:

6 dolog, ami megváltozik Erzsébet királynő halálával

6 dolog, ami megváltozik Erzsébet királynő halálával

A több mint 70 éven át uralkodó II. Erzsébet halála néhány hétköznapi tárgy esetében is változást hoz az Egyesült Királyságban és a Nemzetközösségben. Pénzek, bélyegek, egyenruhák – mind olyan dolgok, melyet az emberek jelentős része egész életében a királynő nevével és arcával fémjelezve ismert.

Amikor csütörtök este elhunyt uralkodása 71. évében a 96 éves II. Erzsébet királynő, óriási változások sora indult be az Egyesült Királyságban. A változások a mindennapi élethez tartozó dolgokra, tárgyakra is hatással van, hiszen a monarchiában szinte mindent az uralkodó arcképe, neve díszít. Most mindennek változnia kell, hogy a királynőre vonatkozó utalások helyét átvegyék az utódjára, III. Károlyra vonatkozók.

Tíz inspiráló gondolat a néhai II. Erzsébettől

Végigvesszük, mik azok, amik változni fognak, ha nem is azonnal, de a következő években biztosan.

1. Készpénz

Az Egyesült Királyságban minden bankjegy és érme a királynő arcképét viseli, így halálával új érméket és készpénzt készítenek a király arcképével.

Az erre vonatkozó tervek már elkészültek, az új készpénz előállítása és forgalomba bocsátása megkezdődik, miközben a régi érméket és papírpénzt fokozatosan kivonják.

Egy ideig tehát még törvényes fizetőeszköz marad a II. Erzsébet arcképével díszített készpénz, érvényességi idejét a jövőben fogják meghatározni. Miután 1952-ben a trónra lépett, még 20 éven keresztül forgalomban maradtak az édesapja, VI. György király arcát viselő pénzérmék.

Fotó: Steve Smith

A Királyi Pénzverde ráadásul naponta 3-4 millió érmét bocsát ki, ez legalább az év végéig tovább folytatódik a jelenlegi képekkel és feliratokkal, tehát legalább 2024-ig nem lesz tapasztalható változás e tekintetben – írja a The Sun.

A fizetőeszköz változása természetesen az Egyesült Királyságon kívül érinti a Nemzetközösség országait is, mint Kanada, Ausztrália és Új-Zéland.

2. Bélyegek

A készpénzhez hasonlóan a bélyegeket is II. Erzsébet arcképe díszíti, ezekre is III. Károly kerül. Nem zúzzák be azonban a már meglévő bélyegeket, ezek is nagyon fokozatosan kerülnek ki a forgalomból.

3. Postaládák

A Királyi Posta kihelyezett postaládái is az uralkodót jelképező betűkódot viselik. A jelenlegi postaládákon az EIIR felirat áll (Elizabeth II Regina, vagyis II. Erzsébet királynő). Halálával nem cserélik le az összes postaládát, de az újakon már CIIIR fog állni.

Nagy-Britanniában a becslések szerint mintegy százezer ilyen postaláda van.

4. Egyenruhák

Természetesen minden fegyveres testület, a katonaság és a rendőrség is egyenruháin viseli az általa szolgált uralkodó betűkódját. Ezeket kicsit könnyebbnek tűnik lecserélni, mint a postaládákat vagy a pénzérméket. Az uniformisokon hamarabb fog megjelenni a CIIIR.

Fotó: Roberto Catarinichia

5. Nemzeti himnusz

Egy brit baráti társaság tagjai már csütörtök este összeszólalkoztak egy budapesti buszon, amikor egyikük a királynő tiszteletére hangosan énekelni kezdte a himnnuszt, melyet a 70 éve megszokott God Save The Queen sorral zárt. Mire többen is kiabálni kezdtek vele, hogy ezt nem énekelheti. „She’s dead! You have to sing: the King!” (Már meghalt! Úgy kell énekelned, hogy Isten óvja a királyt!). Nagyon komolyan veszik a monarchia szabályait.

Az uralkodó halálának pillanatában tehát a God Save The King változatra tér át a himnusz, mely utoljára 1952-ben, VI. György halála előtt volt érvényben.

6. Útlevelek

A brit állampolgárok útlevelében olvasható szöveg szerint „Őfelsége külügyminisztere Őfelsége nevében kéri mindazoktól, akiket ez érint, hogy ezen útlevél tulajdonosának akadályoztatás nélküli szabad utat, valamint szükség esetén megfelelő segítséget és védelmet biztosítsanak”. A szövegben Her Britannic Majesty szerepel, a személyes névmások szükséges változtatása után ide is a III. Károlyra utaló His Britannic Majesty fog kerülni.

Fotó: Caspar Rae

Ez a változás az újonnan kiadott és megújítandó útlevelekre lesz érvényes, a már meglévők természetesen nem veszítik érvényüket.

The post 6 dolog, ami megváltozik Erzsébet királynő halálával appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés