:

Számítottunk rá, hogy folytatódhat a konszolidáció – mondja a Magyar Telekomból előléptetett vezető

Számítottunk rá, hogy folytatódhat a konszolidáció – mondja a Magyar Telekomból előléptetett vezető

Szabó Melinda, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese visszatérő szereplője a Forbes legbefolyásosabb magyar nőket összegyűjtő listájának. Most szintet lép, szeptember közepétől új feladatkörben, a Deutsche Telekom Csoportnál, Senior Vice Presidentként folytatja karrierjét, ezen a szinten egyedüli magyarként. Interjú.

Forbes.hu: Összecsomagoltál már?

Szabó Melinda: Még nem, de már javában készülök. Rengeteg dolgot kell még elintéznem, iratokat összeszedni, hiteles fordításokat beszerezni. Először egy kis csomaggal indulok, aztán apránként visszük ki a szükséges dolgokat.

Mit fogok fogyasztóként tapasztalni a saját telefonomon abból, ha jól végzed a munkádat?

Remélem, sikerül elérnem, hogy minden ügyfél ugyanahhoz a lehetőséghez jusson hozzá. Jussunk el oda, hogy amikor az applikációt használja az előfizető, akkor ugyanazokhoz a szolgáltatásokhoz férjen hozzá, országhatártól függetlenül.

Akkor lehet valaki sikeres egy nemzetközi pozícióban, ha az egységesítést véghez tudja vinni.

Miért téged választottak erre a pozícióra?

A vállalatnál tényleg odafigyelnek az utánpótlás-nevelésre. Bármilyen vezetői pozícióról legyen szó, Magyarországon nagyon erős a tehetséggondozás, támogatjuk egymást a fejlődésben és az én kinevezésem is ennek a folyamatnak a része. Nem csupán az én személyes sikeresem, a magyar csapatommal olyan eredményeket értünk el az elmúlt négy évben, amik európai szinten is láthatóak voltak.

Üzlet Gólya Ágnes 11 perc olvasás
Mit mondanak a legbefolyásosabb magyar nők a háborúról?
Napi címlap Topolay Gábor 9 perc olvasás
A tudatalattidban olvas a fiatal magyar cég, berobbantak a hazai piacra
Legyél jobb! Fekete Emese 8 perc olvasás
Ma már nem is kellene dolgozni – magyar példák a négynapos munkahétre, vegyes tapasztalatok

Miben mérhető ez a siker?

A lakossági, kis- és középvállalati szegmensben értünk el növekedést, mindkét területen emelkedtek az ügyfél-élmény és ügyfél-elégedettségi mutatóink is, négy év alatt negyedik helyről az első helyre kerültünk az ügyfélelégedettségi szempontok alapján. Az ügyfeleink szeretik és használják a telefonos applikációnkat. A magyar kultúrát támogató programokat hoztunk létre, ilyen volt az Álljon meg egy novellára! pályázat.

Szabó Melinda

Piackutatóként kezdte karrierjét. 1999-ben csatlakozott a Westel900-hoz, ahol marketing területen vezető menedzseri pozícióban dolgozott. 2010-től a Magyar Telekom lakossági marketing igazgatójaként folytatta karrierjét. 2015-ben pár évre átigazolt a Vodafone Magyarországhoz, 2018-ban tért vissza a Telekomhoz.

Szabó Melinda 2020-tól kereskedelmi vezérigazgató-helyetteseként a cég második embere volt. Évek óta szerepel a Forbes A legbefolyásosabb magyar nőket összegyűjtő listáján, 2021-ben 14., 2022-ben a 15. helyre került. Senior Vice Presidentként Szabó Melinda Lengyelország, Görögország, Csehország, Szlovákia, Ausztria, Horvátország, Montenegró, Macedónia, Románia és Magyarország lakossági szegmensének növekedéséért felel majd.

Ezek olyan sikertörténetek, amik felhívták a figyelmet arra, hogy az országban nagyon komoly műhelymunka zajlik. Erősen jellemző ránk a kísérletező szellem, valamint erősek vagyunk a végrehajtásban.

Szerintem a felsoroltak miatt kaptam meg a bizalmat az európai szintű folytatáshoz.

Mi az, amit ebből a növekedésből az átlagfelhasználó tapasztalhat?

Négy évvel ezelőtt tett egy vállalást a cég: Magyarországot digitálisan szeretnénk fejleszteni. Olyan szolgáltatásokat és megoldásokat akartunk kihozni a piacra, amikkel az egyéni ügyfelek és a kis- és középvállalkozások is előrébb juthatnak. Mit érzékelhettek ebből az ügyfelek?

Évente négyszázezer háztartásba vittük el a legkorszerűbb vezetékes hálózatot, de ide tartozik az okoswifi szolgáltatás elterjesztése (gyakorlatilag egy jelerősítő készülék – a szerk.), a mobilhálózat korszerűsítése és fejlesztése, valamint a kedvező csomagajánlatok megalkotása.

Mekkora részben lesz még dolgod a magyar piaccal? 

A kinevezés sok ingázással jár a tagországok között, de bőven fogok időt tölteni Magyarországon is. Amellett, hogy a Magyar Telekommal folyamatos kapcsolatban leszek, a cégen kívüli kötelezettségeim is ide kötnek. A számomra kedves témák, mint az UNICEF nagykövetségem és a tagságom az Egyenlítő Alapítványban is megmarad, valamint a Menedzserek Országos Szövetsége keretein belül folytatni szeretném a jövőben a fiatalok mentorálását.

Miben változik a feladatod?

Azon lesz a fókusz, hogy segítsem az országhatárokon átívelő ügyfélélmény megvalósítását. Az ügyfeleink mindenhol a Deutsche Telekom ügyfelei, ehhez pedig biztosítanunk kell, hogy mindenhol ugyanolyan minőségű szolgáltatásban legyen részük. Nagy különbség az itthoni feladataimhoz képest a léptékben van. Azt kell most véghez vinnem európai szinten, amit eddig csak a magyar piacon tettem.

Közel 33 millió lakossági mobil ügyfele van a Deutsche Telekomnak Európában, ebbe Németországot nem számítjuk bele, mivel az külön egységként működik a vállalatcsoporton belül.

Több mint hatmillió háztartás tartozik ide, ahol vezetékes, tehát tévé- és internetszolgáltatással vagyunk jelen. Hatalmas piacról beszélünk.

A csapatommal együttműködünk majd a különböző országok menedzsmentjeivel, hiszen a helyi döntések az adott országban fognak megszületni. Mi a döntéshozatalban fogunk szakmai és inspiratív támogatást nyújtani.

Szabó Melinda, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese Bonnban, a Deutsche Telekomnál folytatja karrierjét. Fotó: Magyar Telekom

Van olyan része a feladatkörnek, amitől tartasz?

Gyakorlatilag tíz ország kultúrájával fogok megismerkedni. Ahhoz, hogy jól végezzem vezetőként a munkámat, jelentős háttértudással kell rendelkeznem arról, hogy egy-egy országban mik a szokások, hogyan viselkednek az ügyfelek. Ez mindenképp nagy falat lesz.

Másrészt ezekben az országokban nem egyforma a vállalat piaci és technológiai pozíciója. Országra szabottan kell előre haladnunk, alkalmazkodnunk kell a váratlan helyzetekhez, hiszen nincsenek bejáratott sablonok, amikhez nyúlhatnánk. A kreativitás és a pillanat szülte megoldások fontos szerepet fognak játszani a munkám során.

Ahogy már te is említetted, jóval nagyobb piacért fogsz felelni. Mit látsz, mennyire erős az állami jelenlét ezeken a területeken?

Mindegyik piaci szerkezet más és más. Hozzáteszem, az igaz, hogy alapvetően versenypiacokról beszélünk. A Telekomnak egyértelmű vállalása van: a digitális fejlesztés segítségével előrébb juttatni a fogyasztókat az életükben. Azt gondolom, hogy a hálózatfejlesztések, a szolgáltatások minősége és az ügyfelek igényeire szabott ajánlatok nem szabad, hogy csorbát szenvedjenek az átalakulásoktól. Erre érdemes összpontosítani.

Az augusztus végén belebegtetett 4ig-Vodafone üzlet miatt csorbát szenvedhet az ügyfelek helyzete? Milyen változásokat generálhat ez a tranzakció?

Az ügyfelek mindig a szolgáltatások valódi színvonala alapján döntöttek. Azt gondolom, így lesz ez a jövőben is. Természetesen mi is figyelemmel kísérjük a híreket és részben számítottunk arra, hogy tovább folytatódhat a piac konszolidációja. Leszögezném, hogy a Magyar Telekom stabil, a helyzete nem változik.

A legbefolyásosabb magyar nők 2022

The post Számítottunk rá, hogy folytatódhat a konszolidáció – mondja a Magyar Telekomból előléptetett vezető appeared first on Forbes.hu.