:

Először nemet mondtam Steve Jobsnak – 5+1 inspiráló gondolat az Apple társalapítójától

Először nemet mondtam Steve Jobsnak – 5+1 inspiráló gondolat az Apple társalapítójától

Steve Wozniak az Apple ellentmondásos, egyben megkerülhetetlen figurájának számít, az általa tervezett számítógép alapozta meg a világ legismertebb márkái közé tartozó vállalat későbbi sikerét. A világcég társalapítója a napokban Kölnben, a Digital X konferencia színpadán mesélt az innovációhoz szükséges gondolkodásmódról, a kedvenc autómárkájáról, valamint a Szilícium-völgyi kezdetekről.

1. A csodagyerekségről

Egyes források szerint Steve Wozniak kétszázas IQ-val rendelkezik (elméletileg ez a legmagasabb elérhető pontszám, a gyakorlatban viszont van pár eset, amikor magasabb értéket érnek el), a mérnök úgy pontosított a színpadon, hogy kétszáz feletti volt az eredménye. Ezt azonban sokáig nem hozták tudomására.

Szerencsés vagyok, hogy a szüleim nem mondták el nekem, hogy pontosan milyen eredményt értem el az IQ-teszten gyerekként. Egyszerű körülmények között neveltek, én pedig ehhez hasonló, átlagos életet akartam élni.

Így csak jóval később, fiatal felnőttként jött rá, hogy kiemelkedő képességek birtokában van társaival szemben. Egyedül azt érzékelte, hogy a suliban neki voltak a legjobb jegyei matematikából és természettudományokból. „Amikor visszagondolok a korszakalkotóként elkönyvelt alkotásomra (azaz az Apple II modellre – a szerk.), felteszem a kérdést: hogyan pattant ki egy ilyen eszköznek az ötlete a fejemből?

Tényleg zseni lennék? Ma már nem tartom magamat annak. Azonban még mindig profin tudom elhitetni másokkal, hogy óriási koponya vagyok.”

A jó élet Szalai Péter 8 perc olvasás
Brutálisan drágák az új Apple cuccok, de az igazi forradalom idén (is) elmaradt
Üzlet Vaszkó Iván 11 perc olvasás
Minden szülői törődést magukkal vittek Cambridge-be és a Harvardra a magyar Láda testvérek. A Facebook csúcsán kötöttek ki

2. A kezdetekről

Wozniak állítja: se benne, se Steve Jobsban nem tudatosult a kezdetekben, hogy mekkora utat fog bejárni a közösen alapított cégük. Öt éve voltak a legjobb barátok, amikor létrehozták a mára a világ egyik legértékesebb és legismertebb márkájának számító Apple-t. Wozniak ekkoriban a Hewlett-Packardnél tervezőként dolgozott, szenvedélyesen szerette a munkahelyét, ezért amikor Jobs befektetőket talált az Apple II finanszírozásához, Wozniak először nemet mondott.

Engem sosem érdekelt a cégalapítás. Steve javaslata volt az Apple megalapítása, én csupán meg akartam mutatni minél több embernek, hogy milyen jó mérnök vagyok. Olyan eszközöket akartam létrehozni, amitől a többi szakember eldobja az agyát.”

A barátai győzködni kezdték, végül beadta a derekát. „Azzal a feltétellel szálltam be a projektbe, ha megmaradhatok csak és kizárólag mérnöknek és nem kell cégvezetéssel foglalkoznom.”

Steve Wozniak

1950-ben született Kaliforniában, elektromérnökként végzett a Berkeley Egyetemen. 1976-ban alapította meg Steve Jobszal közösen az Apple Computer nevű vállalatot. Az Apple I elkészítésében is részt vett, de az úttörőnek számító Apple II modell tekinthető a saját tervezésének, ami az első olyan személyi számítógép lett, ami az átlagfelhasználók érdeklődését is felkeltette. A vállalat 1980-ban tőzsdére ment, piaci értéke meghaladta az 1 milliárd dollárt, ami akkoriban kirobbanó sikernek számított. Wozniakot a cég részvényei azonnal multimilliomossá tették. 1985-ben visszavonult, azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal az Apple tiszteletbeli alkalmazottja.

