:

A dolgozók többsége nem is számol vele, hogy extra béremelést kap

A magyarországi dolgozók negyede kap vagy kapott év közben az infláció miatt béremelést. Ugyanakkor kevesebb, mint ötödüknek emelkedett a fizetése az év elején és év közben is. 

Ez derül ki a Publicis-nek a Népszava számára készített kutatásából. A lap cikke szerint az alkalmazottak 70 százaléka nem kapott év közben béremelést, 41 százalékuk pedig nem is számít rá, hogy bármivel is ellentételezik számára az inflációt.

A foglalkoztatottak 42 százalékának bérét ráadásul már az idei év elején sem emelték, további 6 százalékuknál pedig csak év közben került erre sor.

Ahogyan arról múlt héten mi is írtunk, ismét évtizedes rekordot döntött a drágulás: az éves infláció a KSH szerint augusztusban már 15,6 százalék volt, 2021 augusztusához viszonyítva az élelmiszerek ára pedig 30,9 százalékkal nőtt. Ilyen makrokörnyezetben nem meglepő, hogy az alkalmazottak 89 százaléka szerint fizetésének növekedése nem követi az árak emelkedését. Ezen belül 13 százalékuknak nőtt ugyan valamennyire a fizetése, de az árak emelkedésével annak mértéke nem tartott lépést.

Több ebből Nemcsak a trónt, Erzsébet hatalmas vagyonát is örökli III. Károly Botrányosan kevés lehet a novemberi nyugdíjemelés

A cégek mindegyike igyekszik igazodni a piachoz, az áremelkedésekhez, és igyekszik megtartani a jó munkaerőt.

A rendkívüli béremelés azonban messze a vállalatok kisebb részére jellemző csupán –

fogalmazott Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke. Szerinte ugyanis nem csak az a kérdés, melyik cégnél érzik úgy, hogy emelni kell a béreket, hiszen a munkaerőhiány általános probléma, hanem az is, hogy van-e erre forrás.

Többen is emeltek

Az utóbbi időszakban a cégek egyre inkább rákényszerültek az év közbeni bérkorrekcióra.

A Dechatlon például augusztus elsejével emelt fizetést, idén harmadszor. Múlt hétfőn a Magyar Telekom jelentette be, hogy egyszeri, hárommilliárd forint összegű javadalmazást fizet ki munkatársainak, ezzel támogatva őket a növekvő inflációs nyomásból eredő növekvő megélhetési költségek fedezésében. A Telekomnál 2023. január 1-jétől bérfejlesztésben részesülnek a dolgozók, amely várhatóan 4,2 milliárd forinttal emeli meg a bérköltségeket 2023-ban. A Mol múlt héten jelentette be, hogy idén több mint nyolcezer magyarországi dolgozójának ad extra juttatást, amelynek első részletét már szeptember elején megkapták az érintettek.A CIB Bank is lépett: hétfői közlésük szeirnt egységes összegű egyszeri kifizetést nyújt dolgozóinak, összesen 420 millió forintot fordít erre.

The post A dolgozók többsége nem is számol vele, hogy extra béremelést kap appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés