:

Bent vagyunk! Az Attila99-ben

Bent vagyunk! Az Attila99-ben

A budapesti Vérmező 1820 óta parkosított terület, az évszázadok során használták már kaszálónak, katonai felvonulótérnek, leszállópályának is. A parkkal „szemben”, az Attila út másik, beépített oldalán van egy különleges épület. Az ipari és lakáscélokat szolgáló, modernista ház terveit Györgyi Dénes építész az Elektromos Műveknek készítette 1936-ban.


Kis érdekesség: az építész a Györgyi–Giergl művészcsalád tagja volt. Unokaöccse, Giergl Kálmán szintén építész volt, egyik legismertebb munkáját, az egyik Klotild-palotát előző lapszámunkban, a Bent vagyunk!-sorozat előző felvonásában mutattuk be.


Az I. kerületben, az Attila út 99. és a Logodi utca 42. alatti ingatlanokat 2019 elején vásárolta meg a Budapesti Ingatlanhasznosítási és -fejlesztési Zrt. (BIF), hogy ott luxuskategóriás apartmanházat alakítsanak ki. A tervezést a Sporaarchitects építészeire (Dékány Tibor és Hatvani Ádám) bízták, akik a merőben új funkciók és a luxusigények ellenére az eredeti épület értékei közül a lehető legtöbbet igyekeztek megtartani.


A milliárdos beruházás eredményeképp az ingatlanokban tizenhat lakás és huszonhárom parkoló is helyet kapott a belső kert, a fitnesz, a wellness, az úszómedence és a télikert mellett. A lakók – elsősorban hosszabb-rövidebb ideig a fővárosban élő külföldi üzletemberek, filmesek – a huszonnégy órás portaszolgálatnak és más szolgáltatásoknak köszönhetően úgy érezhetik magukat, mint egy hotelben, miközben egy lakóház nyugalmát is megkapják. Az épület földszintjén étterem is működik Marischka néven (már korábban kipróbáltuk, Forbes 2021/12).

Homlokzatok
Az utca emberének ez csak egy ház a világháború előttről. Aki egy kicsit járatos az építészet történetében, hamar észreveheti azt is, hogy ez egy, az akkori nemzetközi trendekhez illeszkedő, színvonalas modernista épület az 1930-as évekből. Azt azonban már tényleg nehéz kitalálni, hogy mi volt a ma loftlakásoknak és étteremnek helyet adó épület eredeti funkciója. Az egyik szárnyban régen szolgálati lakások voltak, még ha nem is olyan tágasak és elegánsak, mint manapság. A másik részen viszont alaposan megváltozott minden: itt egykor gépek, kapcsolószekrények, vezetékek és egyebek voltak, hiszen évtizedekig innen irányították Budapest elektromos hálózatát.

Úszómedence és wellness
Az épületbe belépve kifejezetten elegáns fogadótérbe érkezünk, a Sporaarchitects által tervezett letámasztás nélküli recepciós pult és az elegáns anyagok jelzik, hogy igényes helyen járunk. Innen pár lépéssel elérjük a térszint alatti wellnesstereket. Van szauna, sok természetes kőanyag, acéllemezfalú meleg vizes medence, feszített tükrű úszómedence is. Az úszómedence és a vele párhuzamos fitneszterem között falamellák biztosítanak átlátást. „Nem kis meló volt itt megcsinálni” – mondja Hatvani Ádám a medencéről.

Lépcsőházak, liftek, hadvezérek
Az épületszárnyakban összesen három eredeti lépcsőház maradt, itt az építészek igényességének köszönhetően a korlátok, a világítótestek és maguk a lépcsők eredeti vagy szépen rekonstruált állapotban maradtak meg. A liftekben egy kis furcsasággal találkozunk. „Én a Hannibálban lakom, Napóleon és Kutuzov fölött” – mondhatja a szerencsés lakó, ha pedig eltévedne, az ajtókon elhelyezett egyedi tipográfiájú feliratok segítségével is meggyőződhet róla, hogy a megfelelő hadvezérhez lép-e be. A lift egyébként a programozásnak köszönhetően csak ott áll meg, ahová menni szeretnénk, és különlegesség az is, hogy összesen három irányba nyílik az ajtaja.

Loftlakások
A liftből közvetlenül a különböző stílusú, változatos méretű loftokba léphetünk. Még a polgárlakásokhoz szokott szemeknek is hihetetlennek tűnő belmagasság fogadja a betérőt, van lakás, aminek hat méter a belmagassága. Másokhoz kisebb fiókerkélyek tartoznak, de az egyiknek háromszáz négyzetméteres jakuzzis terasza van, és valószínűleg nem itt alakul ki klausztrofóbiája annak a bérlőnek sem, aki ezt a 340 négyzetméteres lakást választja. A DVM által kivitelezett enteriőrben látványos csigalépcső és a födémre függesztett galéria a leglátványosabb építészeti elem. A hatalmas ablakok háromrétegű üvegei meglepően jól szűrik meg az Attila út zaját, lentről gyakorlatilag semmi sem hallatszik föl. A lakásokat megvenni nem, csak bérelni lehet.

0

The post Bent vagyunk! Az Attila99-ben appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés