:

A gagyi Goldstar tévétől a luxus OLED-ig: kőkemény utat járt be 30 év alatt az LG

A gagyi Goldstar tévétől a luxus OLED-ig: kőkemény utat járt be 30 év alatt az LG

A feltekerhető tv, az öngyógyító telefon, az LCD kijelzős hűtő vagy a lebegő hangszóró csak néhány példa arra, hogy a ma már LG-ként ismert cég milyen sci-fi filmbe illő eszközöket pakolt le az asztalra a múltban. A vállalat 30 éve jelent meg Magyarországon, ennek örömére összeválogattunk néhányat a legdurvább, legfuturisztikusabb ketyeréik közül.

A rendszerváltás idején olyan márkák uralták a hazai szórakoztatóelektronikai és háztartási gép piacot, mint a Fischer, az Aiwa, a Grundig, a Sony, a Sanyo, valamint persze az obligát Videoton és Lehel. Ebbe a társaságba robbantak be a kilencvenes évek elején a feltörekvő dél-koreai vállalatok, köztük a Goldstar is, amely 1992-ben létre is hozta saját kirendeltségét.

Üzlet Szalai Péter 5 perc olvasás
Itt vannak az LG csúcstévéi, rátapadnak a falra és varázspálcával távirányíthatóak
A jó élet Szalai Péter 7 perc olvasás
Ez az év egyik legkülönlegesebb tévéje, csak épp nem látszik rajta. És pont ez a lényeg
A jó élet Szalai Péter 8 perc olvasás
Megérkezett Magyarországra az év legjobban várt tévéje: elmondjuk, hogy milyen

Ezzel egyébként számos olyan nagy világcéget előztek meg, mint mondjuk a Panasonic, a Canon vagy a Thomson. A képviselet mindössze 8 fővel kezdte meg a munkáját, és nem volt könnyű dolguk, hiszen a brand gyakorlatilag ismeretlen volt, a termékeket finoman szólva sem lehetett innovatívnak nevezni.

Mélyről indult a cég, de jó magasra repült! Kép: LG

Mondjuk ki nyugodtan, a Goldstar alapvetően az olcsó, kis tudású, alapvetően nagy tömegeknek szánt elektronikai eszközökre, tévékre, rádiókra és videomagnókra állt rá. Jellemzően az olyan kategóriájú termékekre, amelyeket a boltok alsó polcaira pakoltak.

1995-re az anyacég, a Lucky-Goldstar vezetése belátta, hogy itt az ideje a továbblépésnek, és úgy határoztak, hogy egy innovatív, globálisan is meghatározó, megkerülhetetlen konszernt hoznak létre. A változás szimbólumaként megszüntették a régi márkákat, és helyettük megalkották az LG brandet.

Komoly állami hátszéllel hatalmas fejlesztői centrumokat hozott létre a konszern, és kiemelt figyelmet fordítottak a magyarországi bázis megerősítésére is, amelyet regionális központtá fejlesztettek. Jelenleg, harminc évvel az alapítást követően három európai képviseletet irányítanak Budapestről, és Magyarországon kívül 10 piac – Románia, Szlovénia, Bulgária, Szerbia, Horvátország, Albánia, Macedónia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Koszovó – tevékenységét koordinálják.

+ 24 kép a galériában + 24 kép a galériában

A forgalmazott termékek száma több százra nőtt mára, a portfóliót ma négy üzletág, a szórakoztató elektronika, az IT, a légkondicionáló megoldások, valamint a háztartási elektronika – fedi le.

Ám ennél is sokkal fontosabb, hogy kezdetben meglehetősen gagyinak számító, lenézett márkanév mára igen-igen jól cseng a technológiai-elektronikai szektorban, és az említett alsó polcoktól indulva beverekedte mára magát a luxusüzletekbe is.

Ez pedig annak köszönhető egyedül, hogy a vállalat tényleg irgalmatlan összegeket fordít a kutatás-fejlesztésre. Az LG az elmúlt évtizedekben számos furcsa, hiperlátványos, sci-fi filmbe illő, olykor méregdrága masinával rukkolt elő. Ezekből készítettünk egy látványos galériás válogatást, bemutatva azt is, hogy honnan indult, és hova jutott a cég.

The post A gagyi Goldstar tévétől a luxus OLED-ig: kőkemény utat járt be 30 év alatt az LG appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés