:

Elhunyt a magyar IT-biztonsági piac egyik fontos úttörője, Papp Péter

Elhunyt a Kancellár.hu információbiztonsági cég alapító-vezérigazgatója, Papp Péter. A magyar IT-biztonsági piac fontos alakja volt, aki szakmai tudását üzleti sikerre vitte, de felelősséggel gondolt a jövőre is.

„Papp Péter 2022. szeptember 18-án rövid, súlyos betegség következtében elhunyt. Álmait már nélküle kell megvalósítanunk” – jelent meg a Kancellár.hu oldalán a szomorú hír.

A magyar határtól pár kilométerre, az erdélyi Nagykárolyban született üzletember 14 éves korában nyerte első pénzdíjas számítástechnikai versenyét (egy ZX Spectrumon, Assemblyben kellett programozni). Ekkor olvasott először a Számítástechnika magazinban a vírusokról, és már akkor érezte, hogy az informatika csúcsa a biztonságtechnológia.

A gimnáziumot már a nagyszülői házba visszaköltözve, Hatvanban végezte. „Én voltam a szegény erdélyi srác, ki kellett vívnom az elismerést” – mesélte 2014-ben a Forbesnak. A matematika fakultáción ez sikerült is. Innen egyenes út vezetett az ELTE programozó-matematikus szakára, ahol nagyon erős volt az elméleti képzés.

A Budaörsi úti kollégiumban egyik szobatársának volt gépe, azon dolgoztak hárman, rengeteg okos ember volt ott, és rengeteget segítettek egymásnak. „Gyakorlatilag többet tanultam a kollégiumban, mint az egyetemen.” Nem véletlen, hogy cégét is innen építette fel.

A Forbesnak korábban azt mondták partnerei, ügyfelei, hogy ördögien bánt a telefonnal, el tudta adni magát, de sosem tukmált.

Öt erős mondat

1. A kettes számrendszerből mindent lehet csinálni: pucér nőket és deviza swap ügyleteket is.

2. Azt szoktam mondani a kollégáimnak, hogy én egyszer sem mondom, hogy dolgozzanak. Legfeljebb egyszer azt, hogy ne, és akkor nem is kell többet együtt dolgoznunk.

3. Ma is 27 percet kérek a felsővezetőktől. Ha ennyi idő alatt nem tudom meggyőzni, hogy segíteni tudok rajta, akkor vagy nem vagyok elég jó, vagy tényleg nem tudok rajta segíteni.

4. Két óra alatt megtanítom, hogyan tudod elolvasni a feleséged leveleit, de attól még nem leszel hacker.

5. Minden újszülött állampolgárnak adjunk saját e-mail címet és tárhelyet, és akkor az adatok nem kerülnek ki az országból.

Egy kisebb kitérő után döngött úgy, hogy 2002-ben elindítja saját, kizárólag az IT-biztonságra fokuszáló cégét. Első munkatársai között sokan voltak a Bólyaiból, egyetemi klubjukból. „Csak olyat hívtam el magamhoz dolgozni, aki a bulik után reggel magától lejött takarítani”. Ez jól mutatja gondolkozását is, sosem félt a meghökkentő vagy egyedi megoldásokat bedobni cégvezetőként. Kreativitásra pedig bőven volt szükség, hiszen a Kancellár gyakorlatilag egy etikus hackerekből álló csapatként indult, folyamatosan biztonsági rendszereket teszteltek. Az interjú alatt arról is mesélt, nem egy alkalom volt, hogy a megrendelőik esetében nemcsak az IT-rendszereket tesztelték, hanem azt is, hogy be tudnak-e idegenként jutni egy irodába, például.

„Azt mondtam, bízzanak bennünk az ügyfelek. Nekem a bizalom az, amit az orvosod iránt érzel, akinek azt is elmondod, amit a feleségednek nem mersz” – mondta korábban missziójáról. A másik kulcsszó a profizmus volt nála, a harmadik a problémamegoldás.

„Mi vagyunk Mr. Wolf a Ponyvaregényből, nem megpróbáljuk megoldani a problémádat, hanem addig fel nem állunk az asztaltól, míg meg nem oldjuk.”

Fordulópontok

„Volt egy szívműtétem. Én voltam az egyetlen, aki a kórház parkolójába Porschéval állt be. 2007-ben azt hittem, én vagyok a király. Volt egy milliárdos cégem, nagyon jó évet zártunk. Egyszer csak azt mondták, megműtenek. Féltem, de öt napig szuggeráltam magam, hogy nem lesz baj. És a végére tényleg megnyugodtam” – mesélte 2014-ben. Azt is mondta, így tanulta meg, hogy minden fejben dől el, ennek köszönhetően már nemcsak saját félelmein, de a racionalitásán is képes volt átlépni céljai érdekében.

Őszintén beszélt arról a Forbesnak, hogy a nagy növekedésre készülő céget komolyan megütötte a 2008-as válság, személy szerint őt magát is, emberileg is próbára tették. “Életemben először pszichológushoz fordultam. Éppen Bagdy Emőke egyik könyvét olvastam akkoriban. Felhívtam, hogy fogadjon.” Sokat segített neki, az önismeret felértékelődött számára, fontos része lett vezetői attitűdjének.

Sokat járt a Hargitára, szívesen beszélgetett a helyiekkel, történeteiket örömmel osztotta meg.

A céget és a szakterületét nagyon is komolyan vette, de szórakoztató volt vele társalogni. A cég neve is elárul valamit személyiségéből: a Bólyaiban palacsintasütés közben hallgatták Süsü, a sárkány meséjét, a történet szereplője a kancellár is. A szó jelentése: ajtónálló. Az ő szerepe, hogy a törvényeket betartassa, segíteni a királyt céljai elérésében. Papp ezért választotta ezt a nevet végül.

Az információbiztonsággal kapcsolatos ismeretterjesztést és tudatformálást, számos helyen adott elő ezekben a témákban majd átvette és átformálta a Hacktivity Kft-t, mellyel létrehozta a régió egyik legtekintélyesebb információbiztonsági konferenciáját.

Felelősséggel gondolt a jövőre, és kiemelt jelentőséget tulajdonított a párbeszédnek és a gondolatok cseréjének, e felelősség jegyében egy sikeres TEDx előadást követően, társaival megalapította a TEDxDanubia Nonprofit Kft-t, mellyel évekig unikális keretet biztosított a TEDx előadásoknak Magyarországon.

Papp Péter 49 éves volt, felesége, lánya, szülei, testvére, rokonai, barátai és munkatársai gyászolják.

Borítókép: Papp Péter, a Kancellár.hu alapítója 2014-ben az irodájában. Portréját Mr. Wolf a tizenötödikről címmel írtuk meg.

The post Elhunyt a magyar IT-biztonsági piac egyik fontos úttörője, Papp Péter appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés