:
Breaking News

Tanárok százezreinek könnyíti meg a dolgát, fontos befektetést kapott a magyar startup

Tanárok százezreinek könnyíti meg a dolgát, fontos befektetést kapott a magyar startup

Angyalok szálltak be a Redmentába, a magyar startup nemzetközi piacra lépne.

140 ezer eurós, azaz nagyjából 56 millió forintos előmagvető befektetést kapott a feladatlap készítő edtech platform, a Redmenta. A platform online feladatlap készítő alkalmazást biztosít a tanárok számára: segítségével egyszerűbbé válik a tesztlapok alkotása és kiértékelése is, így lecsökkenti a jelentős, az óraadáson kívül a diákok anyagaival töltött időmennyiséget. Az alkalmazást ráadásul nem csak iskolai környezetre fejlesztették, vállalati belső oktatásokhoz, munkatársak betanítására vagy továbbképzésére is alkalmas.

Több ebből Öt gondolat bánt engemet a Kormányinfó után Az ukránok létrehozták a tűzvezetés Uberjét – interjú

A két középiskolás diák, egy pályáját elhagyó pedagógus és kommunikációs szakember indította magyar startup közel kilenc év után, üzleti modelljét és működését újraértelmezve lépett a növekedési pályára. Első, a magyar üzleti angyal közösség tagjaitól érkező jelentős tőkebevonásukkal a nemzetközi piacra lépnének – eddigi jelentős mérföldköveikről és jövőbeni terveikről Visy Zoltánnal, a Redmenta alapítójával beszélgettünk.

Hogy jutottak idáig?

„Hosszú keltetés volt” – kezdi Zoltán nevetve az elmúlt kilenc év tömörített történetét. A Redmenta 2013-ban alakult két középiskolás diák, egy pedagógus és egy marketingszakember ötleteként, az első években pedig még teljesen ingyenesen adták a tesztkészítést megkönnyítő szolgáltatásukat. Emiatt és a piac mérete okán indult be lassan a terv Zoltán szerint. „Kilenc évvel ezelőtt az oktatás digitalizációja sem Magyarországon, sem máshol nem tartott ott, hogy a termékünk egyből sikeressé tudjon válni.”

A Redmenta csapata a londoni Bettt Show-n idén márciusban.

Időközben a csapatban is több változás ment végbe, a Redmenta pedig ráállt egy folyamatos, de komótos léptekkel megtett növekedési pályára. Az aztán-jött-a-koronavírus toposza írta át jelentősen a startup üzletét is: az elrendelt korlátozásoknak köszönhetően megugrott az igény az online megoldások iránt, így a feladatlap készítő platformot is többen kezdték felkeresni.

„Már épp azon gondolkodtunk, hogy csináljuk-e tovább, vagy elengedjük” – mondja Zoltán.

 „A járványhelyzet azonban alaposan megdobta a felhasználói bázisunk, 200 ezerről 1 millió 300 ezer regisztrált felhasználóra nőttünk.” Ebből jelenleg mintegy 250 ezer fő az aktív havi felhasználó.

Mindent újraszabtak

Ahhoz, hogy a covid alatt megnövekedett forgalmat a már elavulóban lévő oldal helyett megfelelő, minőségi szolgáltatással tudják kiszolgálni, valamint az érdeklődést végre bevétellé is konvertálhassák, szinte teljesen újra kellett kódolniuk a felületet. Teljesen felújították a platformot, a mögöttes rendszereket és – legfontosabbként – az üzleti modellt is: a Lunar Programmal közösen dolgozták ki közösen azt az előfizetési rendszert, aminek segítségével az eddig támogatásokból és saját források felemésztéséből élő Redmenta monetizálható, valódi startupként tudott elkezdeni működni. Jelenleg négy csomagban értékesítik a szolgáltatásuk egyéneknek és intézményeknek is – az ingyenes indulófiókot bárki igénybe veheti.

Több ebből Tanárok százezreinek könnyíti meg a dolgát, fontos befektetést kapott a magyar startup Gauder Milán a Mastercard globális csúcsáig jutott – 21 év után most kicsekkol. Elmondta, miért

Hasonlóan fontos fejlődési pont volt a szolgáltatás javítása. Sok visszajelzés érkezett a tanároktól a feladatlap készítés funkcionalitására, új feladattípusok hozzáadására: már nem a lexikális tudásra építő tesztek, hanem a kommunikációs, együttműködési készségek, a kreatív gondolkodás és problémamegoldó stratégiaalkotás kulcsszavai tudják előremozdítani az oktatás minőségét. Ezt a szemléletmódot segítő és mérő feladatlapok készítésének eszköztárára feküdt rá alaposabban a Redmenta az elmúlt évben. „Akkor tudják elsajátítani Mátyás királyt, a földkéreglemezeket, a kovalens kötéseket vagy a Rómeó és Júliát a gyerekek, ha hétköznapivá tesszük, és univerzális készségfejlesztő eszközökkel gyakoroltatjuk a tananyagot” – meséli Zoltán.

Mire kaptak pénzt?

Skáláznák üzletüket és a nemzetközi piacra lépnének. A 140 ezer eurós befektetésből a társalapítóval és a Redmenta CTO-jával, Mérő Bálinttal két főről hétre növelték a csapatukat, intézményi és vallalati környezet igényeit kiszolgáló bővítéseket tettek elérhetővé. Eddig organikusan növekedtek Németországban, Franciaországban, de Dél-Amerikától Ázsiáig is megtalálták a felhasználók őket – most viszont koncentráltan figyelnének a külpiaci lehetőségekre is.

Ehhez az Egyesült Királyságban működő edtech startuppal, a Kinteracttal működnének együtt. „Iszonyatosan jó alkalmazás – pont azt tudja, amit mi nem, és pont az hiányzik belőle, amit a Redmenta adhat hozzá az üzlethez. Ha megvalósul ez az együttműködés, nagyon sok országba el tudunk jutni velük” – mondja Zoltán.

Kiktől érkezett a befektetés?

Az első, pre-seed kör vezető befektetője az a Csillag Péter, aki nemrég adta el közel 42,5 millió dollárért – azaz kb. 13 milliárd forintért – Földi Péterrel alapított saját cégét, a Starschema-t. Péter időközben a Magyar Üzleti Angyal Egyesület, azaz a Hunban elnökévé vált, ebből az egyesületből érkezett a szindikált befektetés többi tagja is: Fülöp András, a Deloitte tanácsadó cég tavaly leköszönt magyarországi vezérigazgatója, Szakacsits Szabolcs, a Tuxera alapítója és CTO-ja, Wohlmuth Máté, a Coding Sans vezérigazgatója, valamint Gyurácz Németh Iván, az Absolvo Consulting partnere csatlakoztak az üzletbe.

„Ez az első oktatástechnológiai befektetésem, és örülök, hogy mindjárt egy ilyen erős piaci jelenléttel rendelkező, sok felhasználó által validált termékbe, egy ilyen erős csapatba fektethetek” – mondta Csillag az üzletről.

„Bízunk benne, hogy a Hunban tagok által biztosított tőkét és támogatást, mentorációt hatékonyan használják fel, jelentős piaci sikereket érnek el mind itthon, mind külföldön.”

Üzlet Forbes 3 perc olvasás
Felvásárolták a Szilícium-völgy nagyágyúinak dolgozó magyar adatbányász céget
Üzlet Forbes 5 perc olvasás
Sejtettük, hogy drága lesz, de sokkal drágább volt – 5 tanulság egy magyar cég útjáról a felvásárlásig
Interjú Zsiborás Gergő 25 perc olvasás
A fehér középosztály vegyvédelmi ruhában indult a bioszőlőért, miközben tombolt a járvány – interjú

A 140 ezer eurós befektetés után a következő körrel a Redmenta már magyar és nemzetközi, intézményi kockázati tőkebefektetők felé mozdulna – a nagyobb kockázatokkal rendelkező kezdeti szakaszban egyelőre egyszerűbb volt az üzleti angyalok meggyőzése, mondja Zoltán.

„A befektetés érdekessége, hogy idehaza először használtunk egy nemzetközi piacon már bevált befektetési platformot, amivel a szindikáltbefektetések (amikor több befektető fektet be egyszerre ugyanabba a cégbe) válnak jelentősen gyorsabbá, olcsóbbá, egyszerűbbé” – tette hozzá Mérő Bálint, a Redmenta társalapítója.

The post Tanárok százezreinek könnyíti meg a dolgát, fontos befektetést kapott a magyar startup appeared first on Forbes.hu.