:

Komoly hiányról számolt be a világ egyik legnagyobb autógyártója

Az infláció egymilliárd dollárral növeli meg a Ford Motor beszállítói költségeit csak ebben a negyedévben.

A Fordnak is többe kerül a gyártás, az infláció miatt egymilliárd dollárral fizetnek többet beszállítóiknak  a folyó negyedévben az előző év ugyanezen időszakához képest, írja a Reuters.

Van ennél is nagyobb baj

De vannak más problémák is az ellátási láncban, ami az értékesítésekre is nagy terhet ró, a cég becslése szerint úgy

40-45 ezer autót kell raktáron tartaniuk hiányzó alkatrészek miatt,

azt azonban nem részletezte, milyen alkatrészekről van szó. 

Több ebből Csak a középiskolákban lesz 18 fok télen – megjelentek a részletek Elemzők: ekkor fog tetőzni az infláció – nagyon rosszak a számok

4 milliárd dollárral kerül többe az évük

Az USA második legnagyobb autógyártója a közleményben megerősítette, hogy 11,5 és 12,5 milliárd dollár közötti kamat- és adózás előtti korrigált eredményre számít. Júliusi közlésük szerint a bevételeiket leginkább a magas árrésű járműveknek köszönhetik. Akkor azt mondták, éves szinten négymilliárd dollár többletköltségre számítanak az infláció miatt. 

Borítókép: Ford Motor

The post Komoly hiányról számolt be a világ egyik legnagyobb autógyártója appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés