:

Nagyot esett a kamatdöntés után az OTP, mire lehet ma számítani a tőzsdéken?

Nagyot esett a kamatdöntés után az OTP, mire lehet ma számítani a tőzsdéken?

Tegnap kamatdöntés volt itthon, és az előzetes várakozásoknak megfelelően 100 bázispontos kamatemelésről született döntés, ezt követően a sajtótájékoztatón Virág Barnabás úgy fogalmazott, hogy az infláció a következő hónapokban még tovább emelkedhet és ezért határozottan kell folytatni a kamatemelést, az MNB-alelnök elmondása szerint három új eszközt is be fog vezetni a jegybank, amikkel a likviditást szeretnék csökkenteni. Ami a mai napot illeti, az MNB a szokásos havi banki statisztikákat publikálja reggel, illetve a hitelintézetek mérlege és a kamatokra vonatkozó jelentés érkezik, majd a KSH a beruházásokról és az ipari termelői árakról számol be. Közben Európa-szerte már az augusztusi előzetes inflációs adatok jönnek, délután pedig a tengerentúlon a magánszektor foglalkoztatását jelző ADP index jelenik meg. Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszott, a határidős adatok alapján ugyancsak iránykereséssel indulhat a nap Európában.

Hirdetés

Cimkék

Keresés