:

Kipróbálhatja a masinát, ami megmondja milyen gyorsan öregszik

Kipróbálhatja a masinát, ami megmondja milyen gyorsan öregszik

Két év online megoldás után ismét élő programokkal várja látogatóit a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) a Kutatók Éjszakáján. Az intézet egymáshoz közeli, Kende utcai és Lágymányosi utcai épületeiben szeptember 30-án körbejárhatják az érdeklődők az intézet új Innovációs és Demonstrációs Terét. Itt robotokkal és mesterséges intelligencia (MI) megoldásokkal találkozhatnak, emellett pedig saját hardvertörténeti kiállítással, a biológiai öregedést felismerő algoritmussal és logikai feladványokkal is találkozhatnak az érdeklődők, derül ki a közleményből.

Terítéken a robotika és az MI

A legnagyobb nemzetközi tudománynépszerűsítő programsorozat keretében szervezett első előadás az öregedés órákról fog szólni, amelyek olyan mesterséges intelligencia eszközök, amely képesek a biológiai életkorunk meghatározására.

Az öregedés órákkal például kimutatható, hogy lassabban vagy éppen gyorsabban öregszünk, mint mások, illetve használhatók potenciális megfiatalító kezelések tesztelésére.

Az előadás után interaktív bemutató is lesz, így bárki tesztelheti magát. A SZTAKI Innovációs és Demonstrációs Terében újszerű robotikai alkalmazások várják az érdeklődő kicsiket és nagyokat. A látogatókat lerajzolja az egyik robot, míg a másikkal bárki közösen szerelhet össze egy alkatrészt, miközben virtuális valóság alapú biztonsági rendszer segíti a munkát. De látható lesz pakoló, vagy mozaik darabokat összerendező robot is. Emellett ott lesz a SZTAKI portrérajzoló robotja is.

Harminc év magyar hardverei

A SZTAKI az alapításakor is kulcsfontosságú kutatóintézetnek számított: a szocializmus alatt élő embargó miatt a nyugati országok fejlesztései nem, vagy csak alig juthattak el Magyarországra, az intézet saját eredményei azonban segítettek abban, hogy a hazai tudományos közeg lépést tarthasson a nemzetközi trendekkel. A múltból a jövőbe kiállításon ezen fejlesztések közül mutatnak be néhány fontos mérföldkövet. A Kutatók éjszakáján Manno Sándor fejlesztőmérnök vezeti körbe az érdeklődőket, aki maga is sok bemutatott eszközön dolgozott a vasfüggöny idején.

Emellett a látogatók logikai és ügyességi feladatot is megoldhatnak. Végül virtuális utazást tehetnek térben és időben a Vaskori Duna Út hazai és külföldi helyszínein a SZTAKI eLearning Osztálya által fejlesztett többnyelvű okostelefonos alkalmazással. A program azért is érdekes, mert a Duna-medence vaskori régészeti örökségét bemutató Vaskori Duna Út 2021-ben elnyerte az Európa Tanács Kulturális Útvonal tanúsítványát.

Lányi Örs további cikkei Fontos Instagram funkciót kapnak meg a magyarokMáris visszaélnek II. Erzsébet halálávalBeperelték a Teslát, mert milliókat kér nem létező szoftverekért

The post Kipróbálhatja a masinát, ami megmondja milyen gyorsan öregszik first appeared on 24.hu.