Nem olyan a nyugdíjrendszerünk, mint a klímaválság? Ha azt hiszed, hogy forró volt az idei nyár, vedd észre, hogy ez volt hátralévő életed leghűvösebb nyara! A nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságáról is évtizedek óta megy a riogatás, tudjuk, hogy nagy a baj, de a helyzet mintha minden évvel rosszabbodna.
Nem mintha, ennél biztosan csak rosszabb lesz!

Akkor kezdjünk egy ilyen pozitív üzenettel?
Nehéz mást mondani, ha végigvesszük az okokat. Az egyik, amit folyton a szőnyeg alá söprünk, hogy tényleg öregszik a társadalom, nemcsak nálunk, hanem Európában mindenhol. Az öregedő társadalom azt jelenti, hogy egyre nagyobb lesz a nyugdíjrendszer súlya, ebből következően a nyugdíj egyre több embert érint, egyre hosszabb ideig.

Persze közbeszólhatnak járványok, kicsit visszavághatják a várható élettartamot, de még a mostani pandémia is csak nyolc hónappal csökkentette a születéskor várható élettartamot Magyarországon. Sőt, az Egyesült Államokban, ahol a legnagyobbat ütött a covid, ott is olyan másfél évnél tartunk, ezt körülbelül öt–tíz év alatt kinövi a társadalom, és újra visszaáll az állandó növekedés. Márpedig ha egyre hosszabb ideig élünk, akkor nem kell atomfizikusnak lenni ahhoz, hogy ki tudjuk számolni: sokkal hosszabb ideig kell gondoskodni arról, hogy sokkal több ember nyugdíjának a fedezete mindenkor a rendelkezésre álljon.

Na most, ha maradunk a jelenlegi paradigmánál, és nekünk, aktívaknak kell megteremteni a mindenkori nyugdíjak fedezetét, akkor vagy az van, hogy az aktívak létszámát növeled, vagy a gazdaság termelékenységét. Előbbivel az a baj, hogy mivel öregszik a társadalom, csak úgy lehet növelni az aktívak számát, ha rengeteg fiatal bevándorlót beengedsz az országba, aki itt letelepszik és dolgozik. Ezt csinálják a németek vagy a franciák, csakhogy ennek súlyos politikai korlátai vannak, és Magyarországon szinte szóba se jöhet. A termelékenység növekedése is megoldás lehetne, ha az olyan tempóban hajtaná a GDP-t, hogy a sokkal kisebb létszámú élő munkaerőt terhelő járulékokból is többet tudnánk fizetni a nyugdíjakra.

Sajnos ezek közül Magyarországon egyik sem áll fönn, és még az is súlyosbítja a helyzetet, hogy nagyon magas a tartósan külföldön dolgozók száma. Van körülbelül 650–700 ezer ember, aki nem itthon fizeti a járulékot, és az ő munkáltatóik nem itthon fizetik utánuk a szociális hozzájárulást, ami hatalmas bevételi hiányt idéz elő. Ha csak a minimálbérrel számolunk, ami röhejes, hiszen egy külföldön dolgozó, jobban képzett ember itthon sem a minimálbért keresné, már ez a kiesés is két-három havi nyugdíjkiadással egyenértékű egy évben.

Ezek békeidőben is elég komoly problémák, most pedig éppen megyünk bele egy válságba két számjegyű inflációval úgy, hogy közben az átlagnyugdíj 167 ezer forint.
Ha megnézzük az európai nyugdíjak szintjét, akkor ezzel az átlaggal az utolsó harmadban vagyunk, ráadásul a medián nyugdíj csak 142 ezer forint. Ez azt jelenti, hogy pont egymillió nyugdíjas ennyit sem kap, holott ez a mostani kimutatott nettó átlagbér felénél is kevesebb. A helyettesítési ráta (az első havi nyugdíj és az utolsó aktív kereset aránya – a szerk.) ugyanis ötven százalék alá csökkent, és ez nagyon rossz tendencia.

