Háború, infláció, energiaválság, ellátás láncok zavara – minden, ami korábban kiszámítható volt a piacon, rendkívül változékony lett. Hova tegye ilyenkor a pénzét az egyszeri kisbefektető? Tippek és trükkök, az egyik legnagyobb magyar kisbefektetőtől, Korányi G. Tamástól.

Néhány évtizedes személyes tapasztalat, hogy az igazi tőkepiaci viharokra nem túl gyakran, talán évtizedenként kerül sor. 1987, 1998, 2008, 2020, ám a covid-válságból alig lábaltunk ki, jött az újabb, a 2022-es. Háború, energia- és élelem-válság, recessziós félelmek, és infláció, amelyeket a magyar piacon még tetéz a brüsszeli vita, és a forint ezzel járó vesszőfutása.

Naponta jelennek meg a sajtóban egyre vészjóslóbb jövendölések a legkülönbözőbb guruktól, a szalagcímek minden eddiginél nagyobb tőzsdei válsággal riogatnak. Szerkesztői pályámból persze magam is tudom, hogy ez nem is lehet másként, az olvasók ingerküszöbe nő, és különben is: ha nem jön be a vészjóslás, senki sem fogja számonkérni (legfeljebb néhány csalódott shortos).

A gödör alját persze csak utólag látjuk, és hiába követik a nagy eséseket korrekciók,

igazán bonyolult világpolitikai helyzetben nem annyira a chartok, inkább a valós tények, hírek mozgatják az árgörbéket.

Ilyenkor tér el alapvetően eltér egymástól a spekuláns és a befektető követendő útja. A spekuláns a hangulattól függően akár napon belül is válthat longról short pozícióra, és ha nincs világos elképzelése a következő napok, hetek folyamatairól, nyugodtan lezárhatja valamennyi pozícióját és pénzben ülhet. Néhány napos, hetes távon nem bántja az infláció, legfeljebb arra kell ügyelnie, hogy milyen devizában ücsörög éppen.

A jó élet Korányi G. Tamás 6 perc olvasás

Egyre több kép kerül 50-100 millió forintba – a műtárgyak inflációja egy gyűjtő szemével

Pénz Korányi G. Tamás 4 perc olvasás

Viharos közgyűlés idézte a magyar tőzsde hőskorát: mi lesz a Magyar Telekommal?

Hogy gondolkodjon a befektető?

A befektető – akikből azért minden piacon nagyságrendekkel van több, mint napi játékos spekulánsból, legalábbis a magánszemélyek között – viszont nincs könnyű helyzetben. Persze, záporoznak rá a jó tanácsok: dobja el a fix kamatozású eszközöket, vegyen változó kötvényt, kerülje a kockázatot, óvakodjon a felülértékelt energetikai papíroktól, az autóipartól, a fogyasztási cikkek gyártóitól vagy a kiskereskedelmi cégektől, infláció közepette ne tartson aranyat, nyersanyag-pozíciót (vagy éppen ellenkezőleg), diverzifikáljon országok és ágazatok között és így tovább.

De ezek többségével nemigen tud mit kezdeni.

Ha mindet megfogadná, hetente rendezhetné át a teljes portfólióját, és akkor a jutalékok, díjak, esetleg adók még többet vinnének el, mint az ármozgások.

Ne felejtsük, hogy például a magyar piacon az intézmények 0,03-0,06 százalékos díjjal kereskednek, a magánbefektetők viszont 0,2-0,8 százalékkal, és most jön a minden vételre kivetett 0,3 százalékos tranzakciós illeték, amelyet a brókerházak aligha fognak szó nélkül, saját eredményük terhére lenyelni.

A diverzifikációhoz pedig eleve komolyabb portfólió-méret kell, ha túl kicsik a tételek, nagyobb a jutalék, nem is beszélve arról, hogy 30-40-féle részvényre, kötvényre figyelni már kemény feladat. Persze, szórakoztató is, leginkább a magamfajta, más tevékenységtől már visszavonult, idővel bőven rendelkező befektetőnek.

Korányi G. Tamás a tőzsdetörténeti gyűjteménye pár darabjával. Fotó: Orbital Strangers.

Aki persze éppen egy pénzhegyen ül, szabadon választhat, kedvére állíthatja össze az adott pillanatban optimálisnak érzett portfóliót. Felteheti magának a szokásos kérdéseket: részvény vagy kötvény, forint vagy deviza, ezen belül euró vagy dollár? Irigylésre méltó helyzet a legtöbb olyan befektető számára, aki esetleg évtizedek óta építget magának egy stabil portfóliót, amelyben a folyamatos jövedelemtermelés és a hosszútávú értéknövekedés szempontjai is érvényesülnek.

A többség azonban legfeljebb a folyó megtakarításainál dönthet egészen szabadon, pénze többségénél csak az átrendezés jöhet szóba.

Az viszont gyorsan, mivel az évtizedek óta nem tapasztalt infláció alaposan erodálja a befektetések értékét, nincs az a korábban biztosnak tűnő osztalékpapír, biztos kilátásokkal kecsegtető kötvény, amelynek hozama ezt tudná ellensúlyozni.

Jók a kalandos államkötvények?

A portfóliónk melyik elemét változtassuk meg leghamarabb? Nincs biztos recept, és is legfeljebb saját dilemmáimat tudom megosztani az olvasóval. Évtizedek óta a magyar piacon mozgok, befektetéseim zöme forintalapú. A korábbi, szuper-állampapírnak hívott MÁP Plusz állampapírt (4,95 százalékos hozam) már egy ideje átváltottam az inflációkövető Prémium Magyar Állampapírra, ám a valódi infláció-követés csak az egyéves, 6,6 százalékot hozó türelmi időszak után indul be. Az átmeneti pénzösszegek elhelyezésére újra jó lehet a jó öreg diszkont kincstárjegy, már 3 hónapra is elérhető a 10 százalékos hozam.

A magazin Topolay Gábor 4 perc olvasás

Vett egy tőzsdét, majd elfogta az iraki hírszerzés – részletek a legsikeresebb magyar kisbefektető életéből

Üzlet Topolay Gábor 9 perc olvasás

Ide teszi a pénzét az egyik legsikeresebb magyar kisbefektető

A hozamvadászat jegyében a külföldi kötvények közül vettem dollárban denominált angolai és tunéziai államkötvényt, 12, illetve 24 százalékos hozammal, ám – főként az utóbbinál – azért távolról sem elhanyagolható az államcsőd kockázata. A kalandosabb államkötvény-befektetésekhez viszonylag nagyobb portfólió kell, nem érdemes a teljes portfólió 2-5 százalékánál többet kockáztatni. Ugyanakkor a „biztosnak tűnő” devizás kötények hozama még ma sem haladja meg az 5 százalékot (esetleg ausztrál dollárban a 6,5-öt).

Még nagyobb dilemma, hogy mit csináljunk azokkal a portfólió-elemekkel, amelyekről azt gondoljuk, hosszútávon – ha „helyreáll a világ rendje” – továbbra is vonzóak, csak éppen most már nem vennénk meg őket.

Mik a kedvenc magyar papírok?

Hogy a kedvenc magyar papírjaimnál maradjak: nem szívesen szállnék ki 8500 forinton az OTP-ből (már beárazódott a különadó, az orosz és ukrán leánybank veszteségei, de a szlovén akvizíció még nem), 7700-nál a Richterből (a Vraylar-pénz dollárban érkezik, az orosz piac sem esett vissza, hosszú távon ígéretesek a kutatások).

A fukar osztalékpolitikájáról ismert Magyar Telekom annyira alulértékelt, hogy – főleg a Vodafone-deal csaknem háromszoros árazásának fényében – sajnálnám most eladni, a Duna House, Auto Wallis és az Alteo esetén az utóbbi egy év akvizíciói, a Masterplastnál a beruházások éppen most készülnek termőre fordulni, a Duna House esetében ráadásul egy méretes rendkívüli osztalék sem kizárt. Néhány papírnál (4iG, Állami Nyomda, Nap Nyrt.) a likviditás hiánya is határt szab a gyors ki-be szállásnak:

ezekből, ha egyszer felszámolok egy pozíciót, szinte biztos, hogy nem akkor szállok komolyabb tétellel vissza, amikor én szeretném.

A magyar részvények jelentős része az utóbbi években már többé-kevésbé kiszámítható osztalékpolitikát követ, lehet tudni, kik azok, akik fizetnek, és kik, akik a növekedésre hivatkozva nem. Befektetőként az előbbieket persze jobban szeretem.

És mi a biztos recept?

Az első csoportnál korábban fontos szempont volt, hogy az osztalék legalább az inflációt hozza,

ám erre – sőt, az osztalék felére sem – jövőre gyakorlatilag egyetlen magyar részvénynél sincs esély.

Ráadásul hiába „jön jól” az infláció bizonyos ágazatoknak, Európa-szerte terjedő gyakorlat a pénzügyi vagy energetikai extraprofit kiszámíthatatlan mértékű megadóztatása, amiben a magyar kormány kifejezetten innovatív. Így nem valószínű, hogy a Mol 300 forintos osztalékrekordja jövőre megismétlődik, ez meg is látszik az olajpapír árfolyamán.

Nincs igazán jó recept, a profi alapkezelők teljesítményén is látszik, hogy 2022 nem lesz igazán jó évük. Ilyenkor fontos igazán a befektetői erények közül a türelem és a mértékletesség. Nem a piacot kell megvernünk, fontosabb talán egy jól felépített portfólió megőrzése, átmentése a jobb időkre. Bízhatunk abban, hogy a magas inflációjú időszakok után az igazán jó részvények (ezek köre persze nem esik feltétlenül egybe a korábbiakkal) reálértéken is be tudják hozni a lemaradásukat. A magyar tőzsde első aranykora – a kilencvenes évek második felében – éppen az 1990-1995 között átlagosan is évi 24 százalékos infláció csökkenésével eset egybe.

Korányi G. Tamás, kisbefektető, műgyűjtő.

A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlen tükrözi a Forbesét.

The post Pénzhegyen ülsz, és nem tudod, mit kezdj vele? Tanácsok a magyar milliárdostól appeared first on Forbes.hu.