:
Breaking News

Az egyik gimiben tanárokat rúgnak ki, a másikban a fizetésükre kérnek pénzt

Két hír, ami elmondja, mennyire lehetetlen helyzetben van jelenleg a közoktatás.

Az alacsony bérek, a magas óraszámok, a megalázó körülmények miatt tiltakoztak sok gimnáziumban az elmúlt hetekben. A tanároknak a polgári engedetlenség maradt, miután a kormány jogszabállyal lehetetlenítette el, hogy sztrájkoljanak.

A tiltakozások miatt a Belső-Pesti Tankerületi Központ úgy döntött, hogy több tanárt is kirúg a patinás budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, mivel azok a polgári engedetlenségi akció keretében nem vették fel a munkát. Az elmúlt hetekben több tankerület is fenyegetőzött ezzel azoknál a tanároknál, akik a véleményük kinyilvánítására ezt a tiltakozási formát választották.

A gimnázium épülete előtt tegnap este tüntetés volt, a diákok és a szülők kiálltak az elbocsátott tanárok mellett. A pedagógusok közül többen munkajogi pert fontolgatnak.

Havi 8000 forintot kérnek, mert a tanárok elhagyják a pályát a megalázó fizetések miatt

Közben a hvg.hu arról ír, hogy az állami fenntartású Madách Imre Gimnázium alapítványán keresztül kér havi 8000 forintos hozzájárulást, amiből a tanárok plusz munkáját fizetnék ki. Mint Facebookon közzétett felhívásukban írják: a tanárok a megélhetési nehézségek miatt 10 százalék feletti arányban kényszerültek elhagyni az iskolát. „Ezzel elindult a gimnázium szellemi amortizációja, ami a források csökkenésével a tanulási környezet amortizációját is eredményezi.” Azt is írják, hogy tudják, hogy állami fenntartású intézményként nem kérhetnének ilyet, de kényszerhelyzetbe kerültek.

The post Az egyik gimiben tanárokat rúgnak ki, a másikban a fizetésükre kérnek pénzt appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés