:

„Eladni szinte már egyszerű” – ezek voltak az elmúlt egy év legnagyobb kiszállói

„Eladni szinte már egyszerű” – ezek voltak az elmúlt egy év legnagyobb kiszállói

Rég volt ennyi külföldi felvásárló az exitlistánkon, a magyar tudás Amerikától Indiáig vonzó volt az elmúlt egy évben. Mutatjuk az elmúlt egy év 5 legnagyobb eladását.

Az előző években leginkább magyarok csaptak le az eladósorba kerülő hazai cégekre, az elmúlt egy évben azonban jobban rátalált Magyarországra a külföldi tőke.Az exitelők több mint fele nem magyar kézben folytatja tovább, a hazai tudás az Egyesült Államoktól Indiáig vonzó.Továbbra is felvásárlási lázban égnek tavalyi listánk legaktívabb felvásárlói, Mészáros Lőrinc és Jászai Gellért.A listán azokat a magyar cégeladásokat gyűjtöttük össze az elmúlt egy évből, ahol az eredeti alapítók szálltak ki, és ahol a Forbes által becsült vételár félmilliárd forint felett lehetett. Mint minden évben, idén is összegyűjtöttünk néhány példát azokból a nagy üzletekből is, amik klasszikus értelemben nem számítanak exitnek, de komoly összeg cserélhetett gazdát.

Ez a cikk összefoglalja, mit érdemes tudni a Forbes idei exitlistájáról. A teljes összeállítást a most megjelent októberi magazin Pénz rovatában olvashatod!

1. Webeye Telematics Zrt.

Becsült vételár: 20,4 milliárd forint (60,6 millió euró)
Vevő: Eurowag (Csehország)
Alapítás: 2001

A cseh gyökerű, de londoni tőzsdén jegyzett Eurowag-gel a Webeye egy közös termékfejlesztés lehetősége miatt vette fel a kapcsolatot, de hamar kiderült, hogy a másik fél ennél többre gondolt. Bár korábban a tőzsdére lépés is szerepelt az exitopciók között, a hétfős tulajdonosi kör, akik közül öten huszonöt évig dolgoztak együtt, látta, hogy ahhoz több kell: tőkebevonás, piacszerzés, felvásárlások, még nagyobb növekedési ütem. Konszenzussal döntöttek arról, hogy eladják a céget.

„Nyilvánvaló volt, hogy ez nekünk együtt jelenti a végét, ahogyan együtt jelentette a kezdetét is” – mondja Németh Tibor alapító.

(A Webeye és az üzlet nyélbe ütésének történetét két oldalban írtuk meg a magazinban.)

Németh Tibor, a Webeye alapítója / Fotó: Orbital Strangers

2. Starschema

Nyilvános vételár: 16,9 milliárd forint (42,5 millió dollár)
Vevő: HCL Technologies (India)
Alapítás: 2006

„Startupot indítani bonyi, skálázni még bonyibb, eladni szinte már egyszerű”

– summázta Csillag Péter, a Starschema társalapítója és exügyvezetője egy előadásban. És valóban: volt, amikor az alapítók háza volt a fedezet a működésüket finanszírozó bankhitelen, de tizenhat év után új fejezet kezdődött a big data és adatvizualizációs cég életében. A Starschemát 2022 januárjában vásárolta fel az indiai tőzsdén jegyzett HLC Technologies egy tisztán készpénzes tranzakcióban. Péter azóta távozott a cégtől, társalapítója, Földi Tamás ügyvezetőként maradt. Földi a Forbes kérdésére azt mondta, a terjeszkedésre ezután is hangsúlyt fektetnek, újabb helyeken jelennének meg Romániában és Spanyolországban, és bővítik a magyar csapatot is. Úgy látja, 2022-t több mint negyvenszázalékos árbevétel-emelkedéssel zárják majd.

Több ebből Több mint húszmilliárd forintért kelt el a csendes magyar flottakövető óriás Kiderült, mennyiért kelt el a magyar startup, ami kitalálja, mit akarunk vásárolni Felvásárolják a legnagyobb vidéki magánkórházat

3. Inceptech Kft.

Becsült vételár: 5,9 milliárd forint
Vevő: McKinsey (Egyesült Államok)
Alapítás: 2014

A stratégia és a végrehajtás ma már kéz a kézben jár a tanácsadócégeknél, ez az oka annak is, hogy az Inceptechet év elején felvásárolta a McKinsey. A digitális transzformációs startupot 2014-ben alapította Buslig György, az eladáskor hatvan ember dolgozott náluk, 2021-ben elérték a 2,7 milliárd forintos árbevételt.

A felvásárlással a McKinsey a negyedik „digitális stúdióját” hozta létre a kontinensen London, Berlin és Stockholm után, az új helyszín Budapest.

A deal nyélbeütésétől azt remélik, ötvöződik a magas szintű üzleti tanácsadás és az Inceptech gyakorlatiassága, így képesek lesznek akár fél év leforgása alatt, a gondolat megszületésétől a kész termék piacra viteléig megoldásokat nyújtani az ügyfeleknek. Buslig egyébként McKinsey-alumnus, mint ahogy két másik incepteches vezetőtársa, Schay Dániel és Antal Áron is.

4. Frontal Holding Befektető Zrt. 

Becsült vételár: 5,5 milliárd forint
Vevő: Kész Csoport
Alapítás: 1989

A Forbes legértékesebb magyar cégeket rangsoroló listáin már évek óta szerepel a Kész Csoport, ami most két részletben vásárolt kilencvenszázalékos tulajdonrészt a főként acélszerkezet-gyártással és -szereléssel foglalkozó Frontal Holding Zrt.-ben. A nyolcmilliárd forint mérlegfőösszegű vállalat Fémmunkás Rt. néven 1989 és 2000 között alumínium homlokzati rendszerek, nyílászárók és lemezburkolatok komplett kivitelezését végezte.

5. Da Vinci Magánklinika

Becsült vételár: 5,1 milliárd forint
Vevő: Első Magánegészségügyi Hálózat Zrt.
Alapítás: 2003

A hazai magánegészségügyi szektor eddigi legnagyobb felvásárlásában tovább terjeszkedett a Doktor24 és az Union Biztosító nevével fémjelzett Első Magánegészségügyi Hálózat Zrt. 2021-ben három akvizíciót zártak le, és Lancz Róbert, a Doktor24 vezérigazgatója és tulajdonosa márciusban azt mondta a Forbesnak, hogy további nyolc céggel vannak előrehaladott tárgyalásban.

„Ha idén Kelet-Magyarországon is több helyszínen tudunk megjelenni, akkor két év alatt elérjük azt a célunkat, hogy bárhol az országban egy órán belül bárki elérhessen bennünket.”

Módszertan

A listában azokat a félmilliárd forint feletti üzleteket vettük végig, ahol magyar tulajdonosok szálltak ki az általuk alapított és tulajdonolt cégből úgy, hogy legfeljebb szimbolikus részesedésük maradt. Ahol volt nyilvánosan elérhető adat az értékesítésről, ott azt tüntettük fel (nyilvános vételár), ahol nem, ott magunk becsültük meg (becsült vételár) az üzlet nagyságát.

A cégek értékelésében amerikai anyalapunk módszertanát vettük alapul. A termelő vállalatoknál EBITDA-alapon, iparági szorzót használva értékeltünk, az így kapott összeget korrigáltuk a cégben lévő pénzeszközökkel és a hosszú lejáratú hitelekkel. A pénzügyi és ingatlancégeknél a társaságban felhalmozott eszközökből indultunk ki. Szintén az amerikai Forbes módszertanát követve, valamint magyar M&A tanácsadókkal egyeztetve mostantól egységesen tízszázalékos diszkontot alkalmazunk a privát cégekre.

Az értékeléseket a Forbes szerkesztősége készítette nyilvánosan elérhető adatok alapján. A startupok esetében a korábbi befektetések és a piaci tranzakciók alapján becsültünk. Az összeállításban a Concorde MB Partners és az EY volt a segítségünkre. A listán a 2021. szeptember 3. és 2022. szeptember 12. között nyélbe ütött tranzakciókat vizsgáltuk.

Összeállította: Bánáti Anna, Gólya Ági, Zsiborás Gergő

The post „Eladni szinte már egyszerű” – ezek voltak az elmúlt egy év legnagyobb kiszállói appeared first on Forbes.hu.