:

A föld alá kerül Európa legújabb autópályája

A föld alá kerül Európa legújabb autópályája

Több mint egy évtizedig tartott a tervezése és az engedélyezése Európa legnagyobb egyik infrastrukturális projektjének, amely a jelenlegi tervek szerint 2029-re készülhet el. A Balti-tenger alatt 40 méterrel húzódó, Dániát és Németországot összekötő 18 kilométer hosszú Fehmarnbelt-alagút építési költsége több mint 7 milliárd euró (2792 milliárd forint) lesz – írja a CNN.

Összehasonlításképp: az Angliát és Franciaországot összekötő, 1993-ban elkészült 50 kilométeres Csatorna-alagút mai árfolyamon több mint 13,6 milliárd euróba (5420 milliárd forintba) került. Ez azonban fúrógép segítségével készült, nem pedig előre elkészített alagútszakaszok süllyesztésével, mint ahogy a mostani dán-német projekt.

A kivitelezés első lépéseként néhány hónapja elkészült egy ideiglenes kikötő a dán oldalon, ahol az a gyár kap majd helyet, ahol elkészítik az alagutat alkotó 89 részből álló masszív betonszakaszt. Henrik Vincentsen, a projektért felelős állami tulajdonú dán Femern A/S vezérigazgatója elmondta, a várakozások szerint az első gyártósor legkésőbb jövő év elején kész lesz. 2024 elejére pedig akár már az első alagútelem letételéhez is meglehet minden, ami kell.

Ezek egyesével 217 méter hosszúak, 42 méter szélesek és 9 méter magasak lesznek, súlyuk pedig 73 ezer tonna körül lesz – ami 13 ezer elefántnak felel meg.

A szekciókat közvetlenül a tengerfenék alatt helyezik majd el, a legmélyebb ponton mintegy 40 méterrel a tengerszint alatt. Az egyes elemeket uszályokkal és darukkal mozgatják majd a helyükre – az összes szakasz elhelyezése nagyjából három évet vesz majd igénybe.

Femern A/S

Az alagutat a német Fehmarn-sziget és a dán Lolland-sziget közötti szoroson, a Fehmarn-övön keresztül építik meg, és a Rødby és Puttgarden közötti jelenlegi kompjárat alternatívájaként. Ez évente több millió utast szállít. Míg a kompnak jelenleg 45 percet vesz igénybe az út, addig vonattal mindössze hét perc, autóval pedig 10 perc lehet az idő az építkezés befejezése után. Az alagút, amelynek hivatalos neve Fehmarnbelt Fixed Link, a világ leghosszabb kombinált közúti és vasúti alagútja lesz.

Kettő kétszer kétsávos autópályából, egy szervízútból és két vasúti pályából áll majd.

A vonat- és autós közlekedés mellett az alagút várhatóan pozitív hatással lesz a teherszállító teherautókra és vonatokra is, mivel a Svédország és Közép-Európa közötti szárazföldi útvonal a jelenleginél 160 kilométerrel rövidebb lehet.

Lányi Örs további cikkei Megszűnik az Xbox egyik legidegesítőbb funkciójaMeghackelték a Revolutot, felhasználók adatai lehetnek veszélybenRobotok erejét kapják meg a gyári munkások

The post A föld alá kerül Európa legújabb autópályája first appeared on 24.hu.