:

Bezár Budapest legnagyobb színháza, mert nem tudják felfűteni

Idén hárommilliárd forintos költségvetési mínusznál járnak.

A megemelkedett rezsiárak miatt novembertől bezár a Magyar Állami Operaházhoz tartozó Erkel Színház a fűtési szezon idejére – mondta Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója az InfóRádióban.

Ókovács azt nyilatkozta, hogy a fűtési szezonra kapott ajánlat egymilliárd forint körüli gázszámlát eredményez, ami nyolc-tízszeres változást jelent. Az áramnál is hasonló nagyságrenddel kell már számolni, bár a konkrét számot még nem tudják. Az Erkel a 2400 ülőhelyével Magyarország legnagyobb állandó kőszínházának számít.

Az Operaház nyitva marad, Ókovács úgy fogalmazott, hogy

a vezérhajónak működnie kell, és ezt egyelőre nem látom veszélyben.”

Korlátozásokat azonban be kell vezetniük, 18 fokos hőmérsékletre kell számítani az intézményen belül. A minimum kétmilliárd forinttal magasabb rezsiszámla és az egymilliárdos elvonás a költségvetésük egyötödét teszi ki.

Az Eiffel Műhelyházban előadást is el kellett törölniük, de mivel ott távfűtés van, így a megemelkedett árak csak január elsejétől lesznek érvényesek.

The post Bezár Budapest legnagyobb színháza, mert nem tudják felfűteni appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés