:

Íme a fűtési szigor kivételei: miért vannak ott a listán Matolcsyék is?

Ha nem lenne Alaptörvény, akkor talán 18 fok feletti hőmérséklet sem a Magyar Nemzeti Banknál. A kormányrendelettől függetlenül is tervezik a jegybanknál csökkenteni a hőmérsékletet, de nem tudni, hány fokra.

A hétfő éjszaka megjelent Magyar Közlöny az állami intézmények többségében 18 Celsius fokos hőmérséklet-korlátozást vezetett be a fűtési szezonra. Az erre vonatkozó kormányrendelet – ami úgy fogalmaz, hogy az állami intézmények „helyiségeiben, tereiben a fűtés útján biztosított léghőmérséklet (…) a 18 Celsius-fokot nem haladhatja meg” – több ponton is kivételeket szab meg.

Nem terjed ki a fűtési szigor

az egészségügyi, a bentlakásos ellátást nyújtó szociális, valamint a gyermekvédelmi és a bölcsődei ellátást nyújtó intézményekre,a nagyközönség számára nyitva tartó uszodai létesítményekre,köznevelési és szakképző intézményekben legalább 18 foknak kell lennie, kivéve azokban a köznevelési intézményekben, ahol 14 év alattiak gondozása, oktatása zajlik, ott legalább 20 fokot kell biztosítani,illetve a Matolcsy György-féle Magyar Nemzeti Bankra (MNB) sem. Több ebből Ez a pornó nem mocskos, nőknek szól, és nem is látod – mégis millióeurós üzletet épít belőle 28 évesen Eltérő irányba mozdultak az üzemanyagárak

Utóbbiról a rendelet úgy fogalmaz, hogy „a Magyar Nemzeti Bank, valamint a Magyar Nemzeti Banknak a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:2. §-a szerinti többségi befolyása alatt álló gazdasági társaság” kivétel, ergo nem számít intézménynek, így pedig a fűtési korlátozás sem vonatkozik rá.

A Telexnek, aki a szóban forgó passzusról cikkezett, megerősítette az MNB, hogy „az érintett kormányrendelet hatálya nem terjed ki a jegybankra”.

A válasz szerint az MNB szervezeti, működési és gazdálkodási függetlenségét az Alaptörvény és a jegybanktörvény biztosítja.

Ez szerintük kiterjed arra is, hogy az MNB, „valamint szerveinek tagjai a törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat sem a Kormánytól, más szervezettől, vagy politikai párttól”. Hozzátették, hogy a fentiek fényében nem vettek részt a fűtési rendelet megalkotásában sem.

A jegybank azt is megírta, hogy önkéntesen kialakított és működtetett energiahatékonysági- és takarékossági programjának amúgy is része a hőmérséklet csökkentése, bár azt a Telex kérdésére sem konkretizálták, hogy hány fokkal terveznek a fűtési szezonban.

The post Íme a fűtési szigor kivételei: miért vannak ott a listán Matolcsyék is? appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés