bevállalni

Persze lehet hosszabb fix papírokkal is játszani a váltás előtt. Az egy év múlva lejáró kincstárjegyet 9,65 százalékos hozammal kínálják jelenleg, a 2024-ben lejáró kötvényeket viszont hiába 10,41-en, ezeket 2019 előtt bocsátották ki, tehát nem mentesek a 15 százalékos kamatadótól.

Az első kötvény, amely kamatadómentes és kapható jelenleg, a 2025 novemberében lejáró 2025/C, erre 10,32 százalékos eladási hozam mellett jegyzett árat pénteken a kincstár. Ha ezt vetjük össze a hat éves inflációkövető papír mostantól 2025 nyaráig fizetendő kamataival (most 6,6 százalék, aztán várhatóan 14, majd kb. 10) akkor lényegi eltérést nem látunk.       

Szóba jöhetnek esetleg még a következő alacsony kamatozású 10 hónapra a rövid kötvényalapok, de ezeknél nagy kockázattal terhelt, hogy el tudnak-e érni a következő évre 10 százalékot közelítő hozamot. Ehhez az kellene, hogy a jelenlegi piaci rövid hozamok ne emelkedjenek tovább, miközben a piaci várakozások szerint a jegybank még többször és több lépcsőben emelheti az alapkamatot (akár 15 százalék közelébe) és teljesen bizonytalan, hogy mikor vezetik ki a még meglevő árstopokat, mikor jön el az inflációs csúcs Magyarországon.

Ezek alapján érdemes az átcsoportosításokról dönteni,

én mindenesetre kissé pesszimista vagyok, a család benyeli az idei 6,6-ot, nem pattog, marad simán az inflációkövető kötvényeknél.    

The post Érdemes ugrálni, hogy megússzuk az idei hatalmas inflációs buktát? appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés