Bálint, Ilona és Martin már-már Henry. Az angolszász pénzügyi szakirodalom hívja így a jövő tehetőseit, ők a high earners not rich yet: már jól keresnek, de még nem gazdagok, viszont esélyük van rá hogy a jövő privátbanki ügyfelei legyenek. Ők hárman még csak súrolják a kategóriát, Karagich Bálint épp befejezte Londonban a második egyetemét, Szabó Ilona harmadéves Drezdában, Pászti Martin is az alapképzés utolsó évében jár egy londoni egyetemen, de ahogy kor- és sorstársaik túlnyomó többsége (kutatásuk alapján 76 százalék), tanulás mellett már évek óta dolgoznak. Munkával, alkalmanként némi befektetéssel és hitellel egészítik ki a zsebpénzüket vagy az ösztöndíjukat – tisztán látják, mik a lehetőségeik, és már mélyebben ismerik azt is, hogy miként gondolkozik mostani és majdani pénzügyeiről az a sok ezer magyar diák, aki külföldön tanul.

A nyár egy részét ugyanis egy nagy kutatással töltötték, és olyasmit tettek le az asztalra, amiről eddig keveset tudtunk: a kora huszonévesek a lakbér-fesztiváljegy-bulibüdzsé spektrumon túl jellemzően maguk is ritkán foglalkoznak még a pénzügyeikkel, nemhogy mást mélyen érdekelne, mit is gondolnak. Most viszont – profi módszertannal és profi tanácsadóval a háttérben – egymást kérdezgették, sőt rendesen kikérdezték anyagi igényeikről, tudásukról, elvárásaikról, kockázatvállalásukról, megtakarítási terveikről és motivációikról, amiből őszinte interjúk és izgalmas adatok kerekedtek ki.

A grafikonok mögötti sokaság három arcával – szándékosan kicsit más hátterű, indíttatású és érdeklődésű fiatallal – Budapesten beszélgettünk, ritka pillanat, hogy egyszerre egy városban legyenek, de szeptember közepén még mindhárman itthon voltak. A Várnegyed lejtőjén, a Blochamps Capital irodájába Bálint kicsit haza is jár, hiszen apja, Karagich István (a 100 selfmade magyar összeállításunk egyik szereplője – Forbes, 2022/2) a privátbanki tanácsadócég alapító-tulajdonosa és vezetője. Ennek a projektnek ő a mentora, és fia a motorja – nem meglepő, hogy így alakult, a pénzügyi háttértudás náluk családi adottság. A közösségépítésre és szervezésre Bálint már magától talált rá, alapítója a Hungarian Youth Associationnek (HYA) – sok mindent csinálnak, hogy összefogják a kinti diákokat, erre a kutatásra is ezt a hétezer fős globális hálózatot mozgósították.

Heterogén csapat. Nemcsak érdeklődésben (nagyjából harmadolva természet-, gazdaság- és társadalomtudományokat hallgató diákokat vontak be a felmérésbe), de anyagi hátterük és társadalmi státusuk alapján is. Kórusban vágják rá mindhárman: attól, hogy valaki külföldön tanul, nem eleve gazdag. Tévhit, hogy csak milliomos szülők vagy csak értelmiségi családok csemetéi juthatnak külföldi diplomához, aminek viszont az értékét és piacképességét egyértelműen többre tartják, mint az itthoni végzettséget. Nem feltétlenül a papír, hanem a helyzet és a szemlélet okán. Utóbbit két szóban a versennyel és a versenyképességgel írják le, voltaképpen minden erről szól. Ezért nevelik beléjük az első évtől azt, hogy dolgozzanak már az egyetem mellett, ezért díjazzák a vállalkozói ötleteiket, ezért szorgalmazzák, hogy menjenek gyakornoki programokra, és ezért teremtenek olyan kultúrát, amiben kicsit sem kínos a pénzről beszélni.

Mennyit keresnél?
A felmérésben résztvevő több száz diáknak határozott és nagyon konkrét elképzelése van arról, hogy milyen kezdőfizetést vár el. Külföldön maradva 1,1 millió forintnak megfelelő havi nettóval számolnak, ha hazajönnének (márpedig 74 százalékuk hazajönne, ha jó munkát és fizetést kapna), ennek nagyjából a felét szeretnék megkapni, ez is másfélszer annyi, mint amennyit a hazai egyetemekről kikerülők mondanak. Arra is van célszámuk, hogy diploma után öt évvel mennyit érhetnek a munkaerőpiacon – ha ezek elrugaszkodottnak tűnnek, fogadjuk el nekik, hogy sűrűn monitorozzák a piacot, mérik magukat, figyelik, hova, mennyiért mehetnének el, mik az előrelépési lehetőségek, és egy-egy munkahelyen nem húsz, csak néhány évben gondolkoznak.

Nyugdíj márpedig nem lesz
A bankok és befektetési szolgáltatók valószínűleg ugrálnak örömükben, amikor azt hallják, hogy a ma huszonévesei szerint nem lesz életképes az állami nyugdíjrendszer, mire ők odaérnek, márpedig ha van a kutatásnak egy irányba húzó válasza, az épp ezt sugallja. Százból nyolcvanheten arra készülnek, hogy magukat kell majd eltartaniuk, miközben a többség úgy számol, hogy a nyugdíjkorhatár is magasabb lesz a most érvényes hatvanöt évnél. Már ha egyáltalán lesz korhatár – az interjúkon kiderült, hogy tízből egy fiatal ezt is kétli.

Ráérünk!
A többieket nem érdekli, engem igen – nagyjából ez az olvasata annak az érdekesen ellentmondásos képnek, ami az öngondoskodási hajlandóságot mutatja. A válaszadó diákok szerint generációjuk tagjai egyáltalán nem foglalkoznak a nyugdíjcélú megtakarításokkal, vagy lefeljebb úgy gondolják, ráérnek, de ha az a kérdés, hogy ők maguk nyitnának-e valamilyen nyugdíjszámlát harmincéves koruk előtt, a többség igennel felel.

Kockáztatunk?
A kockázathoz fűződő viszonyuk is vegyes, amit legjobban talán a kriptobefektetésekkel kapcsolatos válaszok mutatnak. Amikor az a kérdés, hogy generációjuk kockázatvállaló-e, 67 százalék helyesel, és 41 százalék úgy gondolja, hogy a fiatalok kriptóba fektetnek. Ha magukról van szó, akkor viszont a többség (69 százalék) elzárkózik a bitcointól és társaitól. Az előnyök és hátrányok közül az utóbbiakat súlyosabbnak érzik: hiányolják a stabilitást, a szabályozást és a fenntarthatóságot, túl nagynak gondolják a kockázatot, vagy nem értik a rendszert. Kisebbségben vannak azok, akik épp a decentralizáció, a politikai befolyás hiánya vagy a remélt hozam hajt erre a területre.

Karagich Bálint (22)
Egy fővárosi elitgimnáziumba járt, ahol a külföldi továbbtanulást egyáltalán nem pártolták. Szülői nyomásra mégis elment a Mile­stone Institute egy előadására, egy ott hallott mondat megváltoztatta a gondolkodását. A 24-25 éves előadó azt mondta, ne gondolják, hogy még csupa ötös magyarországi érettségivel is lehetetlen bejutni a legjobb angol egyetemekre, mert Cambridge-be vagy Oxfordba is be lehet, csak kellő időt és energiát kell beletenni. Bálint ezután irányt váltott, és már nem az ELTE-jogot célozta meg, hanem a londoni King’s College-ot, ott szerzett egy BA diplomát, amit egy mesterrel egészített ki az LSE-n. Ennek ellenére most inkább hajlik arra, hogy hazajön, hogy itthon csináljon olyat, amit tényleg hasznosnak és értékesnek érez, például rengeteg ötlete van még a Hungarian Youth Association továbbfejlesztésére. „Kint van egy üvegplafon, amibe előbb-utóbb beleütközünk. Angliában például egy magasabb menedzseri állást, különösen egy CEO pozíciót már nem biztos, hogy el tudsz érni, csak ha angol vagy, vagy nagyon komoly kapcsolataid vannak. A franciáknál még alacsonyabban van ez a plafon.”

Pászti Martin (21)
Londonban él, most kezdte a harmadik évét a Queen Mary University of Londonon, politológia és nemzetközi kapcsolatok szakon tanul. Az utolsó évfolyamhoz tartozik, akik még a Brexit előtti tarifákkal jutottak ki Angliába, de a tandíjat így is diákhitelből fedezi, és nyáron is dolgozik. Családjukban ő az első, aki egyetemre ment, sokáig mérnök-informatikusnak készült, itthon akart továbbtanulni. A gimnázium (egy óbudai kéttannyelvű gimi) utolsó két évében aztán belevágott egy nemzetközi érettségi programba, és rögtön levette: lehet más szemléletben, más megközelítéssel is tanulni, tanítani, problémákat megfogni. „Amikor kimentem Londonba, semmilyen szociális, közösségi, biztonsági hálóm nem volt, ötletem sem, mibe vágok bele. Mégis nagyon vonzottak a vélt tanulási lehetőségek, és egyébként is szeretek az ismeretlenbe beleugrani.” Most úgy tervezi, egyetem után szeretne kis ideig kint munkát vállalni, de hosszú távon itthon képzeli el a jövőjét. „Én is nagyon küldetéstudatos vagyok, nem annyira pénzben, mint inkább abban szeretem mérni a munkámat, hogy milyen hatása van a társadalomra.” Ha végül külföldön maradna, egyáltalán nem tart attól, hogy majd gyökértelennek érzi magát.

Hitel jöhet
Annak ellenére, hogy szüleik tipikusan a devizahitel-károsult generáció tagjai, a mai huszonévesek több mint kétharmada tervez hitelt felvenni. És nemcsak muszájból, hanem cégalapításra és befektetési céllal is, ráadásul önmagukba való befektetésként is, például a mesterképzés finanszírozására. Tízből nyolcan ugyan nincsenek igazán tisztában a hitelfeltételekkel, legfeljebb a diákhitelt ismerik (sok országban igénybe is veszik), de a minőségi diploma ígérete magabiztossá teszi őket. Kilencven százalékuk biztosra veszi, hogy kényelmesen tud majd törleszteni.

Szabó Ilona (21)
Jogászcsaládból származik, eredetileg ő is a jogra készült. A Thomas Mann német iskolában érettségizett Budán, ma Drezdában politológiát és némi szociológiát tanul, idén harmadéves. Nem zárja ki, hogy az egyetem után hazaköltözzön, nyitott a magyarországi állásokra, de miután van rálátása mindkét ország fizetéseire, a lehetséges magyar bért euróra számolva arra jutott: esélyesebb, hogy kint marad. Szívesen dolgozna és élne majd Berlinben, a testvérei is Németországban élnek. „Nem annyival drágább az életem odakint, mint gondolnád. Legalábbis ott, ahol én lakom, Németország keleti részén szerintem sok minden olcsóbb, mint itthon, összességében diákként könnyebb megélni a mindennapokat, mint itt, a tandíj például egy félévre 300 euró. De egyébként nem a pénz az elsődleges motiváló faktor az életemben, inkább hosszú távon számít.”

Vállalkozni jó!
Az már önmagában magabiztosságról és optimizmusról árulkodik, hogy a többség szívesen indítana valamilyen vállalkozást, de még érdekesebb a mögöttes motiváció. A külföldön tanuló diákok – nem csak azok, akik üzleti tárgyakat hallgatnak – általában azt élik meg, hogy céget építeni, az ötleteiket megvalósítani nagy érték és presztízs. „Múltkor Pirityi Somával (alapítótársa a HYA-ban – a szerk.) beszélgettünk a McKinsey egyik londoni képviselőjével – mondja Bálint –, ő azt mondta, hogy jobban értékelik, ha valakinek huszonévesen már van némi vállalkozói tapasztalata, mintha egy-két évet dolgozott volna egy multinál.” Egyfelől tehát látják a vállalkozói lét piaci értékét, másfelől sokukban buzog küldetéstudat. Ötvennégy százalékuk azért építene céget, hogy valamilyen piaci rést betöltsön. Nem elsősorban a profit miatt, hanem hogy kitaláljon valami olyat, aminek pozitív társadalmi hatása is van, ami előrébb viszi a világot.

Az adatok forrása: a Blochamps Capital és a Hungarian Youth Association felmérése

The post (Még nem) gazdag fiatalok appeared first on Forbes.hu.