Az elmúlt időszakban 62–66 százalékról csúszott lefelé, hiszen az átlagbér 2010 óta azért növekszik, a nyugdíjakon viszont nem ­emelnek ugyanolyan mértékben. Csak idén 18 százalékkal nőtt már a nettó átlagkereset, míg a nyugdíjakat 8,9 százalékkal emelték, és hiába jön novemberben még egy emelés, ebben az őrületes inflációs közegben és háborús veszélyhelyzetben a nyugdíjasok hónapról hónapra rosszabb helyzetbe kerülnek.

Ha a kormány nem teszi sűrűbbé a korrekciót, ha nem tartják havi emeléssel karban a nyugdíjakat, és az emelést nem az aktuális inflációhoz igazítják, hanem egy múltbeli, sokkal alacsonyabb inflációhoz, akkor a nyugdíjasoknak várniuk kell, hogy majd később és esetleg részben kiegyensúlyozzák a nyugdíjukat. Csak közben a számlák nem várnak, meg a kajavásárlás sem vár.

Farkas András magának adta a „guruságot”, de nála mélyebben valóban kevesen ismerik a nyugdíjrendszer problémáit. Harminc éve foglalkozik a témával, dolgozott az NN, az Aviva, a Brokernet és a Consequit felsővezetésében, egyébként jogász, korábban diplomata volt. Nyugdíjguru oldalát 87 ezren követik.

Nyugdíjguru oldaladon több tízezer nyugdíjas problémájára látsz rá, mit érzékelsz ezekből?
Az idős, magányos emberek rettentő helyzetbe kerülnek. A legalsó jövedelmi decilisbe már több mint 300 ezer nyugdíjas becsúszott, ami azt jelenti, hogy 300 ezer mélyszegénységben élő nyugdíjasunk van annak ellenére, hogy az ő ellátásuk havonta biztonságosan megérkezik. Csak hát hiába jön biztonságosan, ha mindössze ötvenezer forint, aminek az értéke a szemünk láttára elporlad az inflációval. De legyen akár 167 ezer vagy egy kiugrónak számító 300 ezer forintos nyugdíj, azt is villámgyorsan elviszi a rezsi meg az élelmiszer, főleg, hogy a háború, az infláció és a friss rezsiszámlák teljesen átírják a háztartások költéseinek struktúráját.

Ha az élelmiszer, az ital és a cigaretta eddig 38 százaléka volt a nyugdíjasok költéseinek, akkor az most legalább hatvanra fölment, a háztartási energiakiadások meg mondjuk kilencről harminc százalékra, vagyis a rezsi meg a kaja szó szerint megeszi a nyugdíjat. Ha nincs családi segítség, vagy ha nem ketten nyugdíjasok, akkor egy ilyen reccsenősebb helyzet pokoli gondokat okoz annak ellenére is, hogy van 13. havi nyugdíj, ami olyan, mint ha éves szinten 8,3 százalékkal nőne az ellátás.

Van tehát egy két és fél milliós tömeg – kétmillió öregségi nyugdíjas és félmillió egyéb ellátott, korhatár előtti, rehabilitációs járadékon élő, rokkantellátott –, akiknek a hangulata most biztosan romlani fog az év végéig, aztán meg rossz marad, ha ilyen körülmények között kell valahogy megélniük. Egy ekkora tömeg ugyan lassan mozdul, nagyon lassan, a puliszka nem robban, mondják, de egy idő után elérhet egy olyan kritikus szintet, amikor mindenképpen foglalkozni kell vele.

Szerintem sokkal racionálisabb lenne, ha nem várnánk meg a robbanást, hanem picike csepegtetések mellett valami más rendszerre állnánk át.

Hogyan? Miből?
Az élőmunkára rakódó terheket nem lehet emelni, mert rontod a versenyképességet, a nyugdíjvárományt nem lehet csökkenteni, mert politikailag vállalhatatlan, tehát hosszabb távon egy irányt látok: egy mindenkinek járó, adóból finanszírozott állampolgári alapnyugdíjat, amiből jól nem élsz, de talán éhen nem halsz, és mellé egy jól megcsinált, megtámogatott munkanyugdíjat. Nem magánnyugdíjpénztárat, mert ugye az rossz emlékű, olyat Magyarországon nem lehet, hanem egy olyan foglalkoztatói nyugdíjpillért, mint amilyet egyébként a Magyar Nemzeti Bank is pedzeget, és ami például Angliában működik (National Employment Savings Trust néven), ott tizenkétmillió brit munkavállaló a tagja.

Az a lényege, hogy onnantól, hogy munkába állsz, automatikusan tagja leszel ennek a nagy befektetési alapnak, a béred mondjuk öt százalékát ide utalják, a munkáltató azt még legalább három százalékkal kiegészíti, és további egy százalékot az állam is hozzátesz jóváírás formájában. Néhány hónap múlva kiléphetsz a rendszerből, ha akarsz, de ha huszonkét–huszonhárom éves korodban elkezded, és benne maradsz, életed végére nagyon rendes munkanyugdíj halmozódik föl. Csakhogy ez egy teljesen más filozófia, más kultúra, azon alapul, és arra nevel, hogy az állam, a munkáltatód és te magad közösen vagytok felelősek a jövődért.

Értem, hogy itthon nincs meg ennek a kultúrája, és nincs is ilyen foglalkoztatói nyugdíjpillérünk, de van önkéntes nyugdíjpénztár, nyugdíjbiztosítás, nyesz számla, egy sor eszköz, amivel fiatalon is el lehet kezdeni az öngondoskodást. Mégis, ahogy az MNB is leírta, van egy „elveszett nemzedék”, akik hiányoznak például a nyugdíjpénztárakból, az 1,1 millió tagból csak 43 ezren vannak harminc alattiak. Mivel lehet őket megfogni?
Én a gyerekeimen is látom, pedig ők sokat és régóta hallanak a nyugdíjról, hogy úgy állnak hozzá, hogy odébb van. Hogy majd lesz valahogy, előbb az égető problémákat kell megoldani, papa. És értem, hiszen amikor a lakáshoz jutáshoz embertelen kölcsönöket vesznek föl, meg gyerekeket vállalnak, az nyilvánvalóan úgy kifeszíti a költségvetésüket, hogy eszük ágában sincs a nyugdíjra gondolni. Most nem az a fő gondjuk, hogy mi lesz velük hatvanöt vagy hetvenévesen, hanem hogy ki tudják fizetni a lakáshitelt, hogy föl tudják nevelni a gyerekeket, és majd nekik is és a szüleiknek is tudjanak segíteni.

Erre jön rá, hogy most minden különösen rossz, ilyenkor hiába beszélsz a megtakarításról meg a jövőről, visszanéznek rád, hogy egyrészt miből takarítsak meg, amikor kiszedi a helyzet az összes pénzemet, másrészt meg ugyan miért takarítanék meg, hiszen lehet, hogy nincs is jövő? Na most, ez két teljesen hamis és rossz hozzáállás, ami abból fakad, hogy a történelmi távlatokat nem tudja az ember egy égő házon belül értékelni. Pánikban beszűkül a pénzügyi tudatosságod, beszűkül a tér, amiben gondolkozni tudsz, és képtelen vagy elhinni, hogy újra kisüt a nap, és majd megyünk ki a locsolt kertbe napozni.

Gondoljuk csak el, mit érezhettek az emberek 1944-ben, aztán 45-ben mégis vége lett a háborúnak, 46-ban elindult az újjáépítés, attól, hogy most rossz, nem biztos, hogy rossz lesz három vagy öt év múlva is. A nyugdíjnál egyébként sem egy évről beszélünk, meg nem is öt évről, hanem évtizedekről, és a fiataloknak ráadásul mindig mindenre van idejük. A pénzügyeknél az alapképlet bármilyen tőketeremtéshez, megtakarításhoz, öngondoskodáshoz az, hogy pénz szorozva idővel, ahol az időnek van jóval nagyobb súlya a  kamatos kamat törvénye miatt. Ez az első.

A második, hogy olyan nincs, még a mai környezetben sincs, hogy egy fiatal, aki dolgozik, ne tudna félretenni öt-, tíz-, tizenötezer forintot havonta. Ezt csak abból félreteszi, ha vezet egy kockás füzetet a kiadásairól, semmi más nem kell hozzá, mint egy picivel több tudatosság a bevásárlásoknál, és egy picivel kevesebb impulzív vásárlás. Mondjuk annak az elhatározása, hogy amikor buliba megyek, akkor csak három koktélt fogok inni, mert nem viszek magammal végtelen mennyiségű pénzt vagy hitelkártyát, és nem vagyok akkora lúzer, hogy otthagyjak a Lidlben harmincezer forintot, mert tudom, hogy éppen mi az akciós.

Rengeteg applikáció is segíti ezt a fajta tudatosságot, egy egész picit kell csak jobban nyomkodni a telefont, és odafigyelni. Pont a fiatalok nagyon tudatosak tudnak lenni például az életmódjukkal kapcsolatban, gond nélkül átállnak a vegánságra, klímaérzékenyek, tesznek a környezetükért. Miért ne lehetne a pénzügyi tudatosság is divat?

Főleg, hogy közben jó esetben sportolnak, egészségesen élnek, vagyis még tovább lesznek majd nyugdíjasok.
Pontosan. Tehát nagyon jó, hogy felnő egy jóval egészségesebb korosztály, akik majd hosszabb ideig élnek, mint a szülők nemzedéke, de még jobban kell támaszkodniuk a nyugdíj-megtakarításaikra. Ha ezt csak ötvenévesen látják be, akkor tízszer, de inkább hússzor annyi pénzből teremthetik meg ugyanazt, mint ha huszonévesen kezdenek el foglalkozni vele. Pénz szorozva idővel, ezt majd írd bele. Alapképlet.

Még öt tipp a Nyugdíjgurutól

Az infláció a barátod is lehet!
„Ha fix kamatozású hitelt (babavárót, csokot) vettél fel, vedd észre, hogy az infláció itt neked dolgozik: megeszi a törlesztést. Ha a béredet tudod az inflációval növelni, vagy a kiadásaidat tudatosan leszorítani, akkor felszabadulhat egy kis tartalék, amit nyugdíjcélra fordíthatsz.”

Dinamikus portfólióba!
„Nem kell, hogy minden megtakarító értsen a tőzsdékhez, azért vannak a profi portfóliómenedzserek, akik a nyugdíjpénztárak pénzét is kezelik. Ha több évtizeded van még a nyugdíjig, mindenképpen a dinamikus portfóliót válaszd! A tőkepiac ki tudja termelni a régi veszteségeket.”

Euróban vagy forintban?
„A diverzifikálás minden szempontból mindig hasznos, és az euró mellett szólhat, hogy biztonságosabb pénz, de a kamatok miatt a forintbefektetések még mindig vonzóbbak.”

Részvényt! Nagy tételben
„Nem vagyok befektetési tanácsadó, nem is adhatok befektetési tanácsot, de a magam részéről azt gondolom, hogy most kell részvényeket venni, mert most olcsók. OTP-t? Ha esik, vegyél! Világválság közeledik, de legalábbis recessziós félelem uralkodik, eltűnt a bika, a macikák ébredeznek, most kell megcsinálni a jövőbeni nagy hasznot. A tőzsdék a legnagyobb világválságból is mindig kijönnek, és egyre magasabb szinteket érnek el. Ez a kapitalizmus lételeme.”

Úgy érzed, itt a világ vége?
„Ha fatalista vagy, nincs sok jó tippem. Vegyél egy üveg whiskyt, ülj ki a kertbe, oszt jó napot, várd a villanást balról.”

The post Előbb az égető problémákat kell megoldani, papa! appeared first on Forbes.hu.