:

Öt gondolat bánt engemet a Kormányinfó után

Öt gondolat bánt engemet a Kormányinfó után

Az előző rekordunalmas Kormányinfó után most rendesen megszórták fontos döntésekkel a lakosságot. Hiába, úgy tűnik, amíg a nagyfőnök hosszasan pihent, súlyos döntéseket nem lehetett hozni. De most is mintha csak a lemaradás egy részét pótolták volna, a java a következő hetekre marad.

A friss és fontos  bejelentések, valamint azok hiányának tanulságait, illetve a döntések kapcsán felmerült néhány kínzó kérdést szedtem ezúttal 5 pontba.

Felkészül a távhő

A rezsicsökkentés-csökkentés utáni, tehát a jelenlegi rendszer egyik legnagyobb igazságtalansága az, hogy sok rossz anyagi helyzetbe került háztartás fog brutális árat fizetni a fűtésért, más nem rászorulók pedig élvezhetik a támogatott árat kedvükre. A távfűtéses lakásban élők számára eddig maradt a rezsicsökkentett ár, fűtheti az utcát kedvére az is, aki 18 fokban szeret élni, fizetni keveset fog. Az elmúlt hetekben egyértelmű jeleket láttunk arra, hogy ez a kormány szemét is csípi, nem véletlenül kérték be a szolgáltatóktól az átlagfogyasztásra vonatkozó adatokat. Ebből arra lehetett következtetni, hogy az átlag feletti fogyasztás árát itt is emelni készülnek, erre azonban nem került sor. Viszont fontos bejelentés ezzel kapcsolatban, hogy minden háztartásba kötelezően be kell szerelni az egyedi mérőket.

Vagyis nagyon szerették volna emelni az árat, de képtelenség lett volna meglépni komoly feszkó nélkül. Béla bácsi hiába spórolna szívesen a hidegben, ha Tóthék a hatodikon tesznek az egészre. Béla bácsi ezt hiába nehezményezi a lakógyűlésen, mindenki a nagy közöst leosztva fizet. De az üzenet egyértelmű: ezt a telet megúszták a távfűtöttek, de jövőre mérő alapján jöhetnek náluk is a világpiachoz közelítő díjak.    

Nem csak a hülye libsik fognak fázni

A visszataszító kommunikációs felszínnel próbálok a lehető legritkábban foglalkozni, lássuk inkább a lényeget, azt, ami történik, amit a döntéshozók csinálnak a szavakon túl. De ez a fázós idiótázás most annyira látványos, hogy nehéz elmenni mellette. Tényleg hónapokon keresztül üvöltözték max hangerőn a kormánypárti megmondók és kisebb elánnal a politikusok is, hogy baromság spórolni, csak a hülye európai libernyákok és magyar követőik akarják letekerni a fűtést. Erre a frissen bejelentett 18 fok a legalacsonyabb Európában, ennyiben én is bundagatyában, 3 takaróban és 10 zokniban tudnék értékelhető minőségű ülőmunkát végezni. A kormány a sokadik 180 fokos fordulatot mutatja be korábbi szavaihoz, ígéreteihez, illetve terveihez képest, de úgy tűnik, hogy a rajongótáborát ez nem zavarja.    

Várjunk csak az állampapír-vásárlással!

Gulyás Gergely egyik érdekes bejelentése az volt, hogy új állampapírok érkeznek és a meglevőknek is emelik a hozamait. Erre számítani lehetett, hiszen annyira rossz lett mára a lakossági papírok megtérülése, hogy elkezdték belőlük az emberek kivonni a pénzt. Pár órával a Kormányinfó után az Államadósság Kezelő Központ kiadott egy közleményt több infóval, a legfontosabb, hogy visszatér a diszkontkincstárjegy-hozamhoz kötött (a magas inflációt gyorsan lekövető kamatozású) Bónusz állampapír. Az időpontja is megvan, szeptember vége. Csakhogy még mindig fontos részletek hiányoznak ahhoz, hogy számolgatni lehessen, kinek mi éri meg. A jelenleg kapható inflációkövető (inflációt nagy késéssel követő) papírokkal is mindenki nagyot bukik idén (messze infláció alatt hoznak), de ez jövőre megváltozik. Ha tetőzik az infláció, ezek lesznek a legtutibbak, simán lehet, hogy lassan csökkenő hozamkörnyezetben megverik majd a most kibocsátásra kerülő újakat. Persze kérdés, hogyan változtatják meg az inflációkövető papírok kondícióit. Most mindenesetre célszerű megvárni, míg kijönnek a pontos kondíciós listák a változásokról, új kötvényekről.

Kivezetik a benzinárstopot?

Erről még nem döntöttek, a következő hetekre ígérik. Mivel nagyrészt a különböző típusú olajak közti árkülönbség révén a Mol ölébe csöppent exraprofit finanszírozza a lakosság olcsó üzemanyagát, e mellett a nyár végével és a fogyasztás visszaesésével hiányra is egyre kevésbé kell számítani, a politikai racionalitás abba az irányba mutat, hogy fenntartsák a 480 forintos kedvezményes árat. Az inflációs csúcsot is el lehet laposítani kicsit vele. Meglátjuk.

A legfontosabbról még semmi

Vészhelyzetben vagyunk, a gigantikus energiaárak miatt csődhullám közelít több iparágban, de a legfelkészültebb önkormányzatok sem tudják kigazdálkodni a szükséges összegeket télre. Ez jelenleg a legfontosabb probléma, amit az államnak kezelnie kellene, de semmi kézzelfogható információ arról, hogy kit és hogyan támogatnának, illetve mit engednek el. Egész Európa ezen küzd, már mindenhol minimum alakulnak a válságkezelő programok, nagy a lemaradás nálunk. Jó lenne, ha a következő kormányülés után már legalább az irányokat látnánk, hogy az érintettek fel tudjanak készülni – a szűk időszakra, vagy a leállásra.   

The post Öt gondolat bánt engemet a Kormányinfó után appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés