:

„Anyám örül az eurónak, én nem igazán” – Négy hónapra vannak az uniós pénztől a horvátok, Verőcén vegyes a fogadtatás

„Anyám örül az eurónak, én nem igazán” – Négy hónapra vannak az uniós pénztől a horvátok, Verőcén vegyes a fogadtatás

Horvátország huszadik tagállamként csatlakozik a eurózónához januárban. Miután déli szomszédunk gazdaságának húzóágazata a turizmus, ahol az uniós fizetőeszközt már régóta használják, és a kuna egészen jól tartja a pozícióját az euróval szemben, a csatlakozás előnyei nem feltétlenül egyértelműek. Megjelent az ismeretlentől, és az ismert nehézségektől való félelem is. A horvátok tartanak az általában elkerülhetetlen, de nem feltétlenül nagy mértékű áremelkedéstől, ami ezekben az inflációs hónapokban amúgy is triggerpont. Ezt tapasztaltuk a határ menti kisvárosban, Verőcén. És kissé váratlanul azt is, hogy magyar újságírói mivoltunk miatt olykor a folyékony horvátságból is kivehető „ruski prijatelj” (vagyis oroszbarát) szavakkal hagytak faképnél bennünket. A fodrászatban már nagyobb közönség előtt esküdtünk, független napilapként nem vagyunk híve a szilárduló orbáni autokráciának. Innen szép megnyerni a országimázs-háborút.

(Visszhang)

Hirdetés

Cimkék

Keresés