3. Az első (és második) Apple számítógépről

A cég indulását az Apple I modell megjelenésétől számítja a közvélemény, a társalapító mégsem túl büszke rá. Az eszköz állítása szerint nem illeszkedik a Wozniak-tervezések sorába: egyszerűbb volt a többinél. Nem volt pénze másra, így többtucat papírt írt tele az első, majd később a második modell működéséhez szükséges program gépi kódjával. Az igazi sikert az Apple II modell hozta el, amit az egyik első tömeggyártású mikroszámítógépként tartunk számon. Steve Jobs csak a dizájnért volt felelős, a tervezés Wozniak munkáját dicséri.

Más is érdeklődött a tervezésem iránt, de túl szégyenlős voltam ahhoz, hogy akárkivel céget alapítsak. Nem kell szépíteni, egy igazi kocka voltam. Ezért lett a cégtársam a legjobb barátom, Steve Jobs.”

4. Az innovációról

Wozniak szerint az innovátorok és a mérnökök sok mindenben hasonlítanak, mégsem ugyanolyanok. „Szükséged van a mérnöki képességekre ahhoz, hogy feltalálj valamit, de az igazi feltalálót egy dolog emeli ki a többiek közül: miután a fejébe vett egy ötletet, rögtön ki akarja próbálni, hogy működőképes-e az elképzelés és be akarja bizonyítani ezt másoknak is. A jó ötlet nem minden, át kell tudni ültetni a valóságba is.”

Erre nem mindenki képes, sőt, Wozniak szerint az innováció létrehozásához bizonyos személyiségjegyekre van szükség. „Ha a személyiséged – ami jellemzően 18 és 23 éves kor között szilárdul meg – nem ebbe az irányba fejlődik, akkor el kell, hogy szomorítsalak. Az innováció létrehozásához szükséges mindset nem tanulható tankönyvekből.

Próbálkozhatsz szüntelenül, de mindig lesz egy szűk kör, akik különösebb erőfeszítés nélkül feltalálnak valami sokkal jobbat. Én egyike vagyok ezen kevés embereknek.”

Steve Wozniak (középen) a Digital X színpadán. Beszélgetőtársai: Wolfgang Weimer, a Cicero alapítója és kiadója (jobb) és Hagen Rickmann, a Telekom üzleti ügyfelekért felelős ügyvezető igazgatója.

5. A mesterséges intelligenciáról

A mesterségesben hiszek, az intelligenciában kevésbé.

Jelenleg a számítógépek által végzett műveletek legmagasabb szintjét nevezzük mesterséges intelligenciának. Egy számítógép rengetegszer meg tudja csinálni azt, amire az ember nem képes. Meg tudja tanulni, hogyan kell megoldania egy adott problémát és egészen addig hatékonyan működik, amíg körülmények kicsit meg nem változnak.” Példának hozza a sakkot: kiválóan sakkozik a mesterséges intelligencia, míg ki nem találnak egy teljesen új szabályt, ami miatt a teljes játékhoz használt mesterséges intelligenciát ki kell cserélni.

5+1. Elon Musk autóiba nem szívesen ül be

Wozniak a beszélgetés egy pontján bevallotta: nem szívesen cserélgeti az autóit, többek között kilenc évig egy Toyota Priust vezetett. Sokáig Teslája volt, de az elektromos autó érintőképernyőjével nem tudott megbarátkozni, így a jövőben nem kísérletezik velük tovább. Német gyártmányok közül legszívesebben Mercedest vezet.

A német mérnökök az egész autót az ember igényei köré szabják. Ezt az Apple-nél is nagyon fontosnak tartottuk.”

Borítókép: Deutsche Telekom (középen Steve Wozniak)

The post Először nemet mondtam Steve Jobsnak – 5+1 inspiráló gondolat az Apple társalapítójától appeared first on Forbes.hu.