A mi banánhéjunk egy fullánk volt. Történt, hogy szombaton kimentünk a Dunaszigetre, ott is a vizes játszótérre (Wasserspielplatz). Ez messze nem egy hagyományos játszótér, itt a víz körül forog minden, így ki lehet próbálni egy aprócska tavacskán, hogy milyen átkelni egy kötélen húzott komppal, mi fán terem a zsilip, hogyan hajt meg a víz egy kereket, ami alapján a vízimalom is működik, van egy kis vízesés, és még számtalan dolog, ami a vízzel kapcsolatos. Legalább olyan eredeti, mint amilyen a hatalmas Gulliver-park volt Valenciában (a fekvő hős volt az óriás, és mi, látogatók a lilliputiak), vagy a hatalmas kalózhajó a madridi lakásunk előtt. Mi jobban lelkesedtünk, mint Duska, akiben már megjelent a felnőttes távolságtartás, mintha már nem illene hozzá a túlzott rajongás. Persze ez nem akadályozta meg benne, hogy pár perc múlva már teljesen belakja az egészet, hol a gázlóknál, hol a homokos parton, hol a hídon bukkanjon fel. Szemmel is fárasztó volt követni. És ahogy ez lenni szokott Bécsben, pillanatok alatt talált magyar játszótársat.